Házastárs vagy élettárs?
Ezeket szerettétek
Vélemény
Egy friss hazai kutatás szerint Magyarországon a házasságban élők 73 százaléka érzi úgy, hogy a házassága boldog és kiegyensúlyozott. Az élettársi kapcsolatban élők ennél valamivel kevesebben, 62%-ban nyilatkoztak hasonlóan. A házasságban élők 8, az élettársi kapcsolatot vállalók 13%-a érzi mély konfliktusoktól szabdaltnak a kapcsolatát. Mindeközben hazánkban egyre kevesebb a házasságkötés és egyre népszerűbb az élettársi együttélés. Tényleg csak egy papír a házasság? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) gondolta végig a kérdést.)
Tari Annamária
Sok házaspár tudja, hogy két pont között a legrövidebb távolság, egy jó poén.
(J. P. McEvoy amerikai író)
Vannak, akiknek evidencia a házasságkötés, mint az elköteleződés nyílt felvállalása, és vannak, akik a szó hallatán is már érzik a rablánc súlyát a bokájukon. Személyiségfüggő, hogy ki milyen módon érzi magát biztonságban egy kapcsolatban. Minden életkorban fontos, hogy valaki azt érezze „neki csak én vagyok a szerelme…” De ahogy haladunk előre az életkorban úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy mindenki az elköteleződést várja el a másiktól. Ez nemcsak biztonságot jelent egy kapcsolatban, de azt is, hogy „számíthatok rá”. Az együttélés önmagában is komoly érzelmi elköteleződés. Előfordulhat, hogy még ez is nehezen alakul ki, mert pl. egy nő azt kérdezheti: miért van az, hogy ha mindennap együtt alszom a barátommal, akkor nincs probléma, de, ha ezt összeköltözésnek hívom, akkor az már teljesen más?
És tényleg más, mert a „közös ágy” nem kötelez semmire, bármikor megszakítható, a játékszabályokban senki nem ígér semmi hosszútávút, és nem számít mennyi holmija van ott valakinek. Ha viszont ez egy összeköltözés, akkor abban már komolyság és elköteleződés van, együttélési szabályok és ígéretek a jövőre. Bármelyik formát is nézzük (házasság vagy együttélés), az igazán jó helyzet az, ha közös a vágy arra, hogy együtt éljék meg a következő időszakot. Vannak, akik a hosszú távú biztosítékot a papírban látják, mert a holtodiglan-holtomiglan kijelentés komoly érzelmi súllyal bír. Mások viszont egyáltalán nem gondolják, hogy egy „vadidegen” hivatalos ember előtt kijelentett mondatokban lenne az érzelmi töltet. A boldogságra egyik sem jelent garanciát.
A „hogyan vegyük rá a férfiakat arra, hogy azt gondolják, amiről nem akarják, hogy gondolják” vágy sokszor érthető a nőkben, de az elkapkodott, kicsikart komoly kapcsolatokból hamar pehelysúlyú epizód lesz. Egy párkapcsolat kiegyensúlyozottsága és jó működése nem a papírtól függ majd, hanem a benne élők szándékaitól. Ha tehát azt halljuk, hogy a házasságban élők kevesebb konfliktusról számolnak be az együttélőknél, akkor arra kell gondolnunk, ők jól házasodtak, valóban komolyan összetartoznak. Nem ketrecben élnek közösen, hanem együtt kialakított közös kerítés mögött. A szabadabb forma (az együttélés) ebben a felfogásban most úgy hathat, mint a veszélyes mezők szimbóluma, ahol nagyon meggondolandó minden lépés, mert a másik egyszerűen elkanyarodik a megbeszélt ösvénytől. De akkor is az a helyzet, hogy a kapcsolati ragasztó összetevői között a kitartó és toleráns érzelmeket, a kölcsönösséget és az egymás iránti felelősségvállalást találjuk...
Horváth Gergely
Az élettárs a magyar nyelv egyik legszebb szava. Lehetne. Ha nem az áradna a bűnügyi rovatokból, hogy X.Y. konyhakéssel szeletelte fel W.Z. nevű élettársát. Ennek köszönhetően az „élettársakból” dől az alkoholszag, kontrol nélküli indulatok hajtják őket és valami eleve elcseszett, kisstílű érzelmi viszonyban élnek. Pedig az „élettárs”, úgy, ahogy megszületett, eredeti jelentésében a legjobb kifejezés a házasság lényegére. Társ az életben. Kérdés persze, hogy ebben az összefüggésben kit hívunk társnak és mit életnek?!
Az élet.
Mindaz, amit megosztunk valakivel. Az ágyunk meg az asztalunk az egyik oldala, a gondolataink és az önmagunk számára is nehezen bevallható-kimondható érzések köre a másik oldala. A nehezebb része. Megosztás alatt nem a magunk sérelmeinek a másik fejéhez vágását értem, hanem inkább azt az ítélkezés és szemrehányás nélküli közlést, amire csak a kapcsolatban elkötelezett felek képesek; ez ugyanis többségünknél hosszú tanulási folyamat, amiben elsősorban a másik iránti szeretet (és a benne való meggyőződés) adhat állhatatosságot. Az „élet” tehát a „mi” zászlaja alá tartozó változó nagyságú földrész, amely jó esetben folyamatosan növekszik, illetve tűnik el róla a fehér folt.
A társ.
Az, akivel megharcoljuk ezt a közösséget. A társ nem partner, akivel bizonyos hasonló igényeink közös kielégítésre találnak, hanem olyasvalaki, aki az életünk teljességének részese. Valaki, aki segít a tehercipelésben, és fordítva, akinek mi is cipeljük a terhét. Közös teherviselés tehát, leginkább ez a társ próbája.
De vajon látjuk-e az esetenkénti megalázások, megalázkodások, egymás melletti elbeszélések mögötti és a dühöngés viharain túli közös képet, amely miatt meggyőződésünk lehet, hogy érdemes átmennünk a taposóaknák övezetén? Látjuk-e e két ember egymással való közösségének megharcolt szépségét, és az e harcban szerzet tudás értékét? Látjuk-e, hogy a „jóban-rosszban” igazából csak a „rosszban” válik éles kérdéssé, és látjuk-e, hogy az érzelmi összetartozás nem jelenti az érte való „melózás” hiányát?
Ha nem látjuk, a papír nem segít. Ha látjuk, a „házasság” és az „élettárs”, e két, egymástól elvált jelenség végre újra egybekel.
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus
Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író
1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.
Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
Oszd meg másokkal is!
