Olyan sok mindenre mondjuk, hogy szeretjük: szeretjük a csokit, a szép naplementéket, a családunkat, a párunkat, a kedvenc énekesünket, a lebilincselő történeteket, a vallásunk (ha van ilyen) istenét, a munkánkat, a barátainkat, a virágokat, a kék színt, és még sorolhatnánk a végtelenségig. Azonban hiába használjuk ugyanazt a kedves, szívmelengető szót mindezek kifejezésére, mégis azt vehetjük észre, hogy ha a hangsorban nem is, de árnyalatában komoly különbségeket teszünk hozzá a különböző „szereteteinkhez”. Az Oxfordi Egyetem egyik filozófusprofesszora, Jonny Thomson szerint a szeretetnek három fő univerzális jelentése van.
A szeretet három fő jelentése
Miért is beszélünk a szeretetről annyit? Miért születik annyi cikk pont ebben a témában? Talán azért, mert ez édesíti meg a legszürkébb, majdhogynem feketébe hajló mindennapokat, mert talán mindannyian erre vágyunk a legjobban, és a hiányát érezzük a legfájdalmasabb veszteségnek. Ahogyan azt Ady is nagyszerű egyszerűséggel megírta: „Szeretném, hogyha szeretnének”, és bizonyára ez az egyik legszebb mozgatórugója létezésünknek. A másik ugyanilyen szép törekvésünk, hogy mi magunk is szeretetet adhassunk. Thomson szerint a szeretetnek három olyan fő fajtája van, amely kultúrákon átívelően összeköti az emberiséget:
1. A tevékenységek szeretete
Megesett már veled, hogy egy csodálatosan izgalmas és beszippantó történet befejezése után, legyen szó akár sorozatokról vagy könyvekről, a veszteségérzet szomorúsága fogott el? Thomson szerint ehhez hasonló érzés az élsportolók számára is, amikor megnyernek vagy éppen elveszítenek egy meccset, versenyt: könnyekben törnek ki, amiért véget ér az a folyamat, amelybe szívüket-lelküket beletették.
A görög „meraki” szó fejezi ki Thomson szerint a legjobban azt a beleinvesztáló szeretetet, amelyet tevékenységeink és hobbijaink keltenek bennünk. Hiszen, a hedonikus és élményalapú boldogság mellett az eudaimónikus boldogság, a munka okozta öröm az, amely feltölt minket: egy kísérletsorozat kimutatta, hogy a legtöbb ember boldogabb, ha elfoglalhatja magát.
2. Romantikus szeretet
Az összes szeretet közül a romantikus szeretet kapja a legtöbb reflektorfényt: a töméntelen romantikus film, sláger és szonett mind ezt ünnepli a leghangosabban. Az arab nyelvben állítólag 11 szakaszát különböztetik meg, noha a pszichológia megelégszik 4-gyel is: a rózsaszín köd, a hatalmi harc, a stabilitás és az elköteleződés szakaszával.
Az arab nyelvben azonban árnyaltabb a helyzet. A szeretet nagy utat tesz meg az egyszerű vonzalomtól kezdve („hawa”), amelyet az összefonódó tekintetek szikráztatnak fel, a kapcsolat első szakaszának rajongásán át („kalaf”), amikor minden időt együtt töltenek egymással a felek, a „taym”-ot érintve, amikor már teljesen egymás rabjaivá válnak a pár tagjai és a legsérülékenyebb részüket is megosztják egymással, egészen a „huyum”-ig, amely a szeretet legvégső, legérettebb, őrülethez hasonlatos fázisáig nem érkezik.
Persze, sokan sokféleképpen fogalmazták meg, hogy a szerelem milyen utat jár be. Platón például az erotikus vágyat a szerelme felé vezető első, éretlen lépésnek nevezte meg, A test, a fizikai szépség és a szex szeretetét vulgárisnak hívta. A tiszta szeretetet abban látta, amikor valaki képes a másik lelke mélyére látni, és abba szerelembe esni, amit ott talál: a leglényegibb részét. Platón szeretete tehát Thomson szerint nem vak, hanem a belső értékeket látja tisztán, és abba bolondul bele.
3. Felebaráti szeretetet
Sok kulturális hagyományban felbukkan az a szeretet, amellyel embertársaink felé kellene fordulnunk, amely, Martin Luther King, Jr. szerint szerencsére teljesen más, mint ha kedvelnünk is kellene az összes szembejövőt, hiszen vannak emberek, akiket egyszerűen lehetetlenség lenne kedvelni. A keresztény „szeresd szomszédodat, mint magadat” Thomson szerint sokkal érthetőbbé válik, ha az Újszövetség görög eredetijében olvassa az ember: az „agape” szóval hangzik el ez a mondat, amely egy egótól és önérdektől mentes szeretetet jelent, amelyet pusztán azért adunk másoknak, mivel tiszteljük, értékeljük az emberi mivoltát.
A hindu és buddhista hagyományokban is megjelenik egy ehhez hasonló gondolat a „maitri” szóval, amely „szeretetteli kedvességet” jelent. Összességében tehát a felebaráti szeretet alatt azt az alapvető mások felé fordulást jelenti, amely magába foglalja, hogy a többi ember megérdemli a figyelmességünket, ne cinizmussal, keserűséggel és versengő szellemiséggel tekintsünk rájuk.
Ünnepeljük tehát mind a háromfajta szeretetet, amelyet megélhetünk, a tevékenységek és embertársaink iránti szeretetet éppúgy, mint a romantikus szeretetünket, hiszen csak az egyikre fókuszálva nem tapasztalhatjuk meg a szeretet teljes erejét, örömét. Mindenki megérdemli a boldogságot, a szeretet megélése pedig, akár kapjuk, akár adjuk, az egyik legegyenesebb út ehhez.
