A zenehallgatás tevékenységét mind sokkal hamarabb kezdjük, mint hittük volna. Még bőven az anyaméhben kezdődik a magzat számára az édesanya szívverésének ritmikus hangjával, a véráram, és a belső szervek működés közbeni morajlásával mindaz, amire már azt lehet mondani: „zene füleinek”.
De a külvilág hangjaira is hamar, még a méhen belül nyitottá válunk. Ezt hirdette Kodály Zoltán is közismert tanaiban: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése” – mondta 1948-ban Párizsban egy gyereknapi konferencián.

Számos kedvező hatása van az egészségre
Napjainkra számos tudományos kutatás igazolja, hogy nemcsak a már megszületett csecsemő vágyik tovább hallani édesanyja szívdobogását és hat rá megnyugtatóan, hanem a jól megválasztott, többnyire komolyzene hallgatása mindenkinél csökkenti a stresszt, lelki és fizikai állapotunkra is kedvezően hat.
Egy tanulmányában Marie Helsing, a Göteborgi Egyetem doktora arra hívja fel a figyelmet, hogy a zenehallgatás közben pihenő alanyok kortizol-, vagyis stresszhormonszintje jelentősebb mértékben csökkent, mint a csendben pihenőké. A kutató úgy találta, a zenehallgatás sok pozitív érzést hoz elő, ez pedig eleve segít távol tartani a stresszt.
Több vizsgálat is igazolta már betegek esetében, kórházi körülmények között is, a zenehallgatás jótékony hatását. Az Egyesült Államokban létezik olyan hárfazenekar, amely kifejezetten a paciensek fájdalmának zenével történő enyhítése céljából járja a kórházakat, de a Buffalo Egyetem még ennél is továbbment a kutatásban.

50 sebész bevonásával arra próbáltak rájönni, műtét közben a komolyzene hallgatása növeli-e a műtő orvosok teljesítményét. Kísérletük eredménye értelmében a saját maguknak választott zene műtét közbeni hallgatása egyértelműen teljesítménynövelő hatásúnak bizonyult.
Számos más kutatás is bizonyította már a zenehallgatás és a szív egészségének, a véráramlás és a légzésritmus intenzitásának összefüggését, az éneklés félelemmegszüntető hatását, a zenetanulás memóriafejlesztő és agyserkentő szerepét. De igazolták már a zenehallgatás fájdalomcsillapító funkcióját is.
A tapasztalat is ezt mutatja
Ezt támasztják alá a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen hárfaművészként végzett Heleen Vandeputte zeneszerző és hárfaoktató személyes tapasztalatai is, aki a brüsszeli Conservatoire Royale királyi konzervatóriumában képez zenetanárokat, tanít az Académie de Musique Instrumentale de Schaerbeeken, tagja volt a Thaiföldi Filharmonikus Zenekarnak, és éves rendszerességgel Alzheimer-kóros betegeknek ad hárfakoncertet terápiás céllal is.

A zene egészségre gyakorolt jótékony hatását alátámasztó egyik legmeghatározóbb élménye az egyik ilyen alkalomról származik:
„A haldokló édesapját kerekesszékében a koncertre betoló nő jelezte, hogy apja rendkívül rossz szellemi és fizikai állapotban van, de mindenképp részese akart lenni az élménynek, hozzátette, hogy ha a helyzet megkívánja, kénytelen lesz nyugtalan, fájdalmaktól szenvedő apját koncert közben kitolni a teremből. Az idős férfi arcára a zene hallatán először nyugalom ült ki, majd az álom is elnyomta, és jóízű, békés szunyókálása hallatszott halkan. Másnap levelet kaptam a lányától. Édesapja az éjjel eltávozott, de megköszönte nekem azt a harmonikus és nyugodt állapotot, amiben már régen nem volt része, és amiben, a zene hatására, ezt a világot megbékélten és nyugalomban itt hagyhatta” – meséli a művésznő.
„A másik legerősebb élményem e téren egy 18 éves lányhoz fűződik, akivel a Covid alatt is megtartottuk a személyes zeneórákat. Egy alkalommal, amikor a bezártságtól és a helyzettől megtépázott idegekkel érkezett az órára egyetemi felvételijének felkészülése közepén, arról számolt be, hogy olyan depresszió kezd rajta úrrá lenni, hogy olvasni is képtelen, a kottát sem látja. Előjátszottam neki a dallamokat, amiket utánzás útján tudott elismételni. Hétről hétre javult az állapota, majd miután felvették az egyetemre, elmondta, hogy minden alkalommal azzal kezdte otthon a tanulást, hogy előtte játszott egy kicsit kedvelt hangszerén.”

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés