Bajzáth Sándor: „Ugyanúgy kell mélypont a hozzátartozóknak, mint a szenvedélybetegnek”

A szenvedélybetegségek kapcsán gyakran elfelejtünk a hozzátartozókról beszélni, pedig nagyon sokan vannak. Magyarországon óvatos becslések szerint is jóval több mint félmillió alkoholfüggő van, így a családtagjaikkal együtt a probléma több millió embert érint. Utóbbiak ráadásul nincsenek is jól.

A hozzátartozók jóllétéről kevesebb szó esik a függőségek kapcsán, pedig Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns szerint a szenvedélybetegségeket érdemes egy rendszerben nézni:

nem csak önmagában a függőt, hiszen az ő szerhasználata nagy mértékben befolyásolja a környezetét is.

A szenvedélybetegségek kapcsán fontos beszélni a hozzátartozókról is
A szenvedélybetegségek kapcsán fontos beszélni a hozzátartozókról isFrazao Studio Latino / Getty Images Hungary

Mint mondja, minden oldalnak, minden érintettnek változnia kell ahhoz, hogy felépülés következhessen be. A felismerést azonban nehezíti, hogy a hozzátartozók nem látják magukat reálisan, ráadásul ott van még emellett a szenvedélybeteg családtagjuk miatti szégyenérzet is. A szakértő szerint a hozzátartozóknak – a szerhasználókhoz hasonlóan – ugyanúgy el kell jutniuk arra a mélypontra, amikor azt mondják:

„elég volt, nem bírom tovább”.

A kérdés csak az, hogy kinél mikor jön el ez a pont. 

Ha tetszett ez a videó, ajánljuk Végh József kriminálpszichológus-túsztárgyalóval készített videóinterjúnkat is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek