Mikor egészséges a köldökzsinór elvágása?
Zoltán 42 évesen sem érzi szükségét, hogy elszakadjon édesanyjától, és egyáltalán nem látja szokatlannak, hogy együtt élnek. A férfi nem meleg, nem aszexuális, barátnője van és rendszeresen él társasági életet is. Habár szülei külön élnek, az apjával is jó viszonyt ápol.
„Három éve tartós kapcsolatban vagyok egy nálam fiatalabb hölggyel. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy nem akarunk-e összeköltözni? Nos, esetemben a hölgy is hasonló cipőben jár, hiszen ő is a szüleivel él még, 36 évesen. Nem anyagi okokból maradtunk a szülői házban, hiszen ha összedobnánk, amink van – és tudom, hogy a szülők is segítenének - össze tudnánk hozni egy saját hajlékot, lakást, de talán még egy családi házat is, kerttel. Érden nézegettünk is házakat, de hamar beláttuk, hogy egyelőre nem akarjuk az együttélést. A végén kiderült, hogy csak azért mentünk bele a lakásnézegetésbe, mert azt hittük, hogy a másik ettől megnyugszik.”
„Nem egy ágyban alszom az anyámmal!”
Zoltán barátait megosztja ez az életmód. Egy részük, akik rossz házasságban élnek, irigylik, és bánják, hogy annak idején nem döntöttek ők is az agglegényszerep mellett. A nagy többség azonban képtelen megérteni, miért nem egyedül él.
„Száz évvel ezelőtt talán még elment volna, de ma már furán néznek az emberre, ha szóba kerül a dolog. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy nem egy ágyban alszom az anyámmal, hanem külön szobában: egy légtérben, de falakkal elválasztva. Nem akarok ezen változtatni. Mostanában legalábbis. Hogy miért döntöttem így? Nem is döntés kérdése volt, egyszerűen maradtam, ahol voltam, mert jó viszonyban vagyok az anyámmal, remekül főz, és a környéket is szeretem, ahol lakom. A barátaimmal kedves, érzik is, hogy szereti őket, szívesen járnak hozzánk.”
„Szerintem az a kóros, ha valaki menekül a szüleitől.”
Zoltánt környezete azért is megmosolyogja, mert ha pár napra elutazik valahova, naponta felhívja édesanyját, és hosszasan beszélget vele. Ő nem érzi kórosnak ezt a kapcsolatot, véleménye szerint mindenki szabadon dönthet a sorsáról.„Apám és anyám nem váltak el, de évek óta külön élnek. Így anyámnak is jól esik, ha van mellette egy férfi, és nem maradt teljesen egyedül egy nagy házban” – folytatja. „Újpesten lakunk, apám pedig a Nyugati környékén. Vele is jó viszonyt ápolok, anyám viszont nem tartja vele a kapcsolatot. Ennek ellenére engem nem fordított ellene, ahogy az általában törvényszerű. Már emiatt sem lehet rossz, vagy mérgező szimbiózis az együttélésünk. Szerintem az a kóros, ha valaki menekül a szüleitől, igaz, ennek sokszor konkrét oka van, például terrorizálták gyerekkorában, vagy lehetetlen elvárásokat támasztottak irányában. De nekem boldog gyermekkorom volt, és talán most ennek a levét iszom.”
A férfi szerint élete is úgy alakult, hogy abba anyja is belefér. Kiegyensúlyozott a munkájában is, és ha magányra vágyik, elvonul a szobájába, vagy az alattuk üresen álló lakásba. „A hasonló kapcsolatok központjában többnyire az van, hogy az anya egyedül maradt, és a fiát érzelmileg zsarolva láncolja magához, hogy ne érezze a magányt – nálunk ilyen nem volt, mert én döntöttem úgy, hogy vele maradok” - mondja.
Meddig tart a gyermekkor?
