A pályázat
Tavasszal az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! szerzője, Rácz Zsuzsa az Ulpius-ház könyvkiadóval közösen pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nők az életükről, az őket foglalkoztató kérdésekről, és dilemmáikról végre beszélni merjenek. A Terézanyuságom története pályázatra alig egy hónap alatt 130 pályamű érkezett, a határainkon túlról is. Június elején eredményt hirdettek, a nyertesei közt találunk a munkába visszatérni vágyó háromgyerekes anyát, a férje daganatos betegségével küzdő feleséget, és társfüggő nőt is. Ezeket a Terézanyu.hu oldalon is publikálták. A díjat nem nyert pályázatok közül kiválasztottuk a Dívány szerkesztőségének a kedvenceit, ezeket nálunk lehet elolvasni.
Két casanovát ismertem életemben. Természetesen egyikhez se mentem férjhez. A casanovák nem nősülnek. Vagy, ha nősülnek, akkor nem engem vesznek el. Egyébiránt lehet, hogy korántsem olyan ellenállhatatlanok, ha mackóban ülnek odahaza, és elvárják, hogy eléjük rakd a disznótorost. Talán meg kellett volna tanulnom főzni?
Mindkét casanova a szeretőm volt
Nem, az egyik még mindig az. A maga módján. Kedvesen, mosolygósan, néha eltűnősen. Majdnem negyven évesen találtam rá. Amikor már azt hittem, hogy a ki sem nyitott kaput
bezártam, lelakatoltam, és a kulcsot is jó messze dobtam, valahová a szaros pelenkák alá.
A férj más tészta. Egy férjnek, ahogy a szeretőm mondja, sosincs igaza. Már abból fakadóan, hogy férj. Persze ő is férj, és abban a minőségében neki sincs igaza. Szerencsére nekem nem abban a minőségében nyilatkoztatja ki magát. A férj számára a feleség tabu. Egy idő után már nem csak más pasik, de ő maga számára is. A feleség, főleg, miután anya lesz, megszűnik nő lenni. A baj csak azzal van, ha épp ellenkezőleg történik. Ha egy nő akkor kezd nő lenni, ha épp meg kéne szűnnie.
Kellemetlen. Vállalhatatlan. Roppant kínos.
Nem vagyok a háromszor esküdős, háromszor válós típus, biztos elrontottak valamit a programozásomban. Úgy tíz éve még azt szajkóztam, hogy a házasságok az égben köttetnek, vagy valami nagyon hasonlót. Emlékszem a férjemmel töltött első hétvégére. Fájt a feje,
és nem lehetett hozzá szólni. Lábujjhegyen jártam az albérletben, ahol egyébként más lányokkal laktam, és ő illegálisan betegeskedett. Büszke voltam magamra, hogy én most ápolok egy pasit. Az én pasimat! Hogy nekem van pasim, egyáltalán. Ez olyan újdonság volt, hogy akkor szívesen aláírtam volna egy szerződést, amelyben életfogytig tartó ingvasalási és ápolási kötelezettségvállalásról van szó, hűségnyilatkozattal egybekötve.
Egyébiránt alá is írtam valami ilyet. Az ingvasalást kivéve majdnem minden benne volt. Pedig megegyeztünk, hogy ez csak egy papír. Ráadásul a házassági akvin nem szerepel a szerződés lényege. Semmi se szerepel belőle. Azt az ember készség szinten tudja, hát nem? Eleget
nyomatják amerikai filmekben, nem kell külön tanfolyam hozzá. (Bár egyesek úgy vélik, mégiscsak jót tesz meghallgatni lelkileg herélt hímneműek fontoskodását az ügyben. Ezt hívják jegyesoktatásnak.)
