Felismerhetetlenre verték a magas rangú vallási körökben kedvelt férfit: meghalt

Olvasási idő kb. 9 perc

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Caravaggio, az itáliai barokk legjelentősebb festője, akinek kalandos életénél már csak korai halála volt furább.

Az itáliai barokk legjelentősebb festője igazi botrányhős volt – miközben megrendelői a legmagasabb egyházi körökből kerültek ki, ő maga inkább az alvilág társaságát kereste. Notórius ivó és javíthatatlan kötekedő volt. Egyik vitája során halálosan megsebezte ellenfelét, de tettéért nem volt hajlandó bűnhődni, inkább elmenekült.

Michelangelo Merisi da Caravaggio 1571. szeptember 28-án (más források szerint 29-én) született Milánóban. Édesapja, Fermo Merisi a Milánótól harminc kilométerre fekvő kisváros, Caravaggio urának, Francesco Sforzának volt az építésze, édesanyja földbirtokos családból származott. A fiút szigorú katolikus elvek szerint nevelték, gyerekkoráról keveset tudunk. Hatéves volt, mikor családja nagy része – beleértve édesapját – odaveszett a pestisjárványban. Az első tényszerű adat hősünkről 1584-ből származik, amikor bátyja, Battista beadta őt tanoncnak négy évre a milánói Simone Peterzano festőműhelyébe. A négyéves tanonci időszak lejárta után Caravaggio szülővárosában folytatta tanulmányait, más források szerint Velencébe utazott, hogy Tiziano és Giorgione festészetét tanulmányozza.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

1592 körül Caravaggio Rómába költözött, ahol nélkülözésben, nyomorúságos körülmények között élt a Campo Marzio szegényes vidékén. Minden adódó munkát elvállalt, festőműhelyekben dolgozott darabbérért. Lorenzo Siliciano műhelyében fejeket kellett festenie, dolgozott a pápa kedvenc festője, Giuseppe Cesari kezei alatt. Calavier d’Arpino műhelyében virágokat, gyümölcsöket festett. Ebből az időszakból származnak első fennmaradt önálló művei, A beteg Bacchus gyermek és a Gyümölcskosarat tartó fiú. A két képen – melyeket a művészettörténészek a festő önarcképeként azonosítanak – Caravaggio már magabiztosan bánik az éles fény-árnyék ellentétekre épülő technikával, mely később a védjegyévé vált. Másik jellegzetessége, a pátoszmentes, valósághű ábrázolás (mely szembement a korabeli divattal) szintén felbukkan már a korai munkáiban is. Bűnbánó Magdolna című egész alakos festményének nőalakja például szomorú, magába roskadt parasztlány, akin nyoma sincs a pátosz fényének.

1595-ben Caravaggiónak sikerült önállósítania magát, és egy Valentino nevű képkereskedő segítségével árulta a festményeit. Kapcsolatba került a befolyásos Francesco del Monte bíborossal, aki Róma egyik legjelentősebb műértőjeként meghívta palotájába a fiatal festőt és fizetést adott neki. A történészek feltételezik, hogy Del Monte homoszexuális irányultsága is közrejátszott a nagylelkű ajánlatban. A bíboros aktív közösséget épített maga köré előkelő, művészetkedvelő meleg barátaiból, és szívesen támogatott homoszexuális művészeket – köztük Caravaggiót, akinek tizenhét éves festőkollégájához, Mario Minittihez fűződő szerelmi viszonya köztudott volt. Caravaggio számos remekművet készített Del Monte számára – Bacchus, Lanton játszó fiú, Hamiskártyások –, melyek többségében felfedezhető homoerotikus töltet. Diadalmas Ámor című képén nem a megszokott duci puttót festette meg, hanem egy valódi fiút provokatív meztelenségben. 

A bíboros segítségével Caravaggio megbízást kapott a Francia Szent Lajos-templom Contarelli-kápolnáját díszítő képek elkészítésére. Máté evangélista életéből vett jeleneteket festett meg, minden korábbitól eltérő stílusban, lenyűgöző valószerűséggel. A Szent Máté és az angyal című kép első változatát a megrendelők nem akarták elfogadni, kifogásolván, hogy a művész írástudatlan parasztemberként ábrázolta az evangélistát. A sorozat többi négy képe azonban óriási sikert aratott, és Caravaggio hamarosan Róma egyik legkeresettebb festője lett, sorban jelentkeztek nála a patrónusok.

