túl sok munka

Veled is megesett már, hogy azt érezted a végigdolgozott munkanapok után, hogy nem állhatsz meg, vagy este, vagy a hétvégén előre kellene dolgoznod, hogy elég jó legyen a teljesítményed és megnyugodhass végre? Esetleg a nyaralásra, a családi ünnepségre vagy a baráti találkozókra is magaddal vitted a munkát, hogy legalább még az odaúton, vagy lopott percekben magán az eseményen is még egy kicsit dolgozhass? Ha te is könnyen beleesel ebbe a viselkedésbe, és még csak azt az érzést sem tudod megélni, hogy eleget dolgoztál, akkor megeshet, hogy te is termelékenységi diszmorfiával küzdesz.

Termelékenységi diszmorfia – Tényleg nem dolgozol eleget, vagy csak nem hiszed el magadról?

A termelékenységi diszmorfia nem egy tudományos szakkifejezés, hanem egy Anna Codrea-Rado nevű író alkotta meg arra, hogy megnevezhesse a saját magán tapasztalt jelenséget: a kiégés, az imposztorszindróma és a szorongás ördögi keresztmetszetét. Ebben az állapotban képtelenek vagyunk értékelni vagy akár (f)elismerni saját sikereinket, mégis folyamatosan a minél nagyobb termelékenységre, produktivitásra törekszünk. Így az önünneplés jótékony hatásaitól is elesünk, hiába érünk el valamit, az nem fogja növelni az önbizalmunkat, illetve nem fog sokat segíteni a motiváltságunk növelésében sem, amikor a következő projektre kerül a sor. Megállás nélkül hajszoljuk magunkat előre, a feltöltődést megtagadva magunktól, és még akkor sem lassítunk le, amikor már minden határunkat szétfeszítettük, és kétségbeesett jeleket ad a testünk és idegeink, hogy pihenésre lenne szükségünk.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a hétvégéken is dolgozunk azt gondolván, hogy még nem dolgoztunk eleget a héten, holott bőven túlteljesítettük az elvárt munkamennyiséget a munkanapokon. Vagy bűntudatot érzünk amiatt, hogy szabadidőnkben filmet nézünk, a barátainkkal találkozunk, vagy olvasunk egy kicsit, mivel ekkor is azt az értékes időt pazaroljuk, amelyet akár munkával is tölthetnénk. Sokaknak a nyaralás sem tud valódi kikapcsolódást jelenteni, mivel oda is viszik magukkal a munkalaptopot, vagy a munka-e-mailekre pislantanak félóránként, így amikor végre pihenhetnének is, inkább munkastresszben, készenléti állapotban tartják magukat, teljesen aláásva a vakáció lényegét.

Miért nem tudunk leszakadni a folyamatos munka gyorsan robogó vasútjáról?

Valószínűleg a társadalmi értékek, elvárások kereszttüze sarkall minket arra, hogy túlzásba essünk a munkavégzés terén. Alapvetően dolgozni önmagában ugyanis nem rossz dolog, legtöbbünknek szükséges is az önértékeléséhez, illetve eudaimonikus boldogságot okoz, tehát a kiteljesedésünk, önmegvalósításunk, kompetenciánk megélésére szolgál. Csakhogy nagyon könnyen átlendülünk a ló túloldalára, és elhanyagoljuk a szintén ugyanannyira fontos henyélő és élményszerző boldogságunk ápolását. 

A munkafókuszú kultúrákban kiemelten könnyű beleesnünk a termelékenységi diszmorfia álnok ölelésébe, mivel alapvetően azt az értéket erősítjük meg egymásban kulturálisan dicséretek formájában, hogy az egészségünk rovására is a minél hatékonyabb termelékenységet kell hajszolnunk. Hofstede nemzetikultúra-modellje szerint mi, magyarok is ebbe a kategóriába esünk, tehát „azért élünk, hogy dolgozhassunk”, így a depresszió, a szorongás és a túlzott stressz kialakulását megelőzni segítő szabadidős tevékenységeket időpazarlásnak véljük.

A legtöbb esetben a minél kevesebb szünettel végzett munkát nem is a főnökünk várja el tőlünk, hanem mi zsákmányoljuk ki saját magunkat. Néha internalizált kapitalizmusként is szokták emlegetni ezt a felfogást, amikor az emberek a testüket és az elméjüket nem kímélve akkor is tovább dolgoznak, amikor már lebetegedés formájában a szervezetük is vészjelzésekkel próbálja felhívni a figyelmüket arra, hogy itt az ideje szusszanni egyet. A híres dél-koreai származású sztárfilozófus, Byung-Chul Han 2010 óta több esszéjében is kritizálta a nyugati kapitalista társadalmat, többek között pont azért, amiért a kiégés társadalmát alakították ki saját maguknak. 

Érdemes lenne tehát megpróbálni ellenállnunk a késztetésnek, hogy átdolgozzuk még a hétvégéinket is, és nem csak azzal az indoklással engednénk meg magunknak a pihenést, miszerint a minél nagyobb hatékonyság elérésének elengedhetetlen alapanyaga. Engedd el néha a gyeplőt, dőlj hátra, és hagyj egy szusszanásnyi időt saját magadnak, hiszen a túlhajszolt prefrontális kéreg, az irányított figyelem túlzott használata súlyos betegségekhez vezethet, például megkönnyíti azon mentális betegségek kialakulását, amelyekre alapból genetikailag hajlamosak vagyunk.