perfekcionista ember

Talán első osztályos korunktól kezdve sulykolják belénk az a gondolatot, hogy a tökéletességre kell törekednünk, hiszen ha valaki nem csupa színjeles bizonyítványt szerez az iskolában, az nem viszi semmire (felnőttként már tudjuk, hogy ez nem teljesen így van). Szüleink és tanáraink is segíthették ezt a hozzáállást, melynek súlyát egy életen át hordozzuk: melyik tanár ne gondolta volna a saját tantárgyát a legfontosabbnak? Ezt az izzasztó törekvést aztán az élet minden más területére is átvittük: a tökéletes alak, a tökéletes pár, a tökéletes állás, a tökéletes gyerek és a tökéletes ház képe nyomaszt minket annyira, hogy már hibázni sem merünk, mivel attól tartunk, súlyos következménnyel jár minden botlás. Azonban hibázni emberi dolog, elkerülhetetlen, ráadásul a perfekcionizmus nem is annyira hatékony, mint a kiválóságra törekvés, ahogyan az egy friss kutatásból kiderült.

Mi a különbség a tökéletesség és a kiválóság hajszolása között?

Ugyan elsőre majdhogynem szinonimának tekinthetjük a tökéletes és a kiváló szavakat, azonban mégis jelentősen eltér érzelmi színezetük. A tökéletes pontos, megkövetelő, szélsőséges, szigorú, ideálorientált, hibátlan, kifogástalan - csupa rideg elvárásra emlékeztet. Ezzel szemben a kiváló nagyszerű, magas színvonalú, nagyon jó, eredményes, kompetens, nagyszerűen teljesítő, figyelemre méltóan ügyes és rendkívül sikeres – sokkal inkább hívogató, csillogó jövővel kecsegtető hangulata van. Mindez úgy néz ki a valódi emberek viselkedésében, hogy a perfekcionista ember túl magas célokat tűz ki maga elé, és töretlenül, de mereven törtet előre. A kiválóságra törekvők viszont magas, de elérhető célokat tűznek ki maguk elé, amely felé töretlenül, de rugalmas hozzáállással igyekeznek. 

A perfekcionista

A perfekcionisták életét a bukástól való félelem és az „ezt kellene csinálnom” szorítása irányítja. A narcisztikus perfekcionistákat leszámítva többségük saját magával szemben sokkal szigorúbb elvárásokat támaszt. Rendkívül kritikus saját magával, kevés az önegyüttérzése, túl sokat kételkedik magában, és nagyobb eséllyel válik boldogtalanná, elégedetlenné. 

Ezenfelül a folytonos teljesítési kényszer, amely olyan célokra irányul, melyek kevésbé realisztikusak, folytonos halogatásra késztetheti őket munkájukat illetően, hiszen ha nem tökéletes a munka, amelyet kiadnak a kezük közül, elbuktak saját ítéletük szerint. A perfekcionizmust több mentális betegség kialakulásával is összekötötték: szorongásos zavarokkal (például szociális fóbia), hangulatzavarokkal (például depresszió, bipoláris zavar), obszesszív-kompulzív zavarral, étkezési zavarokkal és öngyilkosságra való hajlammal.

A kiválóságra törekvő

Ironikus módon nagyobb eséllyel válnak sikeressé azok, akik nem a tökéletességet tűzik ki célul, hanem kiválók akarnak lenni. Ők is szeretnének magas minőségű munkát végezni, azonban gyakran hatékonyabbak, nagy dolgokat képesek elérni. És képesek is ugyanolyan, vagy jobb minőségű eredményeket produkálni a legtöbb területen, mint a perfekcionisták – azonban sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek: elégedettebbek az életükkel, és jobb az önbecsülésük.

Összességében tehát a kiválóságra törekvés a hatékonyságról szól. Jobban kifizetődő hozzáállás, mivel kevesebb idő- és energiabefektetéssel tudnak nagy dolgokat elérni, akik így cselekszenek. A nagyobb siker pedig újabb lehetőségeket és kapukat nyit meg, és jobb életminőséghez vezethet. Ne sanyargassuk magunkat a hibátlanság emberek számára elérhetetlen céljával, engedjünk meg magunknak egy kis önszeretetet és törekedjünk a kiválóságra.