ultimátum házasság szakítás knapek éva

A Netflix új valóságshow-ba öntött szociális kísérlettel rukkolt elő áprilisban, amely Az ultimátum: Házasság vagy szakítás címet viseli. A már jól ismert és több évados Vak szerelem című műsor készítői hozták létre ugyanazzal a műsorvezető házaspárral, Nick és Vanessa Lachey-vel az élen. Ezúttal azonban nem a két ember között kibontakozó kapcsolatot és szerelmet követhetik nyomon a nézők, hanem már hosszú kapcsolatokban élő párokat mutatnak be, akiknél az egyik fél már házasodna, a másik viszont nem, így az előbbi ultimátumot adott társának: házasodjanak össze, vagy szakítsanak. Ennek kapcsán néztünk utána, a szakemberek mit gondolnak általában véve az ultimátumadásról a kapcsolatban: vajon jó megoldás, vagy mérgező manipulációról van szó? Knapek Éva klinikai szakpszichológust is megkérdeztük ez ügyben.

Az ultimátum a kapcsolatban

Az ultimátum a PsychCentral cikke szerint lényegileg egy fenyegetéssel ér fel, amelyben azt mondjuk párunknak, hogy amennyiben nem teszi meg azt, amit kérünk tőle, akkor számolnia kell a következményekkel. A cikk tehát élesen elkülöníti az ultimátumot az egészséges határhúzástól. A megszólaltatott Josiah Teng terapeuta ennél puhábban fogalmaz, ő inkább egy olyan jelzésnek látja az ultimátumadást, amellyel az egyik fél azt üzeni, a kapcsolat sikeres működésének alapfeltételei nincsenek jelen számára a kapcsolatban. Azonban ezt fenyegetés nélkül is le lehet kommunikálni. A szakértő Michela Dalsing érzékletesen mutatja be az ultimátumadás és az egészséges határhúzás közötti különbséget: az ultimátumadás olyan, mintha valakire fegyvert szegeznénk, és így szólítanánk fel a választásra, míg az egészséges határhúzás ahhoz hasonlít, amikor valakit megkérünk arra, hogy tartsa be a törvényeket.

Tonya Lester pszichoterapeuta szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy az a jelenség, amelyet ultimátumadásnak nevezünk, árnyaltabb, mint amit első hallásra feltételeznénk. Lester szerint létezik olyan formája, amelyben nemcsak hogy megfelelő eszköz, hanem az egészséges önbizalom megtartásához szükséges is. Néha egyértelművé kell tenni, hogy mi az, ami elfogadható, és mi az, ami elfogadhatatlan számodra egy kapcsolatban. Amennyiben a párod figyelmen kívül hagyja igényeidet, amelyeket megosztottál vele, érdemesebb továbbállni, hiszen az egészséges önbecsülés alapja, hogy tiszteletben tartsd azokat a szükségleteidet, amelyek annyira fontosak számodra, hogy nem lehet egyezkedni róluk.

Lester hozzáteszi, könnyen bele lehet csúszni egy olyan kapcsolatba, amelyben ezek az alapvető igények nem teljesülnek, ha a másik potenciáljába szeret bele az ember, azonban nem szabad feltenni saját jövődet a másikban rejlő lehetőségekre. Ugyanakkor, ha a párod hajlandóságot mutat a változásra, érdemes lehet kitartani mellette még egy ideig, de mindenképp tűzz ki magadnak egy határidőt, hogy meddig vagy hajlandó egy olyan kapcsolatban maradni, amely nem elégíti ki az igényeidet.

A továbblépés fájdalmas jövőkép lehet, azonban, ahogyan Lester mondja, az elköteleződés nem a cél, hanem a kezdet. Véleménye szerint nem a szakítás a legrosszabb, ami történhet, hanem az, ha az ember éveket pazarol valakire, aki nem képes a teljes elköteleződésre: ha bele is megy az ultimátum teljesítésébe, de nem hajlandó változtatni a viselkedésén, hogy problémáitokat együtt kiküszöbölhessétek, névleg ugyan megszerzed az elköteleződést, viszont a közelség és a bizalom érzete eltűnhet.

Dalsing és Teng egyetértenek abban, hogy az ultimátumadás kétségbeesésből születik meg a kapcsolaton belül. Teng szerint akkor kerül elő, amikor már minden más módot kipróbált az illető arra, hogy áthidalja azt a töréspontot kapcsolatukban, amelytől sarokba szorítva érzi magát, legyen az egy kezeletlen függőség vagy megcsalás miatt. Ekkor nyúlnak az ultimátumhoz az emberek, mint végső megoldáshoz, hogy visszaszerezhessék a kontrollt egy olyan helyzet felett, amelyben eszköztelennek érzik magukat.

Knapek Éva válaszolt kérdéseinkre az ultimátumadásról

Hogy még árnyaltabb képet kapjunk az ultimátumadás természetéről, felkerestük Knapek Éva klinikai szakpszichológust, hogy ossza meg velünk, mit tapasztalt praxisában, és miként vélekedik a témáról.

Mit tapasztaltál, általában milyen témák kapcsán szokott előfordulni az ultimátumadás a párkapcsolatokban?

Jellemzően esküvő, gyermekvállalás vagy egy harmadik fél kapcsán gondolják úgy az emberek, hogy ez jó megoldás lehet. Az ultimátum abban a tekintetben nem szerencsés, hogy nem biztos, hogy a másik fél őszintén dönt, s nem csak beszorítva érzi majd magát, s ami nem jött magától, azt lehet, hogy jobb nem így elérni. Viszont egy másik szempontból nagyon is sok haszna lehet: jelzi, hogy a személy elérte a határait, s ebben a formában tovább nem elfogadható számára a kapcsolat, például mert a másik fél nem tud elköteleződni. Ha az ultimátum nem csupán egy üres fenyegetés, lezárását jelentheti egy méltatlan kapcsolatnak. Természetesen sok esetben ultimátum nélkül is eljuthatnak ide az emberek, ha végiggondolják, hogy nekik ez így nem jó, nem fenntartható, nem biztonságos.

Mit gondolsz arról, hogy egyesek egyszerű fenyegetésként értelmezik az ultimátumot?

Szeretném hangsúlyozni, hogy az ultimátumadás nemcsak a manipuláció és az erőszak eszköze lehet, hanem azé is, hogy valaki végre ki meri mondani a saját feltételeit, hogy milyen kapcsolatban érezné jól magát. Ha a másik őszinte, akkor akár tiszta vizet is önthetnek a pohárba. Azonban sajnos elképzelhető, hogy a másik számára olyan félelmetes az elhagyatás, hogy ilyen helyzetben bármit megígér, amit egyébként nem vállalna önként.

Tehát az ultimátumadás lehet egészséges igényfelvállalás is, nem csak toxikus manipuláció?

Mindkét kategóriából kikerülhet ultimátum, sokban függ a körülményektől. Egy, a témát ilyen általánosan körüljáró cikk szerintem nem alkalmas ezeknek a finom különbségeknek a leírására, mert annyira sokféle ember, pár és párkapcsolat van, a legkülönbözőbb körülményekkel. Így nem tudunk meghatározni egy határvonalat, ameddig még egészséges, és ahonnan toxikus már. Mint említettem, a nem toxikus forma több mindent takar, mint egy „most válassz” típusú felszólítást, mégis lehet ultimátumnak tekinteni. De ha csak megfogalmazom, hogy én így nem tudom tovább folytatni a kapcsolatot, s nem a másikat állítom választás elé, máris kevésbé tűnik manipulatívnak.

Úgy is mondhatnánk, hogy az ultimátum helyett az ultimátumot adó személy maga vállal felelősséget a saját sorsáért?

Ezzel megfogalmazza, hogy „én így nem akarom.” Lehet, hogy erre a másik mégis észbe kap, és változtat, de ne ezzel a szándékkal dobálózzunk ilyen súlyú mondatokkal, mert akkor meg elértéktelenednek a szavaink. Sokszor azonban az ultimátumot adó fél nem tud vagy nem akar szakítani, ezért is nyúl kétségbeesésében ehhez az eszközhöz, s azért, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból.

Egy egészséges párkapcsolatban is megjelenhet az ultimátumadás a „házasodjunk össze, vagy szakítsunk” témában?

Ebben a formában ritkán. Azt el tudom képzelni, hogy valaki az mondja: „Nézd, végiggondoltam a kapcsolatunkat, s engem aggaszt, hogy nem tudunk továbblépni. Tudnánk erről beszélni? Te hogy látod?”. Két, kvázi normális személy között is előfordulhat, hogy a kapcsolat megreked, nem tudnak vagy nem akarnak együtt továbbmenni, csak vélhetően azt nem egy ultimátummal fogják, akarják feloldani. Ultimátumot egyébként sem jókedvéből ad az ember, hanem sokszor eszköz hiányában, vagy mert nem bírja elviselni a helyzettel járó bizonytalanságot. Lehetséges, hogy belül úgy gondolja: mindegy, mi lesz, de most már dőljön el.

Min érdemes elgondolkodnia annak, akiben felmerül az ultimátumadás gondolata, mielőtt valóban felhozná ezt a kapcsolatában?

A saját határain, s azon, hogy ha így születik meg egy esküvő, azt hitelesnek érezné-e a másik féltől, vagy meginogna a bizalma a kapcsolatban: „Ha én nem adok ultimátumot, lehet, hogy még most sem kérte volna meg a kezem?”. Érdemes végiggondolnia, hogy most olyan kapcsolatban van-e, amilyen kapcsolatra vágyott, és ha nem, egy esküvő ezt megoldja-e. A legtöbb esetben ezeket a kapcsolatokat nem az elköteleződés oldja meg, hanem a pár külön-külön fennálló és közös problémáinak a megoldása.