Manapság már nehéz elképzelni, hogy egykor a nők nem rendelkeztek néhány olyan alapvető joggal, amely manapság már a sajátjuk. Bár mindez nem is volt olyan régen, a tények ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hosszú utat tettünk meg. Az első változások Amerikában kezdődtek el, ahol a nők 1920-ban kaptak szavazati jogot. Azelőtt nem volt beleszólásuk a közélet alakulásába. A nőknek sokáig az olyan praktikus ruhadarabok viseletét is megtiltották, mint a nadrág. Bár ezek az idők már elmúltak, a küzdelem tovább folytatódik, hiszen számos területe van az életnek, ahol a nőket még mindig nem kezelik a férfiakkal egyenrangú partnerként.
1. Szavazati jog
Nem is volt rég az az idő, amikor a nőknek egyáltalán nem volt szavazati joguk. A felvilágosodással és a francia forradalommal azonban enyhültek az általános választójoggal kapcsolatos nézetek is. A világon elsőként Új-Zélandon sikerült elfogadtatni 1893. szeptember 19-én azt a választójogi törvényt, amely lehetővé tette a nők számára a parlamenti választásokon való részvételt. Ezt követően nem sokkal már Ausztráliában is voksolhattak a nők, akik itt nemcsak szavazhattak, hanem maguk is elindulhattak a választásokon.
Az újhullám Amerikát csak 1920-ban érte el, ekkor ratifikálták ugyanis a nők szavazati jogát. A törvényt elszánt asszonyok harcolták ki maguknak, köztük olyan szüfrazsettek, mint Susan B. Anthony és Elizabeth Cady Stanton.
Mindeközben Emmeline Pankhurst és a szüfrazsettek Nagy-Britanniában tevékenykedtek. Az általános választójog egyike azoknak a történelmi vívmányoknak, amelyeket a nyugati polgári demokráciák is bevezettek. Talán meglepő, hogy
Európában először az Orosz Birodalom egyik autonóm tartományában, a Finn Nagyhercegségben adtak először lehetőséget a nőknek arra 1906-ban, hogy szavazhassanak, majd egy év múlva már női képviselők is bekerültek a törvényhozásba.
Magyarországon Németországgal egy időben, 1918-ban kaptak szavazati jogot a nők, majd három év múlva Svédország, 1944-ben Franciaország és 1945-ben Olaszország is választójogot adott nekik. Svájcban azonban csak 1971-től, Szaúd-Arábiában pedig 2011 óta szavazhatnak a nők.
Az egyenjogúság kérdése azonban egészen a mai napig nem rendeződött maradéktalanul. Egy nemrégiben elkészült, 190 országra kiterjedő kutatás szerint mindössze 10 ország esetében érvényes az az állítás, hogy a nők és a férfiak teljesen egyenjogúak. Ezek az országok Kanada kivételével mind európai országok voltak, a sorban szerepel Belgium, Franciaország, Dánia, Lettország, Luxemburg, Svédország, Izland, Portugália és Írország. Magyarország a lista élétől nincs messze, ott van a 20. helyen ezen kutatás alapján Ausztria, Ausztrália, Norvégia és Szlovénia társaságában.
2. Fogamzásgátlás
A nők ma már a világ legtöbb országában szabadon dönthetnek arról, hogy használnak-e fogamzásgátlót, vagy sem, ám ez nem mindig volt így. Volt idő, amikor a fogamzásgátlóhoz vagy akár a fogamzásgátlásról szóló információkhoz is csak nehezen jutottak hozzá. Az első fogamzásgátló tablettát csak 1960-ban hagyták jóvá, így a századfordulón a nők számára olyan módszerek álltak rendelkezésre, mint a méhen belüli eszközök vagy az óvszer, de 1916-ban Margaret Sanger úgy döntött, hogy változtat ezen a helyzeten, és megnyitotta az első születésszabályozási klinikát az Egyesült Államokban, ami miatt kilenc nappal később le is tartóztatták.
Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is kiálljon a nők azon joga mellett, hogy ők dönthessenek arról, teherbe szeretnének-e esni vagy sem.
3. Női nadrágviselés
A nadrágot egykor egyáltalán nem tartották megfelelő női öltözéknek. Sokáig illegális is volt a viselete, Amerikában az 1800-as években és még az 1900-as évek elején is voltak törvények, amelyek kimondták, hogy a nők nem öltözhetnek úgy, mint a férfiak, ami alapvetően a nadrághordásra vonatkozott.
Bár a törvényeket nem mindig tartották be, a nadrágot viselő nőket rossz szemmel nézték.
Ezt a szokást és az egész divatvilágot nagymértékben megváltoztatta az, hogy az 1910-es évektől Coco Channel elkezdett nadrágokat tervezni, melyeket beépített a kollekcióiba, ezeket pedig olyan filmsztárok hordták, mint például Marlene Dietrich.
4. A leánykori név megtartása
Manapság már senki nem lepődik meg azon, ha egy nő úgy dönt, hogy a házasság után is megtartja leánykori nevét. Volt azonban idő, amikor ennek komoly következményei lehettek. Ha egy nő nem vette fel férje vezetéknevét, azt nem egyszerűen a társadalom rosszallotta, sokszor ilyen esetben a munkaadók megtagadhatták a fizetését és akár a szavazástól is eltilthatták.
5. Saját tulajdon
Egészen a 19. század közepéig elfogadott volt, hogy a férjes asszonyoknak nem lehetett saját tulajdonuk, törvényesen minden a férjé volt. Ennek megváltoztatása szintén Amerikából indult, amikor 1848-ban, New York államban elfogadták a házas nők vagyonáról szóló törvényt, amely kimondta, hogy egy férjes asszonynak is éppúgy joga van tulajdont birtokolni, és rendelkezni felette, mint egy egyedülálló nőnek. Ez egy olyan úttörő rendelkezés volt, melyet számos más országban is törvénybe iktattak.
Coco Chanel nemcsak stílust és divatot teremtett, hanem a nők helyzetét is megváltoztatta ruháival. Ha szeretnéd tudni, hogy a kis feketén túl milyen ruhadarabokkal reformálta meg a nők életét a divattervező, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
