A depressziónak számos arca lehet. Jelentkezhet akkor, amikor nagyon padlón vagyunk, de akár anyaként, szülés utáni depresszió formájában is. A depresszió nem egyenlő a rosszkedvvel, és abban az esetben, ha valaki komoly és tartós tüneteket mutat, szakemberi segítségre lehet szükség. A szakemberek véleménye azonban nem egységes ebben a kérdésben, és a helyes kezelési módokról is megoszlanak a vélemények.
A depressziót rosszul kezelik?
A depresszió reménytelenné teheti az embert: közhely, de igaz. De mi van akkor, ha a mondat kibővül? A depresszió reménytelenné teheti az embert, a nehezen kezelhető depresszió pedig csak még reménytelenebbé teheti az embert – nemcsak azért, mert ez az állapot egyik sajátossága, hanem azért is, mert amely módon kezelik a depressziós embert, az még reménytelenebbé teheti a betegeket.
Míg a tünetek teljes elmúlása is lehetséges lenne, a betegek egyharmada nem talál enyhülést az első, de akár a második neki felírt antidepresszánstól sem. Azt a depressziót, amelyen nem tudnak segíteni gyógyszeres kezeléssel, „kezelésrezisztens depressziónak” nevezik. A statisztikák pedig elkeserítőek.
Abban az esetben, ha két kezelés sem vált be egy betegnél, a valószínűsége, hogy a harmadikra sikeresen reagál majd, csupán 25%-ra csökken.
Négy kezelés sikertelensége után, az ötödik kezelés sikerének valószínűsége már csak egy számjegyű.
Dr. Scott Aaronson kutatása és gyakorlata a depresszió ehhez hasonló formáira fókuszál, amelyek kezelése különösen nagy kihívást jelent. A nehezen kezelhető depresszió egyéb típusai, amelyekre munkája során összpontosít, a bipoláris depresszió és az öngyilkossági gondolatokkal járó depresszió. Ezek a betegek elhagyatottnak érzik magukat. A betegek megosztották a pszichológussal, hogyan tanulták meg, hogy megtagadhatják tőlük a klinikai vizsgálathoz való hozzáférést vagy akár az ellátást is, ha tudnak többszöri kezelési kudarcaikról vagy akár az öngyilkossági gondolataikról. Egy betegnek pl. azt mondták: „Önnek nincs depressziója, mert az antidepresszánsok nem segítenek.” Ezzel pedig nagyon helytelenül degradálták betegségét, s egyben megtagadták tőle az ellátást.
A terminológia átgondolása
„Itt az idő, hogy újfajta szemlélettel tekintsünk a depressziós betegekre, és így segítsük őket” – mondja a szakember. Kezdésként elemezzük a szóhasználatot. A „kezelésrerezisztens depresszió” kifejezés – ha csak nyelvileg is – a betegekre hárítja a terhet. Nem arról van szó, hogy a betegek makacsok vagy ellenszegülnek – hanem arról, hogy a rendszer cserben hagyja őket a hatékony kezelési lehetőségek hiánya miatt. Ehelyett a „nehezen kezelhető depresszió” kifejezés használatát javasolja inkább, mely a klinikusok keményebb munkájának szükségességére helyezi inkább a hangsúlyt, és nem hordozza magában a kudarc fogalmát.
Újragondolva
Dr. Aaronson javasolja a depresszió onkológiához hasonló stádiumbeosztását is. Nehezen kezelhető depresszió esetén ennek olyan tényezőket kell tartalmaznia, mint a diagnózis óta eltelt idő, társbetegségek jelenléte, előzetes kezelési tapasztalat. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a változókat, az csökkenti annak valószínűségét, hogy a kezelési stratégia segíteni fog és sikeresen zárul majd.
Felülvizsgálták a kezelési lehetőségeket
Néhány újítás jelenleg még kutatás alatt áll, de a szakemberek nagyon bizakodóak. Úgy tűnik, hogy a pszichedelikus szerek – különösen a pszilocibin – alkalmazása alkalmasabbá teszi a betegeket a depresszió hátterében álló gondolkodási minták megváltoztatására; ezek a kezelések pedig így terápiaként működnek náluk.
„Azért dolgozom, mert még mindig túl sok olyan beteg van, aki úgy érzi, nincs hova fordulnia, és túl sok olyan orvos van, aki csalódottan nézi a betegek szenvedését” – mondja dr. Aaronson.
