Az író Tamás János néven, a székelyföldi Farkaslakán (Székelyudvarhely szomszédságában) született sokgyermekes szegény földműves család gyermekeként 1897. szeptember 20-án. Tízéves korában egész életét meghatározó baleset történt vele: egy pisztollyal játszadozott, amikor a fegyver elsült a kezében és maradandó sérülést okozott a bal tenyerén. A sérülés miatt a szülők úgy találták, fiuk alkalmatlan a mezőgazdasági munkára, ezért inkább a taníttatása mellett döntöttek. A falusi elemi iskola elvégzése után, 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium tanulója lett (az intézmény ma az ő nevét viseli). 1916-ban besorozták katonának, hadiérettségit tett, a tiszti iskola után pedig az olasz frontra vezényelték. Részt vett az egyik piavei offenzívában, bátorságáért kitüntették.
Leszerelése után Kolozsvárott kezdett jogi tanulmányokba, majd azt félbehagyva a Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Minden vágya az volt, hogy kitörjön szülei paraszti életformájából és feljusson a városi, polgári egzisztenciába. Banktisztviselőként helyezkedett el Kolozsvárott, majd Brassóban, nevét ekkoriban változtatta Tamási Áronra. Családja a trianoni békediktátum után is Erdélyben maradt. A kisebbségi létet első kézből megtapasztaló Tamási ekkoriban kezdett szabadidejében írással foglalkozni, és 1922-ben Szász Tamás, a pogány című elbeszélésével megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A jobb megélhetés reményében, nagybátyja hívására Tamási 1923-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, hogy ott próbáljon szerencsét. Három évig élt Amerikában, többnyire New Yorkban, ahol alkalmi munkásként és bankhivatalnokként dolgozott. Tengerentúli tartózkodása, a „messze távolban” élménye alapvetően meghatározta írói gondolkodását. Nagy elánnal vetette bele magát az írásba, rendszeresen küldte haza a novelláit Erdélybe. A székely népballadák világát idéző történetekre a kritika és az olvasóközönség is felfigyelt. 1925 tavaszán jelent meg első elbeszéléskötete Lélekindulás címmel, melynek kiadásához menyasszonya, Haliker Erzsébet gyűjtötte az előfizetőket (a pár a következő évben házasodott össze).
Hazatérése után Tamási az Újság, majd az Ellenzék című kolozsvári lapok munkatársa lett. Újságíróként az erdélyi kisebbségi állapotok szociografikus bemutatására törekedett, politikai szemléletmódja a népi írókéhoz állt közel. Alapítója volt az Erdélyi Helikon irodalmi körnek. Sorban jelentek meg elbeszélései és regényei is, bár utóbbiakkal (Szűzmáriás királyfi, Czímeresek) nem aratott akkora sikert, mint kisprózájával. Az igazi áttörést 1932-ben megjelent, máig legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben hozta el számára, melynek hőse egy tizenöt éves székely fiú, akit apja erdőpásztornak szegődtet a Hargitára. A regényt két folytatás követte – Ábel az országban (1933), Ábel Amerikában (1934) –, melyeknek történetét javarészt saját életéből merítette a szerző. Szállóigévé vált az első könyv zárómondata: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Az Ábel-trilógia meghozta a várva várt elismerést Tamási számára, akit hamarosan az erdélyi magyar próza legjelesebb képviselőjeként tartottak számon. Magyarországon is rendkívül népszerű volt, műveit több tízezres példányszámban vásárolták az olvasók, és az elsők között kapta meg a Baumgarten-díjat. Aktív részt vállalt az erdélyi irodalmi, szellemi közéletben. Elbeszéléseiben és magánemberként is a szívós építőmunkát, a nemzetiségek békés együttélését, kölcsönös együttműködését hirdette. 1937-ben ő elnökölt az erdélyi magyar ifjúság demokratikus szellemű gyűlésén, a vásárhelyi találkozón. Ő fogalmazta meg a találkozó záró hitvallását, melynek pontjai ma is aktuálisak: anyanyelvi oktatás és kultúra egyenrangúsága, a gazdasági lehetőségek biztosítása, demokratikus jogok, önkormányzat.