Van tehát egy férjem, és néhány gyerekem
Ez a jelenlegi állás. Persze állásom nincs, mert azt azzal a lendülettel, hogy ezúttal nem
használunk gumit, kihajítottam a szemetesbe. A terveim gyönyörűek voltak, emancipált nőci, nyolc hónap után visszamegy a melóhelyre, a férjecske meg majd gügyög odahaza a gyerkőccel. Nem jött össze. Egyébként a melóhely bánatában gyorsan meg is szűnt. Biztos én
hiányoztam neki annyira, hogy öngyilkos legyen.
Én azonban nem óhajtottam öngyilkos lenni. Még erotikus értelemben sem. A terhesség például általában megöli a gerjedelmet. (Nálam nem ölte meg, enyhén szólva.) De, ha az nem, a szülés után végképp csak a gyerek van, és a legnagyobb élmény a szoptatás. Az apák kiköltöznek a heverőre. Egy idő után visszaköltöznek a franciaágyba. Akkor meg az anyák költöznek ki a gyerekágyba. A látszat bizony az, hogy az ősanya-feleség keresztezés, aki egész eddigi házasságát terézanyuként, önkéntes ápolónőként és takarítógépként élte le, most a szent szűzhöz hasonlatos alakot ölt. Ráadásul még apáca is lesz félig-meddig. Épp,
csak a koldusokat nem szedi össze az utcán. De pusztán amiatt, hogy tele a keze gyerekkel, babakocsi-fogóval, homokozólapáttal, pelenkacsomagokkal, meg egyéb cekkerrel.
Tisztességes terézanyuként így kell kinézni
...ez az elvárás, és kész. Sajnos bennem a tisztesség akkor ért véget, mikor illett volna elkezdődnie. Lehet ugyan, hogy van lélekvándorlás, de garancialevelet még nem láttam róla. Ha tehát felteszem, hogy ez az egy élet áll rendelkezésemre, amit elpazarolhatok, akkor dönteni kell. Rágom a körmöm, kaparom a falat, vagy engedek pályafutásom legcsábítóbb pasijának. A kettes számú casanovának. Az igazinak.
Férjes asszonyként (hú, de romantikusan és bűnösen hangzik, nem?) pasizni merőben más, mint hajadonként. Tudni kell például titkot tartani. Meg kell tanulni hazudni, mint a vízfolyás. A hódításokat nem kiteregetni, hanem rejtegetni illik, a legerotikusabb randik után nincs kéjes elnyújtózás, és órákig tartó telefonozás. Hazamenés van, fürdetés, meg mese. James Bond nem tud úgy átlényegülni, mint egy profi házasságtörő.
A szeretővel semmilyen papírt nem kell viszont aláírni
Az ingeit más vasalja, ha beteg, más ápolgatja, a rossz hangulatait is más viseli el. Neked csak a skatulyából kihúzott, mosolygós, kedves pasi jut, arra a két-három órára. Szeretkezés anélkül, hogy benéznének a gyerekek a hálószobába. Szeretkezés, nem pedig gyorsan letudott, unalomig ismert mozdulatsor, a végén azzal a húsz éve hallott bölcsességgel, hogy ez a legjobb testmozgás. Ha szerencséd van, még igazi, casanovás bókokat is kaphatsz. És nőnek érezheted magad. Nem anyának, feleségnek, munkatársnak, fogyasztónak. A pasid, aki valójában nem a tiéd, és soha nem is lesz az, sanda megjegyzésekkel se traktál, hogy fogyhatnál már egy kicsit. A casanova úgy imád, ahogy vagy.
De vannak szabályok! Ki-ki a maga családjában marad. Nem kezd álmodozni válásról, összeköltözésről, drámáról. Ha álmodozik, az még csak hagyján, de szavakba nem önti. Terézanyu nem hagyja el a férjét, nem veszekszik bíróságon a vagyon miatt, nem cibálja ide-oda a gyerekeit. Nem bukik le, mert még tudat alatt sem akar lebukni. Ez egy kemény sport. Csak az vágjon bele, aki bírja.
A pasizás vagy férj dilemmára tehát egyszerű a válasz: mindkettő. Csak győzzük.
