takarít otthon

Az elmúlt években egyre nagyobb divattá válik a minimalizmus a lakberendezésben is, melynek egyik oka, hogy egy kevéssé túlzsúfolt lakásban jóval egyszerűbb a rendet és a tisztaságot fenntartani. Ennek a hullámnak a hátán már többféle módszer megérkezett hazánkba, például a Marie Kondo nevéhez köthető rendrakási elv. Egy másik, ami a fiatalokat talán még nem annyira foglalkoztatja, a svéd Döstädning, a végső rendrakás, vagyis a haláltakarítás.

Tűnjön el a felesleg!

Ennek lényege, hogy teljesen felszámoljuk az otthonunkban azokat a felesleges tárgyakat, melyekre már biztosan nem lesz szükségünk, és a gyerekeink, unokáink sem tartanak rá igényt. Ezzel felszabadítjuk rokonainkat az alól, hogy nekik kelljen utánunk szanálniuk, rendet rakniuk. Bár a halál miatti fájdalmat nem enyhíti, de legalább a lomtalanítás gondját leveszi a vállukról.

A kifejezést Margareta Magnusson svéd írónő hozta létre, és le is írta könyvében. A döstädning kifejezés a „dö” halál és a „städning” takarítás szóból ered. Azt jelenti, hogy a felesleges dolgokat kidobjuk, a környezetünket, otthonunkat rendbe tesszük, amikor úgy gondoljuk, hamarosan véget ér majd az életünk.

Az írónő – bár furcsán hangzik – a 60 év felettieket próbálja meggyőzni arról, hogy érdemes már ekkor elkezdeniük a múlt dolgainak szanálását, hiszen saját példájából kiindulva látja, hogy az évtizedek alatt szinte átláthatatlan mennyiségű lom, felesleges használati és dísztárgy gyűlik össze a lakásban, a padláson, pincében. Ráadásul sok köztük az olyan emléktárgy is, melyek már semmilyen érzelmet nem váltanak ki belőlünk, vagy egyenesen kellemetlen rájuk nézni. Ez a folyamat akár hónapokig, évekig is eltarthat, mivel lesznek olyan dolgok, melyek sorsáról nehéz dönteni, és persze nem ez a munka tölti ki az egész napot, lehet, hogy hetente, havonta csak néhány órát foglalkoznak vele.

Fiatalon is segít a rendrakásban

Ez az igazán alapos rendszerezési és szanálási módszer gyorsan teret nyert a fiatalabb korosztálynál is, akiknél még szóba sem jön az élet végére való készülődés. Ennek oka, hogy kényelmesebb egy olyan otthonban élni, ahol minden tárgyunknak, ruhánknak van saját helye, így jóval kisebb az esély arra, hogy rendetlenség alakuljon ki az ide-oda pakolt tárgyak miatt, és nem lesz zsúfoltság a szekrényekben sem.

Másrészt pontosan átlátjuk, mink van, így nem verjük magunkat felesleges költségekbe azzal, hogy megvesszük a sokadik fekete pólónkat, krumplihámozónkat vagy éppen ugyanazt a strandpapucsot, amiből már van három.

Svéd módszer a gyakorlatban

Akár fiatalon, akár idős korunkban kezdünk ebbe, lényeges, hogy mindig a saját megelégedésünkre tegyük. Ilyenkor igazi stresszoldásként is működhet a szanálás. Amikor éppen végezzük, legyen kedvünk hozzá, ne muszájból tegyük, és hagyjunk magunknak elég idő arra, hogy minden tárgynak a sorsáról felelősségteljesen döntsünk, nehogy később megbánjuk, hogy kidobtuk. A minimalista életmód nem azt jelenti, hogy mindenünket kidobjuk csak azért, hogy úgy nézzen ki az otthonunk, mint a reklámokban egy bemutató lakás.

De hogyan is álljunk neki? Érdemes elsőként átnézni az egész életterünket a pincétől a padlásig. Igényeinktől függően kezdjük ott, ahol leginkább zavar a zsúfoltság, vagy éppen, ahol a legkönnyebb megválnunk a felgyülemlett kacatoktól. Utóbbi lehet például a padlás vagy a pince, ahol bizonyára vannak olyan dolgok, melyekhez már évek óta nem nyúltunk hozzá, már el is feledkeztünk róluk, töröttek, tönkrementek… Ezektől gond és érzelmi nehézség nélkül megválhatunk. De kezdhetjük ott is, ahol a leginkább zavar a helyhiány, például a gardróbszekrénynél.

Mi legyen az érzelmes tárgyakkal?

Az írónő már nyolcvanéves elmúlt, mikor megírta a könyvét, így hiteles tanácsokat ad azzal kapcsolatban is, hogy mit tegyünk azokkal a tárgyakkal, melyekhez érzelmek fűznek, de nem használjuk azokat.

Azt írja, hogy a szívünkhöz közel álló tárgyakat mindig hagyjuk a végére, mivel ezeknél sok időbe telik, míg végleges döntést hozunk róluk. Ezek közül csak azokat érdemes megtartani, melyekhez jó emlékek fűződnek, azok, amiktől elszorul a szívünk, nem tanácsos őrizgetni. Szerinte például a fényképek közül azokat tartsuk meg, melyekből csak egy van, és azon is tisztán látható, amit ábrázol, a duplán készülteket, elmosódottakat nyugodtan dobjuk ki. Amiről pedig nem tudunk dönteni, beszéljük meg a családdal, hogy mi legyen a sorsa, lehet, hogy valamelyik rokonunk örömmel őrzi tovább.

Ha még többet szeretnél tudni a rendrakási módszerekről, olvasd el ezt a cikkünket.