saját hazugság

Kijelenthető-e, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik hazugságban élnek? Nem azokra gondolunk, akiket becsapnak – bár az sem jó –, hanem azokra, akik saját magukat csapják be. Ott vannak például azok az emberek, akik azt mondják „boldog vagyok a házasságomban”, miközben hónapok óta nem beszélgetnek őszintén, nincs érzelem, nincs szex, és csak valami megszokás tartja még össze őket. De ha hazugságról van szó, képesek vagyunk még az saját orvosunknak sem az igazat mondani, mert ciki, mert félünk, vagy mert már elhisszük, hogy úgy van, ahogy nincs is.

Híresek és hazugok?

Vannak híres „hazugok” is, akik ebből még profitáltak is. Ott van Elizabeth Holmes, a biotechnológiai vállalkozó, akit 2015-ben a legfiatalabb és leggazdagabb női milliárdosnak nyilvánítottak Amerikában. Most 20 év börtönt kaphat csalásért. Aztán ott van Anna Sorokin, más néven Anna Delvey, aki német örökösnőnek adta ki magát, vagy Shimon Hayut, más néven Simon Leviev, az úgynevezett Tinder Swindler.

Ezeket az embereket nemcsak azok a hazugságok jellemzik, amit másoknak mondtak, hanem azok is, amelyeket saját maguknak.

Újra és újra úgy tűnt, megtagadják a valóságot, és másokat is bevontak csalásaikba. 

Ha most az merülne fel bennünk, hogy ez a fajta viselkedés viszonylag ritka jelenség, ezzel is becsapnánk önmagunkat. Az önámítás hihetetlenül gyakori, és előfordulhat, hogy személyes előnyökkel is jár. Hazudunk önmagunknak, hogy megvédjük énképünket, ami lehetővé teszi számunkra, hogy erkölcstelenül cselekedjünk, miközben megőrizzük a tiszta lelkiismeretet. Az önámítás rendkívül veszélyes. Ha elkezdünk hinni a saját hazugságainknak, sokkal könnyebb rávenni másokat is, hogy higgyenek nekünk.

Mi a különbség a kóros hazugság és az önámítás között?

A kóros hazugság a mentális egészség zavarának egyedülálló típusa, amely gyakran más mentális egészségi állapotokkal együtt fordul elő. A kóros hazudozó tágabb értelemben azt a személyt jelenti, aki kényszeres, kidolgozott hazudozással él.

Persze jelentős különbség van a kóros hazugság és az esetenkénti hazugság között is. Az a hazugság, amelyet azért mondunk, hogy elkerüljük a megbántást vagy a rossz érzéseket, az életünk velejárója. Ki ne mondta volna már egy borzalmasan előnytelen ruhára azt a barátnőjének, hogy „csodásan áll”. Ez megbocsátható, bár miért ne lehetnénk már itt is őszinték? Ezeket a hazugságokat minden rossz szándék nélkül mondjuk, és általában ártalmatlanok is.

Hasonlóképpen, egy időnkénti hazugság, például egy alkalmi hazugság, amelyet a konfliktusok vagy hibáztatás elkerülése érdekében használunk. Problémás, de nem feltétlenül annak a jele, hogy valaki beteg és kóros hazudozó.

A felnőttek számára a kóros hazugság nehezen kezelhető állapot lehet, mivel a hazugság gyakran megszokottá és automatikussá válik.

A hazudozás aktiválhatja az agyban a „kockázat és jutalom” központot, ami azt jelenti, hogy a hazugság elmondása által okozott izgalom és a sikerélmény, amelyet a kényszeres hazudozó érez, amikor megúszta, függőséget okoz. A pszichológus szerint viszont az önámítás tudományos tanulmányozása már korántsem ilyen egyszerű. Nem lehet csak úgy megkérdezni valakit, hogy becsapja-e magát, mivel ez a tudatosság szintje alatt történik. Ennek eredményeként a kísérletek gyakran rendkívül bonyolultak. 

Mi az etikus és mi a hazug?

Uri Gneezy, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem közgazdászprofesszora egy 2020-as tanulmányban arra kérte a résztvevőket, hogy vállalják el a befektetési tanácsadó vagy az ügyfél szerepét. A tanácsadók két különböző lehetőséget kaptak a mérlegelésre – mindegyik más-más kockázattal és különböző kifizetésekkel járt. Azt is közölték velük, hogy jutalékot kapnak, ha az ügyfél a két befektetés valamelyikét választja. A kísérletek egyik sorozatában a tanácsadóknak már a kísérlet elején elmondták ezt a lehetséges jutalmat, mielőtt elkezdték volna mérlegelni a különböző lehetőségeket. Miközben látszólag a legjobb választást tárták fel az ügyfél számára, sokkal nagyobb valószínűséggel volt ez a számukra kedvező. A tárgyalások többi részében azonban a tanácsadóknak csak azután mondták el ezt a lehetséges jutalmat, miután kaptak egy kis időt, hogy mérlegeljék az előnyöket és hátrányokat. Ezúttal kevesen döntöttek úgy, hogy a jutalom befolyásolja döntésüket; tartották magukat azon célkitűzésükhöz, hogy a legjobb tanácsot adják az ügyfélnek. 

megváltoztatta az előnyök és kockázatok kiszámításának módját anélkül, hogy tudatában lett volna az elfogultságnak, így érezhették, hogy továbbra is az ügyfelek érdekében cselekszenek. A második forgatókönyvben teljes gondolkodásmód-váltásra lett volna szükség, amit nehezebb lett volna maguknak igazolni. „Egyszerűen nem tudták meggyőzni magukat arról, hogy etikusan fognak cselekedni” – mondta a szakember.

Az önámítás a saját képességeink felnagyítása

Az önámítás persze lehetővé teszi, hogy magabiztosabbak legyünk abban, amit mondunk, ami meggyőzőbbé tesz bennünket. Hogy az agyunk becsaphat-e bennünket, hogy olyan dolgokat higgyünk el, amelyek nem igazak? Igen! Az önámítás lehetővé teszi, hogy felfújjuk a saját képességeinkről alkotott véleményünket, hogy azt higgyük, okosabbak vagyunk, mint mindenki körülöttünk. Ez azt jelenti, hogy

figyelmen kívül hagyjuk tetteink másokra gyakorolt hatását, így azt hisszük, hogy általában erkölcsösen cselekszünk.

„Azzal, hogy megtévesztjük magunkat meggyőződéseink valódiságával kapcsolatban, nagyobb meggyőződést mutatunk véleményünkben – ami viszont segíthet mások meggyőzésében” – vélik a szakemberek.

Noha nem tudhatjuk, hogy valójában mi járt Holmes, Sorokin vagy Hayut és más csalók fejében – de könnyű találgatni, hogy ezek a mechanizmusok bizony náluk is működtek.