Nem csoda, hogy festményei megdöbbentették és felháborították az ortodox ítészeket és közönséget. A vallásos alakok ábrázolásához koldusokat, ráncos, piszkos lábú parasztokat választott modellnek, akiknek meggyötört alakját kiváló megfigyelőképességgel örökítette meg a vásznon. A legnagyobb botrányt Mária halála című képével okozta – nem elég, hogy Krisztus anyját minden pátosz nélkül ábrázolta, modellnek Róma egyik legismertebb prostituáltját kérte fel.

Érdekesség, hogy Caravaggio nem készített vázlatot, közvetlenül festette le modelljeit. A kutatók feltételezik, hogy patrónusa, Del Monte bíboros – aki jól értett az optika tudományához – különleges lencsékkel látta el a festőt, melyek segítségével Caravaggio közvetlenül a vászonra vetíthette az eléje táruló képet, így remekül vissza tudta adni a fényviszonyokat és a rövidülést.

Caravaggio portréja
Caravaggio portréjaHeritage Images / Getty Images Hungary

Caravaggióra nemcsak művészetében, de magánéletében is az éles fény-árnyék ellentét volt jellemző. Miközben befolyásos egyházi személyek, a gazdag római elit megbízásából dolgozott, ő maga az aljanépet, a kocsmák, mulatók, szűk sikátorok félvilági társaságát részesítette előnyben. Két hét munka után két-három hónapig járta az ivókat, karddal és egy testőrrel az oldalán, készen az összetűzésre. A balhék nem is kerülték el: kötekedő természete, állandó vitái miatt gyakran keveredett verekedésbe. Egy 1604-ből származó hatósági jelentés szerint Caravaggio articsókával teli tálat dobott egy pincérre, egy évvel később kövekkel dobálta meg a rendre vigyázó őrség tagjait. Szerencséjére befolyásos patrónusai mindig kihúzták a bajból.

Végül mégis utolérte a végzete. 1606-ban végzetes szóváltásba keveredett Ranuccio Tomassonival, a fiatal festővel és közismert prostituáltfuttatóval. A tettlegességig fajuló vitában – melyre valószínűleg egy tartozás miatt került sor – Caravaggio halálos kardcsapást mért ellenfelére. Támogatói ezúttal már nem tudtak segíteni neki. Hogy a börtönbüntetést megússza, hősünk elmenekült Rómából, és Nápolyon keresztül Máltára keveredett, ahol elnyerte a Máltai Lovagrend nagymestere, Alof de Wignacourd rokonszenvét. Megfestette Wignacourd portréját és több más jelentős képet, köztük Keresztelő Szent János lefejezését, hálából pedig a lovagrend tagjává választották. A balhés természetű festő azonban itt sem bírt magával. Miután leütött egy arisztokratát, kiátkozták a rendből és börtönbe vetették. Ismét sikerült elmenekülnie, most Szicília felé vette az irányt.

Szicília szigetén Caravaggio folyamatos mozgásban volt, a törvény elől bujkált. Életmódjáról ekkoriban készült festményei is tanúskodnak. Villámgyorsan kellett dolgoznia, még arra sem volt ideje, hogy megvárja, amíg a festék megszárad a vásznon. Szorongatott helyzetéből egyedül a pápától kapott amnesztia menthette volna meg, ezért kieszelt egy tervet: ajándéknak szánt festményekkel a hóna alatt elindult Rómába, hogy találkozzon korábbi patrónusával, a pápa unokaöccsével, Scipione Borghese bíborossal. Abban reménykedett, hogy Borghese képes kieszközölni számára a szentatya bűnbocsánatát. Nápolyba érkezve azonban ellenségeinek egy csoportja rontott rá, és addig verték, míg arca a felismerhetetlenségig roncsolódott.

A megnyomorított festő sérülései ellenére továbbindult célja felé, de végül sohasem érkezett meg Rómába. Hajóútja során, a toszkán Porto Ecole város kikötőjében halt meg 1610. július 18-án, 38 éves korában. Halálának pontos oka ismeretlen, de számos teória született már ezzel kapcsolatban. Egyesek úgy gondolják, Caravaggióval a malária végzett, mások szerint a sebei fertőződtek el, de olyan elmélet is van, miszerint az olajfestéktől kapott ólommérgezést, illetve hogy ellenségei gyilkolták meg. Nemrégiben francia és olasz tudósok a festő csontjainak elemzésével azt állapították meg, hogy Caravaggio a Staphylococcus aureus baktérium okozta fertőzésben halt meg. Földi maradványait halálának színhelyén, Porto Ercoléban helyezték örök nyugalomra. Csontjait a város központjában található kicsi park őrzi.

A festő viharos életéről a brit Derek Jarman rendezett emlékezetes szerzői filmet 1986-ban. 2018-ban A művészet templomai dokumentumfilm-sorozat is szentelt egy epizódot művészetének, Vérről és lélekről címmel.

Tegnapi kultbaitünkben Jancsó Miklósról írtunk, aki 99 évvel ezelőtt született.

Borzongató: ez a férfi olyat csinált elnyomóival, amit azóta se tud senkiBorzongató: ez a férfi olyat csinált elnyomóival, amit azóta se tud senki

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Jancsó Miklós filmrendező, forgatókönyvíró.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség

Az autósok számára rémálommá vált a közlekedés.

április 10., 13:36

  • világom
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá

Érdekes kezdeményezés, melynek nemcsak a biciklisták, de a bolygó is örül.

április 10., 15:10

  • világom
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap

A Biblia legendás édenkertjének területe ma is népszerű.

április 10., 14:36

  • Offline
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?

A lába olyan, mint a tacskóé, és a mozgása sem hasonlít a macskáéra.

április 10., 16:46

  • Mindennapi
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t

Nem töltött be a netbank és az applikáció, miután szokatlan méretű túlterheléses támadás érte az OTP Bankot.

április 10., 17:19

  • világom
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője

A francia ellenállás kulcsfontosságú információkat szállított a briteknek.

április 10., 16:00

  • Szülőség
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással

Pillanatokon múlt a gyermek élete, szerencsére az orvos és asszisztense azonnal cselekedett.

április 10., 11:59

  • VIP
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is

Obamáék válásáról a legmagasabb körökben beszéltek már.

április 10., 12:40

  • Offline
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját

A kutyád és a saját egészséged szempontjából is fontos a helyes tálmosás.

április 10., 18:30

  • Offline
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett

Most először, több mint egy évszázaddal később, végre önálló művészként mutatják be őt.

2 órája

  • világom
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint

A dühös ufók űrhajójuk kilövését bosszulták meg a CIA birtokába került iratok szerint.

április 11., 06:00

  • világom
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel

Ma sokan azt hiszik, szellemek lakják a legendás falut, amelyen állítólag átok ül.

április 10., 19:30

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Testem
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná

A két betegség összemosása tévhiteket terjeszt.

április 10., 10:36

  • lájfhekk
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani

Ha nem edények tisztítására, hanem univerzális vegyszerként használjuk a mosogatószert, lehet, hogy többet ártunk, mint használunk.

április 10., 06:30

  • lájfhekk
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod

Akár ötméteres pontossággal meghatározható, hogy hol tartózkodik a bajbajutott.

április 11., 06:30

  • életem
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában

A parkolás díja van, ahol megháromszorozódott, ráadásul az autós az utolsó pillanatig nem tudja, neki mennyit kell fizetnie.

április 10., 11:41

  • Offline
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?

Több tucatnyi sebességhatárt tartalmaz a KRESZ, de vajon mennyire ismered ezeket? Töltsd ki a kvízt, és kiderül!

április 10., 06:46

  • Szülőség
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged

Holnap délben jár le a beiratkozási határidő az általános iskolákba. Már nem elég, ha személyesen elmennek a szülők a kiválasztott iskolába.

április 10., 11:10

  • életem
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani

Ellepi a szemét Budapestet, komoly egészségügyi veszélyt rejt magában.

április 10., 09:06

  • életem
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása

Vajon mennyire fontos megőrizni a történelmi helyszíneket? A város fejlődésével együtt el kell engednünk a múlt ezen darabjait?

április 10., 08:20

  • életem
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd

Engedélyeztek egy új oltást, azonnali végrehajtással.

április 10., 08:06

  • Testem
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz

Három magyarnál is kimutatták a vírust, akik külföldön fertőződhettek meg a vírussal.

április 10., 07:46

  • világom
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában

Az utazási iroda repülős és hajós utakat egyaránt értékesített, a csőd ezeket mind meghiúsítja.

április 10., 09:36

  • Offline
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra

Népszavazást is tartottak az ügyben, ahol arról döntöttek, hogy a világ összes országától eltérően ők bizony másképp számítják majd az időt.

április 10., 07:00

  • Offline
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki

A Titanicot mélytengeri robotokkal vizsgálták, így feltárultak a hajó titkai.

április 10., 07:26

  • Testem
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában

A gyógyszer másra jó, de kanyaró ellen nem ér semmit.

április 10., 08:36

  • világom
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja

Lenyűgöző és egyben félelmetes a tenger partján égő sziklák látványa.

április 10., 08:50

  • Testem
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban

Rendre lekésik az időpontot azok, akik ezzel a kellemetlenséggel nem számolnak a rendelésekre érkezve.

április 10., 10:10

Érdekességek