Prózai munkássága mellett drámaíróként is jelentős volt. Már Amerikában írt egy kiadatlan színpadi darabot, a ’30-as évektől pedig egyre lelkesebben dolgozott a drámáin. Nagy sikert arattak olyan művei, mint az Énekes madár (1933), a Tündöklő Jeromos (1936) vagy a Csalóka szivárvány (1942). Színdarabjaiban a realizmust a népi költészettel, a mesével vegyítette. A paraszti környezet dacára drámái a modern lélektannal operáltak. Publicisztikai írásait a Virrasztás című kötetben gyűjtötte össze. 1940-ben a második bécsi döntéssel Tamási szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, ettől kezdve a magyar irodalmi életben is aktívan részt vett. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón.
A második világháború idején Tamási az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Második felesége, a zsidó származású Salgó Magdolna (Magdó) miatt a jobboldali körök, akik addig igaz magyar és székely értelmiségiként tisztelték, zsidóbérencnek bélyegezték. Amikor megromlott a viszony a házastársak között, azt pletykálták, Tamási azért kíván válni, mert kínos neki a zsidó feleség. Miután az író megpróbált közbenjárni egy zsidó származású szomszédja megmentésében, a hatóságok házkutatást tartottak nála és megfenyegették, hogy hamarosan a feleségét is elviszik. Magdolna Budapestre menekült, Tamási pedig levelet írt a magyar belügyminiszternek, melyben mentességet kért felesége és a nő szülei részére, így a közvetlen veszély egy időre elhárult.
Hamarosan a szovjet hadsereg betört Erdélybe, minek folytán Tamásinak magyar származása miatt kellett üldöztetéstől tartania. 1944-ben ő is Budapestre menekült, és csatlakozott feleségéhez. A házaspár Bajor Gizi otthonában vészelte át a főváros ostromát. Tamási a háború után is Budapesten maradt, miközben Magdolna hazatért, és 1947-ben hivatalosan is kimondták a válást. Az író hamarosan harmadszorra is megnősült, esküvője napján száz szál virágot küldött Magdónak, akivel egész hátralévő életében barátok maradtak. 1945 és 1947 között Tamási tiszteletbeli országgyűlési képviselő volt, a következő évben viszont a kommunista hatalom megszilárdulása kiszorította az irodalmi életből. Csak évekkel később, a Nagy Imre-féle enyhülés időszakában jelenhettek meg újra művei. 1953-ban jelent meg önéletrajzi regénye, a Bölcső és bagoly, illetve az 1848–49-es szabadságharc erdélyi eseményeit feldolgozó Hazai tükör. A következő évben Kossuth-díjat kapott, és tizenegy év után végre hazalátogathatott szülőföldjére.
Az 1956-os forradalom idején újra politikai szerepet vállalt: az Írószövetség társelnöke lett. Magyar fohász című írásában, melyet a rádióban is felolvasott, hitet tett a forradalom mellett. Szorgalmazta a Parasztszövetség újjászervezését. A forradalom bukása után, decemberben a szövetség elnöksége nevében ő szövegezte és olvasta fel a híres Gond és hitvallás című nyilatkozatot, mely történelmi tévedésnek nevezte a szovjet beavatkozást, és a nemzeti függetlenség, a népi önkormányzat mellett állt ki. A hatóságok többször kihallgatták, de – mivel kényszerre elhatárolta magát a forradalomtól – nem tartóztatták le. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt. Továbbra is aktívan dolgozott, két drámája (Hegyi patak (1957), Boldog nyárfalevél (1960)) és egy regénye (Szirom és Boly (1960)) jelent meg. Utóbbiban a Bukovinából áttelepített székelyek sorsával foglalkozott.
1964 novemberében súlyos májbetegség döntötte le a lábáról. Utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezést betegágyán diktálta le negyedik feleségének, a nála több mint harminc évvel fiatalabb Bokor Ágotának. A regényt már nem tudta befejezni: 1966. május 26-án, 68 éves korában, budapesti otthonában elhunyt. Végakaratának megfelelően szülőfalujában, Farkaslakán helyezték örök nyugalomra. Síremlékén – Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor munkája – történeteinek jellegzetes alakjai elevenednek meg. Sírfeliratát maga az író fogalmazta: „Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája bomlott századának.” Tamási leghíresebb műve, az Ábel-trilógia 1994 és 1998 között ért meg háromrészes tévéfilmes adaptációt Kányádi Sándor forgatókönyvéből, Mihályfi Sándor rendezésében.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben a 89 éves Mészáros Mártát köszöntöttük születésnapja alkalmából:
