Prostitúcióval és gyerekholttestekkel hozták összefüggésbe a magas rangú papot

Mindenki tudja, hogy december 6. Mikulás napja, amikor (legalábbis idehaza) a nagy szakállú kedves öregúr ajándékot, édességet visz a gyerekeknek, a rosszaknak pedig virgácsot. A Mikulás alakja mögött Szent Miklós püspök legendája áll, akinek ünnepét ezen a napon tartja a katolikus egyház. Mit lehet tudni a nagylelkűségéről, kedvességéről híressé vált egyházfiról, akinek népszerűsége párját ritkítja a szentek között?

Szent Miklós (Nikolaosz) életéről igencsak kevés történelmi tény áll rendelkezésünkre: a hagyomány szerint 270 körül született a kis-ázsiai Patara városában (a mai Törökország területén), gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Már csecsemőkoráról legendák szólnak: úgy tartják, születése napján felállt a fürdőkádban, később böjti napokon csak napi egyszer volt hajlandó édesanyja emlőiből tejet szopni. Szüleit fiatalon elveszítette, ezután egyik rokona, a város püspöke nevelte fel, akinek hatására ő maga is a krisztusi tanok felé fordult – jótékony célokra szétosztogatta családi örökségét, és szegénységben szolgálta tovább Istenét.

Fiatalon bejárta a Szentföldet és Egyiptomot, majd a hívők – a legenda szerint égi jelre – a Patarához közeli Myra (Müra) város püspökévé választották. Ezt a hivatalt köztiszteletnek örvendve ötvenkét évig töltötte be. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése idején (303–311) börtönbe került, de túlélte a megpróbáltatásokat, később a híres niceai zsinaton is részt vett 325-ben. A katolikus egyház alapdogmáit meghatározó zsinaton állítólag a jámborságáról ismert Miklós püspök a Jézus és Isten egylényegűségéről szóló vita során úgy feldühödött, hogy felpofozta vitapartnerét, az ariánus eretnekmozgalom atyját, Ariust.

A Miklóssal kapcsolatos megszámlálhatatlan történet közül a leghíresebb, amely szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, ugyanis nem volt pénze hozományra. Amikor a püspök fülébe jutott a dolog, mindenképpen segíteni akart, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan tegye, ezért az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, aki így megmenekült attól, hogy lányait – más lehetőség híján – prostituáltnak adja. Ez a történet képezi az alapját a házakba éjszaka besettenkedő és ajándékot hozó Mikulás legendájának, de emiatt tisztelik Szent Miklóst a hajadonok és az aggszüzek védelmezőjeként, a házasság és az anyaság oltalmazójaként is.

Egy másik híres legenda szerint Miklós, amikor megtudta, hogy a helytartó három ártatlanul vádolt katonatisztet bebörtönzött és halálra ítélt, a császár éppen nála lévő küldötteit faképnél hagyva sietett a megmentésükre. A püspök megjelent Konstantin császár álmában és kérte, hogy kegyelmezzen meg a foglyoknak. A császár – mivel nem ismerte Miklóst – kételkedett az álomban, de amikor megtudta, hogy a per bírája ugyanilyen álmot látott, megvizsgálta az ügyet és szabadon engedte a tévesen elítélt katonákat. A legfantáziadúsabb, egyben leghorrorisztikusabb legenda egy gonosz vendéglősről szól, aki elcsábított három iskolás fiút, megölte őket, majd, mint a húst szokás, egy hordóba, a só közé rejtette a holttesteket. Miklóst egy angyal figyelmeztette a borzalmas bűntényre, mire a püspök a helyszínre sietett, csodás módon feltámasztotta a három gyermeket és megbüntette a bűnöst.

Amikor a vidéken éhínség volt, Miklós a Müra kikötőjében horgonyzó hajósokhoz fordult, akik a császári tárházak számára szállítottak gabonát. Azt kérte tőlük, csak hajónként százmérőnyi gabonát adjanak a városnak, a császár ellenőrei nem fogják észrevenni a hiányt. A kapitányok hajlottak a püspök szavára, átadták neki a kért mennyiséget – amikor pedig megérkeztek a célállomásukra, csodák csodájára a rakomány pont annyi volt, amennyivel elindultak. A szent püspök még egy istennő haragjával is szembeszállt: történt ugyanis, hogy Miklós kivágatott egy fát, melyet a nép Diana istennő tulajdonának tartott. A felbőszült Diana robbanókeveréket készített és utazóknak adta, azzal a megbízással, hogy áldozati ajándékként nyújtsák át Müra püspökének. A hajóúton azonban Miklós megjelent a zarándokoknak és utasította őket, hogy a veszedelmes folyadékot tartalmazó korsót dobják a tengerbe: a vízben a keverék felrobbant és lobogva égni kezdett – így meghiúsult a merénylet.

Miklós püspök hosszú szolgálat után, idős korában hunyt el 343. december 6-án – a legenda szerint angyalok fogadták és vezették a paradicsomba –, sírja ezután zarándokhellyé vált. Egy szintén közismert legenda úgy tartja, Miklós halála után egy gyermektelen házaspár azért fohászkodott a néhai püspökhöz, hogy gyermekük lehessen, és amikor fiuk született és felcseperedett, az apa hálából tengerre szállt vele, hogy egy díszes kelyhet vigyen a mürai Szent Miklós-templomba. Az út során a fiú éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, de véletlenül a vízbe zuhant és megfulladt. Az apa vigasztalhatatlan volt, de fogadalmát teljesíteni akarta, csak az eredetinél sokkal kisebb kelyhet rakott le az oltárra – megdöbbenésére azonban egy láthatatlan kéz visszautasította az ajándékot és lesöpörte az oltárról. Ekkor halottnak hitt fia szaladt be a templomba és elmondta, hogy mikor beesett a vízbe, Miklós püspök vette az ölébe és megmentette. Ezután már az igazi hálaajándékot tették az oltárra. Egy másik változat szerint arab rablók vitték magukkal a fiút, azonban Miklós közbenjárására forgószél kerekedett, mely elragadta a gyereket, és pont a templom előtt tette le.

Miklós kultusza nem sokkal halála után elkezdődött: I. Justinianus császár már a 6. században templomot emelt tiszteletére Konstantinápolyban. Mürából és Konstantinápolyból terjedt el a kultusz a keleti ortodox világban, a görög, szláv és orosz ortodox egyházakban, ahol ma is az egyik legjelentősebb szentként tisztelik. A nyugati egyházban – Dél-Itália kivételével – csak lassan és később terjedt el a tisztelete, Rómában a 9. századtól, német területen a görög származású Theofanu császárnő révén a 10. század végétől, Franciaországba és Angliába pedig a normannok vitték tiszteletét egy évszázaddal később.

Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a törökök, a szent püspök maradványait az itáliai Bariba szállították, ahol templomot emeltek a tiszteletére, az ereklyéket II. Orbán pápa helyezte el a főoltáron. A török állam ma is komoly energiát fordít arra, hogy Miklós ereklyéit visszaszerezze Olaszországtól. Az ereklyék Európába kerülése nagy lökést adott a nyugati Szent Miklós-kultusznak, a néhai püspököt a késő középkortól már a tizennégy segítő szent közé sorolják, számtalan templom, társulat és foglalkozás (közte a tanulók, a hajósok, a foglyok, a pékek, a kereskedők és a jogászok) védelmezőjeként tisztelik. A bizánci és kopt rítusban halála és temetése napján, december 6-án tartják az ünnepét, a nyugati hagyományba ez a dátum a 10. században került át.

Idővel természetesen kialakult a december 6-i ajándékozás népszokása is, mely idehaza a 19. század végén, német–osztrák, illetve szláv hatásra (utóbbit mutatja a Mikulás név, mely a Miklós cseh és szlovák alakja) terjedt el a városi polgárság körében. Falura csak később, már a 20. században jutott el ez a szokás, ugyanakkor a magyar parasztságnak már korábban is voltak Miklós-napi hagyományai. Mára a Mikulás alakja jókora változásokon esett át, a püspöki palástot és süveget a jellegzetes piros-fehér ruha váltotta fel, a jókedvű, bohókás, szakállas-pocakos Mikulás-karakter pedig világszerte a téli ünnepkör közkedvelt figurája lett. 

Tegnapi kultbaitünkben a Walt Disneyre emlékeztünk.