Partner szülők konfliktus

Pszichológusaink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói ezen a héten azon gondolkodtak el, hogy hogyan érdemes hozzáállni ahhoz a helyzethez, amikor az ember párja és a szülei sehogy sem szívelik egymást. 

Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.

Milanovich Domi: Nincs kőbe vésve, hogy ne találkozhatnál külön a szüleiddel

Amikor új partnerünk lesz, kapunk egy teljesen új nézőpontot. Jön valaki a saját történetével, tapasztalataival, tudásával, értelmezésével, és elkezd rálátni az életünkre, az emberi kapcsolatainkra, a családi viszonyainkra. Talán olyan dolgokat is észrevesz, amelyek előttünk rejtve maradtak. Meglátja például, ha a hozzátartozóink nem bánnak velünk tisztelettel, és ezt szóvá is teszi. Persze a rokonoknak is meglehet róla a véleménye. Ha értékrendben, szokásokban, habitusban nagyon különböző emberekről van szó, az sok nehézséghez vezethet.

Eszméletlen kimerítő ebben középen lenni.

Állandóan megpróbálni őket békítgetni, közvetíteni közöttük, villámhárítóként funkcionálni, két oldalról hallgatni a panaszáradatot. Ahhoz, hogy ezt elkerüld, szerintem az alábbi 5 szempontot érdemes végiggondolni. 

1. Megvizsgálni, miről szól a konfliktus. Udvariassági gesztusokról? Arról, hogy mi illik vendégségben? Gyereknevelési különbségekről? Politikai nézetekről? Nem mindegy, miből fakad a szembenállás. Legyetek nagyvonalúak, és engedjétek el, amit el lehet. Amit nem, ott keressetek mindkét fél számára megvalósítható kompromisszumokat. Persze adódhatnak olyan konfliktusok is, amelyek mély értékkülönbségeket tükröznek. Ebben a helyzetben arról érdemes megállapodni, hogy kinek mi a szerepköre, ki mibe szólhat bele, hol húzzátok meg a határokat, érdemes-e egyáltalán belebonyolódni ezekbe a kérdésekbe. 
2. Elmondani, milyen érzés ez neked. Ha képes vagy énközlésekben kifejezni az érzéseidet egy probléma kapcsán, az mindig hasznos lehet a konfliktus deeszkalálásában, elmérgesedésének megelőzésében. Fejezd ki a partnerednek és a szüleidnek, hogy mindegyikük fontos neked, szereted őket, és mekkora feszültséget okoz benned, ha azt éled meg, választanod kell közöttük. Nyilván nem kedvelhet mindenki mindenkit, nem is ez a cél, de az többnyire elvárható felnőtt emberektől, hogy ritka alkalmakkor veszekedés nélkül, egymás határait tiszteletben tartva pár órát meglegyenek egymás társaságában.
3. Találkozz külön a szüleiddel. A család intézménye körül rengeteg a kimondott és kimondatlan társadalmi elvárás. Az egyik ilyen, hogy a szülőkkel bármi áron tartani kell a kapcsolatot – de ez nem igaz. Ha fizikailag vagy verbálisan bántalmaztak téged és rosszul érzed magad a közelükben, akkor nem kell találkoznod velük. A kapcsolatmegszakítás nem hálátlanság vagy cserben hagyás, hanem a saját mentális jóllétedért való felelősségvállalás. Ha viszont szívesen töltesz időt a szüleiddel, attól még nincs kőbe vésve, hogy a partnerednek is részt kell ebben vennie. Persze megállapodhattok abban, hogy évente pár közös ünnepen mindenki jelen legyen, ha például a gyerekek igénylik. Ezt leszámítva egyedül is találkozhatsz a szüleiddel. A partnerednek legalább lesz egy kis énideje, ti pedig felszabadultabban tudtok együtt lenni. 
4. Fektessétek le a kereteket. Ha mégis a közös találkozások mellett döntötök, rengeteget segít, ha tisztázzátok és tiszteletben tartjátok egymás határait. Állapodjatok meg, mennyi ideig fog tartani a program. Nem mindegy, hogy egy egész napot, vagy 1-2 órát töltötök együtt. Ha vannak rázós témák (pénz, szex, politika, vallás), megegyezhettek abban, hogy kerülitek őket. A lényeg, hogy senki ne vállalja túl magát, alkalmazkodjatok ahhoz, aki a legkisebb vállalást teszi – és ezt fogadjátok el. Induljatok apró lépésekben. Ki tudja, talán ha gyűlni kezdenek a pozitív tapasztalatok, a köztetek lévő kapcsolat is nem várt irányokba fejlődhet.  
5. Kérjétek szakember segítségét. Nehéz tudatosnak lenni, amikor az ember nyakig benne van egy konfliktusban. Előfordulhat, hogy se jártasságod, se kapacitásod nincs arra, hogy megpróbálj segíteni a szüleid és a partnered között kialakult konfliktus békés rendezésében. Ez nem is a te dolgod, hanem elsősorban az ő felelősségük. Sokat segíthet, ha felkerestek egy pszichológust, aki segít kibogozni, miről is szól az ellentét, és ötletekkel, szaktudással, a beszélgetés mederben tartásával támogat titeket abban, hogy közösen kialakítsátok a fenntartható együttélés vagy távolmaradás feltételrendszerét.

