A méz története közel 10 000 évre tekint vissza, számos kultúrában pedig sokkal nagyobb, az étkezésen túlmutató szerepet tulajdonítottak neki. Az ókori Egyiptomban a mézet édesítésre és a halottak bebalzsamozásához használták, de a férfiasság, a nemzőerő és a termékenység istenének, Minnek is mézet ajánlottak fel. Csodaszerként tartották számon, és magában vagy borral, vízzel keverve fogyasztották, súlyos esetekben, például komoly bélbántalmak esetén a mézes beöntéstől sem riadtak vissza. Úgy hitték, hogy a méz a fitymát is képes meggyógyítani, visszanöveszteni, ehhez a sérült előbőrt hosszú időn át mézben kellett áztatni.
Minden idők csodaszere
A méz ereje és hatása vitathatatlan, gazdag összetevői alapján joggal tartják/tartották elixírnek. A méz közel kettőszáz tápanyagot tartalmaz, számtalan vitamin (B1, B2, B3, B5, B6, B12,C, A, E), nyomelemek (kalcium, foszfor, magnézium, klór, nátrium, kén, jód, vas, kobalt, réz, cink, kadmium, mangán, aluminium), aminosavak, enzimek, fehérjék, szőlő-és gyümölcscukor található benne.Az alkoholos italok alapja is a méz volt
A méhsört szent italként tisztelték, csak az arra kiváltságos papok készíthették, amit aztán különféle rituálék során fogyasztottak. Áldozatot mutattak be vele és isteneiknek szentelték. Mivel az alkoholos ital kellemes bódulatot, isteni mámort okozott, a méhsört előszeretettel kortyolták, az ital erejének fokozására pedig gyakran kevertek hozzá különféle hallucinogéneket. Bódító növényeket kevertek a méhsörhöz a mezoamerikai maják is, de gyakran merítettek békát az italba, hogy annak toxikus, pszichedelikus hatású mérgét kinyerjék. Az italt természetesen afrodiziákumként is fogyasztották, megfelelően megválasztott fűszereket adtak hozzá, leghatásosabb serkentőként mérgező beléndekkel vagy kókuszdióval keverték, az édes koktélról pedig úgy tartották, hogy a szexualitástól megfáradt ember új erőre kap tőle.
Indiában szintén szexuális erőt tulajdonítottak a méznek, a klitoriszra csepegtették, hogy ezzel a nő nemi vágyát növeljék, de hasonló célzattal, gyakran a nemi területek masszírozásához használtak mézet. Nem volt mindegy az sem, hogy milyen mézről volt szó, a különféle mézeknek ugyanis eltérő varázserőt tulajdonítottak: míg a kakukkfűmézet kimondottan köhögésre ajánlották, addig a nemierő növelésére már rozmaringmézet kellett fogyasztani, de leghatásosabb afrodiziákumként a vadmézet tartották számon.
A méhpempő a frigiditás ellenszere
Nemcsak a mézben, de a többi méztermék erejében is hittek, sőt, hisznek mind a mai napig. A lép főzetét például meddőség és impotencia ellen fogyasztották, míg a méhviaszról úgy hitték, hogy csökkenti az öregedést, növeli a nemi potenciát és szexualizálásra serkent, a méhpollen a nemi aktivitást segíti, azt hosszú távon is fenntartja. Valamennyi méztermék közül azonban a legértékesebb méhpempő (royal jelly), ami az impotencia és a frigiditás elixírje, fokozza a nemi képességeket és serkenti a spermatermelődést, ezáltal pedig a nemi izgalmat.
Forrás: A Christian Rätsch – A szerelem füveskertje