Higi Vera, a Dívány pszichológus szakértője szerint Zoltán története több kérdést is felvet: Hol kezdődik az egyén szabadsága? Vajon mindenkinek a társadalom által kijelölt utat kell járnia? A pszichológia régóta igyekszik behatárolni az egészség fogalmát. Freud szerint „a lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre”. Ha innen nézzük, ebben a történetben nem találhatunk semmi kivetnivalót, ám valahol azért mégis érezzük, hogy 42 évesen az anyával élni nem egy szokványos életút. Bár Zoltán azt mondja, hogy ezzel semmiféle problémája sincs, és nagyon élvezi a helyzetet, mégis elgondolkoztató az a mondat, miszerint „de nekem boldog gyermekkorom volt, talán most ennek a levét iszom”. Felmerül a kérdés, hogy ez a boldog gyermekkor miért tart még mindig, 42 évesen? Miért ne lehetne boldog Zoltán egyedül, vagy párjával élő férfiként, majd miért ne lehetne boldog később férjként és apaként?”
Ha a fiú lekötelezve érzi magát
Természetesen lehetetlen néhány sor alapján átlátni ezt a rendkívül összetett helyzetet, ezért inkább kérdéseket tennék fel, amelyekre mindenki – így a történet írója is – megkeresheti saját válaszát. Létezik-e olyan, hogy egyetlen ember döntése az együttélés, ahogy ezt Zoltán írja? Nem kimondatlan döntés és kérés-e, ha egy anya nem szól a fiának, hogy már itt lenne az ideje a családalapításnak és a különköltözésnek? Nyilvánvalóan nehéz lenne elengednie – ha jól értem, egyetlen - gyermekét, azonban ha a fiú lekötelezve érzi magát a sok évtizedes gondoskodás miatt, és nem látja, hogy anyja egyedül is boldogulna, akkor hogyan tudja lelkiismeretfurdalás nélkül teljesíteni saját, felnőtt életfeladatát? Így ebben az esetben legalább olyan fontos, hogy az anya készen áll-e erre az elválásra.
Lemondva az önálló felnőtt élet veszélyeiről, kudarcairól
Ha valaki úgy dönt, hogy ilyen életkorban nem költözik el az anyjától, fontos azt is megnézni, hogy mi az, amire ő és az anya ezzel nemet mond. A fiú lemond arról, hogy önálló férfi és apa legyen, ezáltal megélje és átadja ugyanazt a szülői szeretetet, amit most ő kap az anyjától, kvázi lemond az önálló felnőtt élet veszélyeiről, kudarcairól és örömeiről. Lemond arról is, hogy kipróbálja önmagát, és azt, hogy milyen érzés az első nehézségek után egyedül gondoskodnia magáról, milyen felnőttnek és kompetensnek lenni saját életében. Az anya pedig lemond még az esélyéről is, hogy újra valakinek a párjaként éljen, hiszen egy ilyen szituációban a vele együtt élő és legfontosabb férfi szerepe már be van töltve. Amíg így áll a helyzet, addig arról is lemond, hogy unokái legyenek, ugyanakkor lemond a magányról is, hiszen sosem kell egyedül lennie, nem kell elengednie a fiát és felépítenie saját életét.
Minden leválás veszélyes
Ebben a helyzetben az anyának és neki sem kell megélnie a leválás természetes szülő-gyermek krízisét, amely nyilvánvalóan nem könnyű, azonban ennek átélése nélkül lehetetlen a fejlődés. Ehhez fontos megérteni, hogy a krízis nemcsak a fenyegetést és a fájdalmakat rejti magában, erre utal a szó kínai írásjele is, amely a „veszély” és a „lehetőség” szavakból áll össze. Le kell mondanunk a magzati létről ahhoz, hogy megízlelhessük az anyatejet, le kell mondanunk a gyermeki létről ahhoz, hogy megízlelhessük a felnőtt lét örömeit. Az anyának pedig le kell mondania a fiáról és ”át kell adnia” egy másik nőnek, ha szeretné, hogy a fia apává váljon. Minden leválás veszélyes, ám lehetőségekkel teli.
Megéri-e feladni ezt a fejlődést? „Hogy miért döntöttem így? Nem is döntés kérdése volt, egyszerűen maradtam, ahol voltam, mert jó viszonyban vagyok az anyámmal, remekül főz és a környéket is szeretem, ahol lakom.” Zoltán ezeket a gyermeki örömöket már jól ismeri. De vajon van-e egy ilyen élet mellett lehetősége arra, hogy megtapasztalja, milyen nehézségeket, kudarcokat és lehetőségeket tartogat a következő életszakasz, az önálló felnőtt férfi lét?
Szakértőnk elérhetősége:
Higi Vera
06-30/298-38-50
