Felismerhetetlenre verték a magas rangú vallási körökben kedvelt férfit: meghalt

Az itáliai barokk legjelentősebb festője igazi botrányhős volt – miközben megrendelői a legmagasabb egyházi körökből kerültek ki, ő maga inkább az alvilág társaságát kereste. Notórius ivó és javíthatatlan kötekedő volt. Egyik vitája során halálosan megsebezte ellenfelét, de tettéért nem volt hajlandó bűnhődni, inkább elmenekült.

Michelangelo Merisi da Caravaggio 1571. szeptember 28-án (más források szerint 29-én) született Milánóban. Édesapja, Fermo Merisi a Milánótól harminc kilométerre fekvő kisváros, Caravaggio urának, Francesco Sforzának volt az építésze, édesanyja földbirtokos családból származott. A fiút szigorú katolikus elvek szerint nevelték, gyerekkoráról keveset tudunk. Hatéves volt, mikor családja nagy része – beleértve édesapját – odaveszett a pestisjárványban. Az első tényszerű adat hősünkről 1584-ből származik, amikor bátyja, Battista beadta őt tanoncnak négy évre a milánói Simone Peterzano festőműhelyébe. A négyéves tanonci időszak lejárta után Caravaggio szülővárosában folytatta tanulmányait, más források szerint Velencébe utazott, hogy Tiziano és Giorgione festészetét tanulmányozza.

1592 körül Caravaggio Rómába költözött, ahol nélkülözésben, nyomorúságos körülmények között élt a Campo Marzio szegényes vidékén. Minden adódó munkát elvállalt, festőműhelyekben dolgozott darabbérért. Lorenzo Siliciano műhelyében fejeket kellett festenie, dolgozott a pápa kedvenc festője, Giuseppe Cesari kezei alatt. Calavier d’Arpino műhelyében virágokat, gyümölcsöket festett. Ebből az időszakból származnak első fennmaradt önálló művei, A beteg Bacchus gyermek és a Gyümölcskosarat tartó fiú. A két képen – melyeket a művészettörténészek a festő önarcképeként azonosítanak – Caravaggio már magabiztosan bánik az éles fény-árnyék ellentétekre épülő technikával, mely később a védjegyévé vált. Másik jellegzetessége, a pátoszmentes, valósághű ábrázolás (mely szembement a korabeli divattal) szintén felbukkan már a korai munkáiban is. Bűnbánó Magdolna című egész alakos festményének nőalakja például szomorú, magába roskadt parasztlány, akin nyoma sincs a pátosz fényének.

1595-ben Caravaggiónak sikerült önállósítania magát, és egy Valentino nevű képkereskedő segítségével árulta a festményeit. Kapcsolatba került a befolyásos Francesco del Monte bíborossal, aki Róma egyik legjelentősebb műértőjeként meghívta palotájába a fiatal festőt és fizetést adott neki. A történészek feltételezik, hogy Del Monte homoszexuális irányultsága is közrejátszott a nagylelkű ajánlatban. A bíboros aktív közösséget épített maga köré előkelő, művészetkedvelő meleg barátaiból, és szívesen támogatott homoszexuális művészeket – köztük Caravaggiót, akinek tizenhét éves festőkollégájához, Mario Minittihez fűződő szerelmi viszonya köztudott volt. Caravaggio számos remekművet készített Del Monte számára – Bacchus, Lanton játszó fiú, Hamiskártyások –, melyek többségében felfedezhető homoerotikus töltet. Diadalmas Ámor című képén nem a megszokott duci puttót festette meg, hanem egy valódi fiút provokatív meztelenségben. 

A bíboros segítségével Caravaggio megbízást kapott a Francia Szent Lajos-templom Contarelli-kápolnáját díszítő képek elkészítésére. Máté evangélista életéből vett jeleneteket festett meg, minden korábbitól eltérő stílusban, lenyűgöző valószerűséggel. A Szent Máté és az angyal című kép első változatát a megrendelők nem akarták elfogadni, kifogásolván, hogy a művész írástudatlan parasztemberként ábrázolta az evangélistát. A sorozat többi négy képe azonban óriási sikert aratott, és Caravaggio hamarosan Róma egyik legkeresettebb festője lett, sorban jelentkeztek nála a patrónusok.

Nem csoda, hogy festményei megdöbbentették és felháborították az ortodox ítészeket és közönséget. A vallásos alakok ábrázolásához koldusokat, ráncos, piszkos lábú parasztokat választott modellnek, akiknek meggyötört alakját kiváló megfigyelőképességgel örökítette meg a vásznon. A legnagyobb botrányt Mária halála című képével okozta – nem elég, hogy Krisztus anyját minden pátosz nélkül ábrázolta, modellnek Róma egyik legismertebb prostituáltját kérte fel.

Érdekesség, hogy Caravaggio nem készített vázlatot, közvetlenül festette le modelljeit. A kutatók feltételezik, hogy patrónusa, Del Monte bíboros – aki jól értett az optika tudományához – különleges lencsékkel látta el a festőt, melyek segítségével Caravaggio közvetlenül a vászonra vetíthette az eléje táruló képet, így remekül vissza tudta adni a fényviszonyokat és a rövidülést.

Caravaggióra nemcsak művészetében, de magánéletében is az éles fény-árnyék ellentét volt jellemző. Miközben befolyásos egyházi személyek, a gazdag római elit megbízásából dolgozott, ő maga az aljanépet, a kocsmák, mulatók, szűk sikátorok félvilági társaságát részesítette előnyben. Két hét munka után két-három hónapig járta az ivókat, karddal és egy testőrrel az oldalán, készen az összetűzésre. A balhék nem is kerülték el: kötekedő természete, állandó vitái miatt gyakran keveredett verekedésbe. Egy 1604-ből származó hatósági jelentés szerint Caravaggio articsókával teli tálat dobott egy pincérre, egy évvel később kövekkel dobálta meg a rendre vigyázó őrség tagjait. Szerencséjére befolyásos patrónusai mindig kihúzták a bajból.

Végül mégis utolérte a végzete. 1606-ban végzetes szóváltásba keveredett Ranuccio Tomassonival, a fiatal festővel és közismert prostituáltfuttatóval. A tettlegességig fajuló vitában – melyre valószínűleg egy tartozás miatt került sor – Caravaggio halálos kardcsapást mért ellenfelére. Támogatói ezúttal már nem tudtak segíteni neki. Hogy a börtönbüntetést megússza, hősünk elmenekült Rómából, és Nápolyon keresztül Máltára keveredett, ahol elnyerte a Máltai Lovagrend nagymestere, Alof de Wignacourd rokonszenvét. Megfestette Wignacourd portréját és több más jelentős képet, köztük Keresztelő Szent János lefejezését, hálából pedig a lovagrend tagjává választották. A balhés természetű festő azonban itt sem bírt magával. Miután leütött egy arisztokratát, kiátkozták a rendből és börtönbe vetették. Ismét sikerült elmenekülnie, most Szicília felé vette az irányt.

Szicília szigetén Caravaggio folyamatos mozgásban volt, a törvény elől bujkált. Életmódjáról ekkoriban készült festményei is tanúskodnak. Villámgyorsan kellett dolgoznia, még arra sem volt ideje, hogy megvárja, amíg a festék megszárad a vásznon. Szorongatott helyzetéből egyedül a pápától kapott amnesztia menthette volna meg, ezért kieszelt egy tervet: ajándéknak szánt festményekkel a hóna alatt elindult Rómába, hogy találkozzon korábbi patrónusával, a pápa unokaöccsével, Scipione Borghese bíborossal. Abban reménykedett, hogy Borghese képes kieszközölni számára a szentatya bűnbocsánatát. Nápolyba érkezve azonban ellenségeinek egy csoportja rontott rá, és addig verték, míg arca a felismerhetetlenségig roncsolódott.

A megnyomorított festő sérülései ellenére továbbindult célja felé, de végül sohasem érkezett meg Rómába. Hajóútja során, a toszkán Porto Ecole város kikötőjében halt meg 1610. július 18-án, 38 éves korában. Halálának pontos oka ismeretlen, de számos teória született már ezzel kapcsolatban. Egyesek úgy gondolják, Caravaggióval a malária végzett, mások szerint a sebei fertőződtek el, de olyan elmélet is van, miszerint az olajfestéktől kapott ólommérgezést, illetve hogy ellenségei gyilkolták meg. Nemrégiben francia és olasz tudósok a festő csontjainak elemzésével azt állapították meg, hogy Caravaggio a Staphylococcus aureus baktérium okozta fertőzésben halt meg. Földi maradványait halálának színhelyén, Porto Ercoléban helyezték örök nyugalomra. Csontjait a város központjában található kicsi park őrzi.

A festő viharos életéről a brit Derek Jarman rendezett emlékezetes szerzői filmet 1986-ban. 2018-ban A művészet templomai dokumentumfilm-sorozat is szentelt egy epizódot művészetének, Vérről és lélekről címmel.

Tegnapi kultbaitünkben Jancsó Miklósról írtunk, aki 99 évvel ezelőtt született.