Sokat beszélgettünk a fiú-lány barátságról, és egyetértettünk abban, hogy van ilyen – a fiú-lány barátság velejárója például, hogy az ember kirakott fenékkel hasra fekszik a rendelő padlójára terített takarón, ha már úgyis véget ért a műszak.
J igen ártatlanul nézett, amikor azt javasolta, hogy megmasszírozza a hátamat. Egyrészes nyári ruhában volt, és az egyrészes nyári ruhák jelenlétében nehezemere esik elvonatkoztatni attól, hogy elég egyetlen helyen, nagyjából a térd magasságában bejutni. Onnan végigszaladhat a kezem a combján, hátul az alsó csigolyáktól fel a gerince mentén, majd a karja alatt vissza, végigsimítva a mellét, és le a hasán…
Még alig ismertem, így nem tudhattam, hogy a nyári egyrészések alatt ritkán visel bugyit. Talán egyszerűbb is volt így.
Valamit magyarázott arról, hogy ne olyan átgyúrósra számítsak, ez inkább simogatós fajta. Amúgy szakmai érdeklődés, aznap délután tanulta. Ezt kénytelen voltam elfogadni, lévén J. a fogorvosom. Eleve szakmai ügy, és a fogorvosában bízik az ember.
– Levehetnéd a farmert is – mondta, miután kibújtam a pólómból. – És izé… az alsónadrágot is le kellene tolni félig.
Valami csakrás technika volt, körülbelül a keresztcsont vonalától indult. Előtte sokat beszélgettünk a fiú-lány barátságról, és egyetértettünk abban, hogy van ilyen. A fiú-lány barátság természetes velejárója, hogy az ember félig kirakott fenékkel hasra fekszik a rendelő padlójára terített takarón, ha már úgyis véget ért a műszak.
Teljesen elzsibbadtam. Miután végzett, szólt, hogy szívesen újrakezdi, ami jó ötletnek tűnt. Ahogy az is, hogy elmenjünk arra a partira. A partin különösen jó ötletnek tűnt a nedves hasát gereblyézni az ujjaimmal. Az meg egyenesen frenetikus ötletnek látszott, hogy megsimogassam a mellét, ha már úgyis szorosan hozzásimultam hátulról.
Nem tudtam, ezt akarom-e, de végül egyedül mentem haza. Üres volt a lakás, a csajom elutazott. Ha kicsit kontrolláltabb vagyok az este, észre sem veszem, hogy évek óta hazudok neki.
Megtenni és aztán hallgatni róla – ez nem a hazugság, hanem a végjáték, bár sokan hajlamosak évtizedekre nyújtani. Egyszer én is három évig műveltem, mire észrevettem magam.
A hazugság az, ami ezt megelőzi: annak a közös tudatállapotnak a fenntartása, amelynek lényegi eleme, hogy ez nincs benne a pakliban, kedvesem, kár is olyanon aggódnod, mint fellobbanó vágyak, letaglózó újdonságok, elfojtott hiányok.
Aggódni tényleg kár rajta. De nem azért, mert nem léteznek.
Volt némi bája annak az elgondolásnak, hogy J.-t az egész estével együtt elsüllyesszem a fekete dobozba (amiről már volt szó, és ahova Z. is olyan könnyen besétált, majd bent is rekedt). És továbbra is abban a tudatban létezzek, hogy én nem az vagyok, aki átél, hanem az, aki kontrollál. De nem működött.
J. nem Z., közben eltelt egy évtized, és már rég nem az első komollyal, hanem a minden bizonnyal örökre szólóval éltem. Nem akartam elveszíteni. És J.-t sem, mert teljesen belezúgtam. Meztelenül akartam összegabalyodni vele az ágyban. Úgy próbáltam kitalálni, mi ilyenkor a teendő, hogy legrégibb lánybarátommal, D.-vel beszéltem meg, akibe – átutazóban J. és a barátnőm között – szintén belezúgtam, bár akkor még csak sejtettem. Nagy kitárulkozások esetén ez valószínűleg elkerülhetetlen. Ja, és azt kifelejtettem, hogy J. nemcsak az én fogorvosom, hanem a páromé is. Kölcsönös szimpátia dúl közöttük az első találkozás óta.
Egy ideig úgy tűnt, sosem volt bonyolultabb. Aztán rájöttem, hogy végre egyszer az életben egyszerű. Elmesélem legközelebb, bár az egyszerű dolgokat sosem könnyű.
A Dívány HOT-gyűjtőoldala további történetekkel…
Illusztráció: globalgirl
