születési sorrend

Alfred Adler (1870–1937) Sigmund Freud és Carl Gustav Jung kortársaként, előbbi követőjeként a pszichoanalitikus irányzat szellemében kezdte munkásságát. Később szakított Freud szellemiségével, és megalapította a harmadik nagy mélylélektani iskolát, az individuálpszichológiai irányzatot. Adler azt vallotta, hogy minden ember egyedi, megoszthatatlan individuum (innen az irányzat neve), akire elsősorban nem a biológiai motívumok hatnak, hanem a szociális közeg. Bővebb értelemben a társadalom, amelynek tagja, szűkebb értelemben pedig a család, amelybe születik. Adler maga egyébként egy hatgyermekes családban nőtt fel, így érdeklődése sok egyéb mellett a születési sorrend személyiségre gyakorolt hatására irányult.

A születési sorrend jelentősége

Adler megfigyelte, hogy egy adott családon belül a legnagyobb, a középső és a legkisebb gyermekek személyisége eltérő. Szerinte ezek a különbözőségek arra vezethetők vissza, hogy hiába osztozik két vagy több testvér ugyanazokban a szülőkben, más-más családba érkeznek meg. Az elsőszülött egy korábban gyermektelen párhoz, egy másod- és harmadszülött azonban már egy- vagy többgyermekes családba születik bele. Ezek pedig mind-mind más élményt jelentenek, amelyek aztán eltérő személyiségjegyeket eredményeznek. Lássuk, pontosan melyek ezek!

Ha elsőszülött vagy…

Az első gyermek kezdetben a család teljes figyelmének középpontjában áll. Ők azok, akik a korábban férfit és nőt anyává és apává avatják. Adler szerint az elsőszülöttek gyakran maximalisták, és törekednek a kiemelkedő teljesítményre, amely aztán később is jellemző lehet rájuk. A kisebb testvér érkezését nehezen élik meg, igazi trónfosztást jelent számukra. Ilyenkor, mivel a szülői figyelem megoszlik, még inkább törekednek arra, hogy kitűnjenek újra szüleik szemében. 

Ha másodszülött vagy…

Ők azok, akik már egy kialakult családi rendszerbe születnek. Már meglévő szabályokhoz és szokásokhoz kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért a másodszülöttek jellemzően simulékonyak és gyorsabban is fejlődnek, mivel igyekeznek felérni a nagyobb testvérhez. Adler szerint egyébként ez a legjobb hely a születési sorrendben (talán ezt azért is jelenti ki ennyire határozottan, mivel ő maga is másodszülött), ugyanakkor megvannak a maga veszélyei is a második helynek. A harmadik gyermek megszületésével ugyanis kialakulhat a „szendvicsgyermek” helyzet, azaz a középső beszorul a kicsi és a nagy közé. Emiatt pedig gyakran kevesebb figyelmet kapnak, mint két testvérük.

Ha te vagy a legfiatalabb a családban…

Adler szerint ez a legrosszabb pozíció. Mivel vagy nagyon elkényeztetik és babusgatják őket (hiszen ők az utolsók a sorban, akikkel ezt meg lehet tenni), vagy pont ellenkezőleg, túlzott szabadságot élveznek, mivel a szülök kontrollja már kevésbé merev, mint például egy elsőszülöttnél. Ez egyébként nehéz alkalmazkodást eredményezhet. Arról nem is beszélve, hogy a legkisebbek gyakran öröklik meg a nagyobbak játékait, ruháit stb., amellyel kevésbé élhetik meg a saját személyiségük egyediségét.

Ha nincs testvéred…

Az egykék végig a szüleik figyelmének középpontjában állnak, így alapvetően az a nézet alakul ki bennük, hogy inkább mások alkalmazkodjanak hozzájuk, és mások figyeljenek az ő szükségleteikre, mint fordítva. Sokan ezért is tartják önzőnek és énközpontúnak őket. Az egykék családon belül ugyan tényleg nem tapasztalják meg a „trónfosztottságot”, azonban az iskolai közeg azért őket is formálja. Ugyanakkor Adler szerint az egykék alapvetően később is jól elvannak maguknak, nem alakul ki bennük az igazi társas érdeklődés és összetartozás-érzés. Mivel nincs mellettük testvér, akivel játszani lehetne, hamar megtanulják magukat elszórakoztatni, ez pedig jót tesz a találékonyságuknak és a kreativitásuknak is.

Fontos, kiemelni, hogy Adler elképzelését a próbák és kutatások kevésbé igazolták, sőt saját maga is keveset publikált konkrét esettanulmányokat, így elméletét ennek megfelelően kellő óvatossággal és kritikussággal érdemes kezelnünk.