Szalay Ágnes: Lehet, hogy okkal féltenek

Hát ez elég régi történet, hogy az ember nem jön ki jól a párja szüleivel – és a nem jön ki jól még eufemizmus arra a mély és zsigeri utálatra, amit érezhetnek néha; gondoljunk csak Rómeó és Júlia szüleire. Számos oka lehet ennek. Ahogy a veronai fiataloknál is, nekik tulajdonképpen semmi közük nem volt ehhez, mondhatni, a transzgenerációs ellenségeskedés csapódott le rajtuk.

Előfordulhat az is, hogy a családi vagy párkapcsolati játszmák, mintázatok jelennek meg, kulminálódnak a szülők és a partner konfliktusában. Lehet, hogy az anyának nehéz elengednie a gyerekét, gyakran a fiát, és lehet, hogy a partner törekszik a partnerinél dominánsabb szerepre, az egészségesnél erősebb kötődésre, és ezért szeretné „teljes egészében” magáénak tudni a párját. Akárhogy is van, a helyzet kínos, és az ember ott találja magát egy viszály kellős közepén a hozzá leginkább közel álló emberek egyre fojtogatóbb gyűrűjében.

Sokan a kimenekülést választják ebből a helyzetből. Vagy úgy, hogy az egyik féllel szakítanak – mondjuk, nem látogatják többet a szüleiket, vagy szülői nyomásra szakítanak a párjukkal –, vagy pedig úgy, hogy passzívan viselik a találkozókat, kívülálló megfigyelőként viselkednek, megállapítják magukban, hogy anyám is bolond, a párom is túltolja, csak éljük túl a hétvégét.

Az helyes, hogy nem akarnak igazságot tenni, de a passzív szerep nem annyira szerencsés,

hiszen éppen „értük” folyik a harc: az a harcolók célja, hogy nála szerezzenek nagyobb befolyást. És ha valaki passzív marad, akkor fenntartja ezt a tárgyszerepet, állandósítja a harcot. De mit lehet tenni?

Különböző esetek vannak, ahol érdemes megtalálnod a felelős viselkedést.

Első eset: világosan látod te is, hogy az egyik igazságtalanul bántja a másikat. Például apád lealázza a vőlegényed, vagy a feleséged bunkó az édesanyáddal. Ebben az esetben érdemes lehet külön, kettesben megbeszélni vele a dolgot, és meghúzni a határokat. Elmondani a bántó félnek, aki egyébként szeret téged, hogy számodra fontos a másik, úgy érzed, igazságtalan volt vele, amikor ezt és ezt mondta, és megkérni, hogy többet ne mondjon, tegyen ilyet. Fontos, hogy

• ez ne veszekedés formájában történjen;
• elmondd, hogy te mit érzel ilyenkor;
• kerüld a másik minősítését (hogy te ilyen meg olyan vagy), és a viselkedést idézd fel (amikor ezt és ezt mondtad);
• ne tételezd fel, hogy ezt „tudhatná” magától is, nagy ereje van a kimondott szónak.

Ha ez megtörtént, akkor érdemes figyelni a következő találkozásokon, hogy mi történik. Lehet, hogy eleinte bénácskán fog menni, de ha látod az igyekezetet, akkor arra adj pozitív visszajelzést, és belül egy kicsit nyugodj meg. Ha nem látsz változást, akkor még meg lehet próbálkozni párszor a kéréssel, hátha egyszer átmegy. Ha nem, akkor elgondolkodhattok azon, hogyan tudjátok a családi találkozásokat úgy átalakítani, hogy ennek ne legyen kitéve egyik fél sem.

Második eset: mindkét fél a legrosszabb arcát mutatja; éppen nem passzolnak össze. Van egy gyenge pontja valakinek, mondjuk a párod szeret hencegni, és anyád éppen erre a viselkedésre a legidegesebb, míg párodat édesanyád „bocs, hogy élek” mentalitása küldi a plafonra. Itt, szintén egy nyugodt pillanatot kihasználva, érdemes lehet hármasban beszélnetek, és a fenti szempontok alapján elmondanod nekik, hogy te ilyenkor mit érzel, és minek a tiszteletben tartását kéred mindkettőjüktől.

Harmadik eset: a párod vagy a szüleid a másik felet rettenetes embernek állítják be, azt mondják, hogy bánt téged, rosszul bánik veled, rossz ember. Lehet, hogy jól látják, de az is lehet, hogy éppen ők maguk a(z érzelmi) bántalmazók. Valószínűleg érzelmileg felfokozott helyzetben vagy, amikor először ezt hallod, talán nagyon szerelmes is vagy. Szólaljon meg a vészcsengő a fejedben, és ne utasítsd el megfontolás nélkül a vádat, de ne is adj hitelt neki. Kezdd el egy kívülálló szemével figyelni a kapcsolatodat a szüleiddel vagy a pároddal, és keresd a jeleket. Gondold végig, hogy ki hogyan állt ki érted. Hol érzed magad biztonságban? Kihez fordulnál, ha bajba kerülnél? És ha bebizonyosodik egyik vagy másik félről, hogy bánt téged vagy hogy manipulálni akar, akkor keress külső segítséget, hogy megtaláld az erőforrásaidat, hogy megküzdj ezzel a helyzettel.

Kuna-Várhelyi Gábor: Légy lojális a pároddal!

A párom és a szüleim utálják egymást – gondoltam rá, hogy kezdődhetne egy erről szóló írás egy jó kis anyósviccel. Vagy Rómeó és Júlia-idézettel. Vagy népdalrészlettel. Vagy… és a bőség zavarától el is akadtam kissé. Mindenesetre az, hogy ekkora a választék, hogy a kultúránkban ilyen sokszor és sokféleképpen jelenik meg a probléma, mutatja, hogy az emberi kapcsolatok világában ez a konfliktustípus meglehetősen gyakori. És ha így van, ha így vagy úgy, de szinte mindannyiunk párkapcsolatát fenyegeti, jó lenne tudni a lehetséges okokat. Nos, itt is van választék bőven, de említsük meg most a két jellemző, gyakran visszatérő okot.

Ez elsőre talán furcsán hangzik, de az egyik fontos konfliktusforrás az együttérzés. Amikor összejövünk valakivel, előbb-utóbb megismerjük a történetét. Az intimitás, a vele megélt egyre mélyülő érzelmi kapcsolat pedig mélyíti a felé irányuló empátia érzését is. Átéljük és sajnáljuk a szenvedéseit, és megharagszunk azokra, akik bántották a múltban. Ha ezek a szülei voltak (ki más?!), máris itt a baj. Nem lesz könnyű baráti, együttműködő kapcsolatot kiépíteni egy bántalmazó apával vagy egy elhanyagoló anyával. Tovább nehezíti a helyzetet, ha az általunk megismert, és a párunk által elszenvedett szülő-gyerek konfliktus nem a múltra korlátozódik, hanem még mindig tart. Az egyik szereplő iránt elkötelezett harmadik félként csöppenünk egy évtizedes kapcsolati játszmába… Hát, nem lesz könnyű megtalálni a leghelyesebb viselkedést.

A férjek, feleségek, barátok és barátnők szüleivel kialakuló konfliktusok másik gyakori oka a leválás elakadása. Amikor összejövünk valakivel, lehet, hogy elsőre önálló, autonóm felnőttnek tűnik. De ha ez nem így van, gyorsan ki fog derülni. Ha a szülők még képtelenek voltak elengedni, hamar szembetaláljuk majd magunkat a kontrollálási kísérletekkel. És mint minden kapcsolódási mód, a függő kapcsolat is kölcsönös. A szülő elengedési képtelensége természetesen együtt jár a gyerek leválási nehézségével. Az anyósom beleszól, véleményez, irányít, a párom pedig szenved, kinek akarjon megfelelni.

Mivel szinte mindannyiunk párkapcsolatait érintő problémákról beszélünk, milyen jó lenne mindenki számára megvalósítható jó megoldásokkal előállni! A jelenség ennél sajnos összetettebb, de álljon itt segítségül mégis a modern, rendszerszemléletű pár- és családterápia három fontos kulcsfogalma:

rendszerek, határok és lojalitás

Ezekből, ha konkrét választ nem is, legalább egy gyors checklistát összeállíthatunk. Hogy áll vajon a saját kapcsolatunk ezeken a kulcsterületeken? A rendszerszemélet nevében benne van a lényegi gondolat: egy családot összetett rendszerként érdemes tekinteni, amely egymásra hatással bíró alrendszerekből áll. Férjként működöm a saját párkapcsolati alrendszeremben, miközben továbbra is a szüleim gyermeke vagyok egy másikban. Jó esetben ezek viszonya együttműködő és harmonikus. Ehhez viszont az kell, hogy mindenki tiszteletben tartsa az alrendszerek határait. Ha ezek nem jól kidolgozottak, vagy túl könnyen átjárhatók, abból baj lesz. Például egyszer csak ott terem egy szülő a párkapcsolatomban, és irányítani próbál, kéretlenül megmondja, hogyan kellene élnünk. Ez pedig a lojalitás konfliktusát vetíti előre. A párom kényszerű döntés előtt áll: kivel legyen lojális, melyikünk igényének akarjon megfelelni? A megoldatlan lojalitáskonfliktus pedig rombolja a kapcsolatot. Biztosan nehéz helyzet ez annak, aki ezzel szembesül, de csak egy jó válasz van: a párommal kell lojálisnak lennem. Az ő igényeinek, vagy inkább kettőnk közös igényeinek és céljainak kell megfelelnem, akár a szüleimmel szemben is. A kapcsolatunk határait, és ezzel a függetlenségét pedig meg kell őrizni, vagy ha még sehol sem tart, először is meg kell teremteni.