7 jel, ami megmutatja, hogy okosabb vagy, mint hiszed magadról

GettyImages-1373240842

Mindannyian szeretnénk felkészültnek, okosnak, az átlagosnál magasabb szintűnek tudni magunkat. Sokan nem is csak vágynak erre, de meg is vannak győződve arról, hogy IQ-ban bárkit maguk mögé utasítanának.

Csakhogy a világ nem olyan egyszerű, hogy aki okosnak képzeli magát, annak igaza is van. Ahogy Charles Bukowski fogalmazott: „Az a probléma a világgal, hogy az intelligens emberek tele vannak kétségekkel, míg az ostobák tele vannak önbizalommal.” Tehát aki valóban picit az átlag felett áll intellektusban, az nem feltétlenül van róla meggyőződve, hogy mindent jól csinál, sőt. Minél inkább olyan emberek társaságában múlatjuk az időt, akik inspirálnak, vagy a beszélgetések során kihívások elé állítanak, annál inkább kialakul bennünk az elképzelés, miszerint lenne még mit tanulnunk. S talán pont ez a kulcs: a kíváncsiság, az alázat megőrzése, a folyamatos tanulásra készültség. Ez az, ami – az önhittséggel és gyakran még a magas IQ-val ellentétben is – valóban előrevisz az életben. 

Mindezek ellenére azért vannak jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy kiemelkedsz a nagy átlag közül. Ha az alábbi pontoknál magadra ismersz, az önbizalom mellett reméljük, eltölt a tudásvágy is, ami további fejlődésre, komplex gondolkodásra sarkall.

Az okos embereket sokszor nehéz kiszúrni a tömegben, mert nem hívják fel magukra direkt a figyelmet
Az okos embereket sokszor nehéz kiszúrni a tömegben, mert nem hívják fel magukra direkt a figyelmetRichVintage / Getty Images Hungary

#1 Listát vezetsz az elvégzett feladataidról

A termelékenység szempontjából kritikus fontosságú a napi feladatlista. Míg mások túlterhelik magukat azzal, hogy a teendők listáján lévő, teljesítetlen tételek miatt aggódnak, az okos emberek az eredményeikről is naplót vezetnek, és arra összpontosítanak, mi mindent értek már el. Bármiben is kell előrehaladnod, nagyon hasznos, ha ezt a folyamatot nyomon követed és dokumentálod, ezzel motiválva magad a további célok elérésében, nem mellesleg pedig elkezded valóban meglátni munkád értékét. 

#2 Olvasol a sorok között

A mindennapok során egy csomó emberrel kerülsz kapcsolatba. A hatékony kommunikáció viszont nem egy könnyű feladat, hiszen el lehet beszélgetni a kollégákkal az egész napot úgy is, hogy annak a munkafolyamatokban nincs mérhető eredménye. Az okos emberek megtanulták, hogyan legyenek figyelmesek, miként értsék meg azt, amit a kollégájuk közölni próbál, és diplomatikus válaszokat képesek adni. Képesek a szavak mögé látni, és azt az információt befogadni, amit a másik valójában átad. A kimondatlan információk befogadása és feldolgozása olyan lépéselőnyt jelent, ami segít kézben tartani a bonyolultnak tűnő helyzeteket és új perspektívából szemlélni a konfliktusokat. 

#3 Nem követed a falkát

Belénk kódolt késztetés, hogy a tömeggel tartsunk: az ember csak csapatban élt túl a vadonban, így most is igyekszünk összetartani. Csakhogy ez azzal is jár, hogy amit a többség akarataként, véleményeként elfogadunk, azt hajlamosak vagyunk vakon követni. A kitaposott úton könnyű haladni, kényelmes és ismerős, és nincs benne kockázat. Ám aki így tesz, az nagy valószínűséggel középszerű marad. Az okos emberek a kockázatok és nyereségek elemzése után néha rálépnek a járatlan útra, szembemennek a tömeg véleményével, ezáltal új dolgokat fedeznek fel. Bátrak és találékonyak, mernek kísérletezni, majd a tapasztalataikból olyan következtetéseket levonni, amiket a többiek nem lennének képesek. 

#4 Tanulsz mások hibáiból

Ismered a mondást az okos emberről, aki más kárán tanul? A valóságban azonban ezt nagyon nehéz megvalósítani. A legtöbbet sajnos a saját hibáinkból tanulunk, mert ekkor érezzük a tévedés igazi súlyát. Ugyanakkor ez meglehetősen költséges módja a fejlődésnek, az okozott károkat pedig gyakran már nem lehet helyrehozni. Az átlagnál okosabb emberek ezért megfigyelik embertársaikat, elemzik a döntéseiket, perspektívába helyezik azokat, és elkezdenek mintákat látni a tévedések mögött. Ezzel együtt azok megelőzéséhez is támadnak ötleteik.

#5 Okos emberként segítséget kérsz

Azt gondolnád, hogy aki átlagon felül intelligens, az mindent képes maga megoldani. Pedig nem igaz, sőt. Az igazán okos emberek nem várják el maguktól, hogy minden területen kimeríthetetlen tudásuk legyen, bátran fordulnak szótárakhoz, lexikonokhoz, kollégákhoz információkért. Az jut folyamatosan előre, akiben van alázat, és kérdez a nála ügyesebbektől, tanul a mentoraitól. Proaktív, és gyakran maga keres fel egy szakértőt egy adott problémával.

#6 Nem mész bele üres vitákba

Vannak, akik szeretnek fölénybe kerülni egy beszélgetésben. Fitogtatni a tudásukat, és arra használni, hogy másokat maguk alá gyűrjenek. Míg az igazán intelligens ember ezt nem teszi: nem jár nagy mellénnyel, nem hívatja magát professzornak, nem bánik megalázóan másokkal. Ha egy vitában találja magát, amiben történetesen neki van igaza, nem megy el a végsőkig, hogy ezt bebizonyítsa. Tudja, hogy mikor kell kiszállni egy beszélgetésből, mert nem visz előre, mert nem dolga meggyőzni senkit, és nem akar feleslegesen indulatokat generálni. 

#7 Elfogadod a gyengeségeidet

Mindenkinek megvannak a maga erősségei és gyengeségei. A kérdés az, ismerjük-e ezeket. Az igazán intelligens emberek igyekeznek rálátni a saját hibáikra ahelyett, hogy letagadnák azokat. Míg a legtöbb ember nincs tisztában a saját korlátaival, vagy szándékosan huny szemet fölöttük, az okos emberek nem szégyellik elismerni és elfogadni negatív tulajdonságaikat. Tudják, hogy senki sem tökéletes, és azt is, hogy a hiányosságaik eltitkolása csak gátolja a fejlődésüket. Így hát megismerik, elfogadják őket, miközben a rendelkezésükre álló eszközökkel próbálnak javítani, amin csak lehet. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra