10 karácsonyi vásár Európában, ahol garantáltan magával ragad az ünnepi hangulat

GettyImages-1356044602

Ezeket választották a legszebb európai karácsonyi vásároknak egy internetes szavazáson.

A legszebb karácsonyi vásárok

Európában régi hagyomány karácsonyi vásárokat rendezni, melyeknek gyakran a történelmi városnegyedek vagy más impozáns helyszínek adnak otthont, így minden körülmény adott ahhoz, hogy mélyen magadba szívhasd az ünnepi hangulatot. Jöjjenek tehát a legszebb vásárok, amik akár messzebbről is megérhetnek egy látogatást.

1. Budapest

Az internetes szavazás tavalyi eredményére méltán lehetünk büszkék, hiszen a budapesti „Adventi Bazilika” nevű eseményt másodszorra is „Európa legszebb karácsonyi vásárának” választották. „Meghitt adventi hangulat, az ünnepi időszak illatai, ízei, fényei és szívet-lelket melengető pillanatai, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint közel 120 minőségi kézműves és gasztronómia kiállító fogadja az érkezőket Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren” – írják a programról a szervezők. Ha te is szeretnél tenni azért, hogy legszebb karácsonyi vásárunk tovább öregbítse hírnevét, és harmadszorra is nyerni tudjon, ide kattintva szavazhatsz (a voksolás december 8-án zárul!).

A tavalyi szavazáson a Szent István-bazilika előtti karácsonyi vásárt választották a legszebbnek
A tavalyi szavazáson a Szent István-bazilika előtti karácsonyi vásárt választották a legszebbnekLaszlo Szirtesi / Getty Images Hungary

2. Bázel

Svájc legnagyobb karácsonyi vására – amelynek a bázeli óváros két legszebb tere, a Barfüsserplatz és a Münsterplatz ad otthont – évről évre dobogós helyet szerez a versenyen. A helyszínt eltéveszteni sem lehet, hiszen az ünnepi fényben úszó épületek között a látogatóknak mintegy 100 kivilágított karácsonyfa mutatja az utat. A Münsterplatzon áll Európa egyik legszebb karácsonyfája is, amelyet az ismert dekorátor, Johann Wanner díszei ékesítenek.

A bázeli vásár mindig a legjobbak között végez
A bázeli vásár mindig a legjobbak között végezFlavio Vallenari / Getty Images Hungary

3. Metz

A Franciaország legszebb karácsonyi vásáraként számontartott eseményen többek között óriáskerék, korcsolyapálya és körhinta gondoskodik a felejthetetlen élményről. Persze érdemes körülnézni a standokon is, ahol a mézeskalácstól a forralt boron keresztül a kézzel készített portékákig minden kötelező ünnepi kelléket megtalálhatsz.

A metzi katedrális látványa önmagában is megér egy látogatást
A metzi katedrális látványa önmagában is megér egy látogatástAdrian Hancu / Getty Images Hungary

4. Bécs

A nagy múltra visszatekintő bécsi adventi vásárnak szintén bérelt helye van a listán – teljesen megérdemelten, hiszen a Városháza előtti tér ilyenkor igazi meseországgá változik. A „Bécsi Karácsonyi Álom” névre keresztelt eseményen látványos díszkivilágítással, körhintával, korcsolyapályával, kézműves-foglalkozásokkal, ünnepi finomságokkal és forró punccsal várnak.

A bécsi karácsonyi vásár Magyarországról is könnyen elérhető
A bécsi karácsonyi vásár Magyarországról is könnyen elérhetőNurPhoto / Getty Images Hungary

5. Montbéliard

A vendégszeretetéről is ismert kelet-franciaországi Montbéliard városa néhány héttel karácsony előtt ünnepi csodavilággá alakul át. Advent idején a település a württembergi hagyományokat követve nagyszabású karácsonyi vásárt szervez, melynek mintegy 140 standján az autentikus, helyben készített árukra kerül a hangsúly. A kivilágított utcákon sétálva megkóstolhatod a francia gasztronómia remekeit, rácsodálkozhatsz a művészetek és kézművesmesterségek sokféleségére, vagy átadhatod magad a kórusénekek szívmelengető hangulatának.

Mintha csak egy képeslap kelt volna életre
Mintha csak egy képeslap kelt volna életreserts / Getty Images Hungary

6. Craiova

A romániai Craiova egész évben érdekes úti cél lehet, de karácsonykor különösen érdemes felkeresni. A városban – melynek ünnepi atmoszférájához a román művészek által faragott mesefigurák is hozzájárulnak – négy helyen is adventi rendezvényeket tartanak, amelyeket milliónál is több LED-fénnyel kötnek össze. Itt is van vásár, jégpálya, zene és rengeteg finom falat.

A craiovai karácsonyi vásár igazi fényorgiát kínál
A craiovai karácsonyi vásár igazi fényorgiát kínálFacebook

7. Trier

A németországi Trier karácsonyi vásárát a középkorból származó piacon, a trieri katedrális impozáns háttere előtt rendezik meg, ezért leginkább romantikus hangulatát szokták kiemelni. A téren összesen 95 díszes stand sorakozik, amelyek csak úgy roskadoznak a kézművestermékektől, az ünnepi finomságoktól és a különleges forralt boroktól. Ha ez nem lenne elég, a vásár a család összes tagja számára színes programokat kínál.

A trieri karácsonyi vásárt a középkori piacon rendezik
A trieri karácsonyi vásárt a középkori piacon rendezikpicture alliance / Getty Images Hungary

8. Madeira

A portugáliai Madeira egy igazi mediterrán sziget, ezért hólepte tájakra ne nagyon számíts tőle. De pont ez az, ami kiemeli a többi karácsonyi esemény sorából. A barátságos légkörű nyaralóhelyen, amelyet az utazásszervezők a legjobb napfényes téli úti célként hirdetnek, az ünnepek közeledtével ezernyi díszfény lepi el az utcákat, a helyi karácsonyi vásáron pedig a hagyományos ajándéktárgyak és az évszak jellegzetes ételei mellett egzotikus virágokat is kínálnak, miközben az érdeklődőket különféle műsorokkal, folklórelőadásokkal szórakoztatják.

A portugálok is megadják a módját
A portugálok is megadják a módjátMelissa Motmans / Getty Images Hungary

9. Brüsszel

A brüsszeli „Winter Wonders”, vagyis Téli Csodák nevű programsorozat évente mintegy 1,5 millió látogatót vonz, ami arra sarkallja a szervezőket, hogy mindig egy kicsit magasabbra tegyék a mércét. Itt aztán tényleg megvan minden, amit csak egy karácsonyi vásártól remélhetsz: csodás hang- és fényshow, egy fenséges karácsonyfa, egy életnagyságú jászol, egy korcsolyapálya, illetve ünnepi kincsekkel és ínyencfalatokkal teli standok.

A brüsszeli karácsonyi vásár tömegeket mozgat meg
A brüsszeli karácsonyi vásár tömegeket mozgat megCarlos Alkmin / Getty Images Hungary

10. Govone

Govone egy kis olasz falu az UNESCO-világörökséghez tartozó Piemont borvidéken, ahol a téli hónapokban a Mikulás varázslatos birodalma kel életre. A karácsonyi vásárba szerte Olaszországból érkeznek a kézművestermékekkel megpakolt árusok, van street food részleg, és széles a borválaszték is.

A kis olasz faluban autentikus körülmények között ápolják a hagyományokat
A kis olasz faluban autentikus körülmények között ápolják a hagyományokatFacebook

A legemlékezetesebb élményt azonban a Mikulás zenés műsora szolgáltatja, amelyet a Savoyai királyi kastélyban rendeznek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek