Emlékszel még, a történelemkönyvedben mit írtak a középkorról? Ha nem, egy-két fontos információval felfrissítjük a tudásod! A középkor a Nyugatrómai Birodalom bukásától – azaz az 5. századtól – egészen a reneszánsz korszakig, azaz a 15. századig tartott. Természetesen, ilyen hosszú idő alatt változott a nők helyzete, ám néhány alapvetés mindvégig megmaradt a középkori asszonyok életében.
Démonok és szüzek
A nők életét a középkorban az egyház és az arisztokrácia határozta meg – írja az angol nyelvű világtörténelmi enciklopédia. Az egyház az élet értelméről adott képet, míg az uralkodó osztály biztosította, hogy megmaradjon a feudális rendszer és annak három osztálya: a papság, a nemesség és a jobbágyság.
A nők helyzetét természetesen nagyban meghatározta, hogy hová születtek, illetve a későbbi sorsukat, hogy például mennyi földet hoztak a házasságba. A föld ugyanis egyenlő volt a hatalommal.
Ugyanakkor az alsóbb osztályokban a nőknek elméletileg a férfiakhoz hasonló jogaik voltak, főleg, ami a munkát illeti: az asszonyok ugyanúgy kint dolgoztak a földeken, vagy éppen a középkori céhekben.
A nők megítélésére erős hatással volt az egyház tanítása, márpedig – főleg a kora középkori időszakban – a gyengébb nemet gyakran démonizálták. Hiszen Ádám párja, Éva volt az, aki elkövette az első bűnt, és Ádámot is magával rántotta. Ha azonban nem a gonosz kísértő szerepét kapták meg, akkor szűz istennőként tekintettek rájuk, ami nem hagyott középutat a nő mint egyén reális képéhez. A 12. századtól a Mária-kultusz vált egyre népszerűbbé, így a nők megítélése is jobb lett. Emellett a lovagi eszmény is segítette, hogy az asszonyok és lányok ne bűnösként, hanem védelmezni és meghódítani vágyott ideállá válhassanak. Igaz, nem minden esetben.
12 évesen már házasodtak a középkori asszonyok
A nők státusza és lehetőségei is bővültek az 1347–1352-es feketehalál-járvány kitörése után, amely olyan sok ember halálát okozta, hogy a nők átvehették néhai férjük üzleteinek tulajdonjogát – tudtuk meg a Getty edukációs oldalán. A nő mint olcsó munkaerő a feudális rendszerben már jól bevált fogalom volt, és a céhrendszerben – mivel a nőket nem tekintették önálló jogi személynek – így kevesebb fizetést kaptak, mint egy férfi.
A 15. században Szent Johannát gyakran a középkori társadalom határait áttörő nőként említik. Aktívan részt vett egy politikai ügyekben, VII. Károlyt Franciaország királyává tette. Ő vezette a francia hadseregeket, és háborús stratégiát alakított ki. Ám története végét ismerve – máglyahalálra ítélték – ez nem volt veszélytelen abban az időben.
A feudális rendszer azt diktálta, hogy a föld az úré volt, aki bérbe adta bérlőinek – a jobbágyoknak –, akik ahhoz a földhöz voltak kötve. Az úr irányította a jobbágy életének minden területét, és ez kiterjedt a férfi feleségére és lányaira is. Például ő döntötte el, hogy egy lány kihez menjen férjhez, mert a jobbágy lánya lényegében az úr tulajdona volt, ahogy apja és anyja is. Miután a lány férjhez ment, férje irányította érdekeit, és felelős volt a viselkedéséért, ezért a kora középkorban jogi kérdésekben nem emlegették olyan gyakran a nőket, mint a férfiakat. A nő férjét perelték be, ha egy nő vétkezett. A házasságokat – főleg a magasabb társadalmi rendbe tartozók esetében – közvetítők útján rendezték, nem volt ritka, hogy a lányokat már csecsemőként vagy kicsi gyerekként odaígérték a leendő férje családjának, és 12 évesen már meg is tartották a kézfogót.
A nő feladata az volt, hogy gondoskodjon az otthonról, segítse férjét a munkájában, és gyermeket szüljön. Ami abban az időben nem volt éppen veszélytelen vállalkozás, hiszen nagyon sokan haltak bele a szülésbe, és a gyermekhalandóság is igen magas volt. A nők nagy többsége úgy élt és halt meg, hogy semmilyen írásos nyom nem maradt utána, miközben a szántóföldön, a gazdaságban és az otthonában dolgozott. Eközben egyes feltételezések szerint voltak a középkornak olyan időszakai, amikor több volt az írástudó nő, mint a férfi, sőt, a családokban gyakran a nők feladata volt – már akik tudtak olvasni –, hogy a gyerekeket tanítsák.
Fürdés ünnepnapkor és leborotvált haj
A realistább ábrázolásokon a középkor embere gyakran nem túl tiszta, foghiányos formában jelenik meg. Tény, hogy a tisztálkodást – kivéve a leggazdagabbakat – nehezen tudták megoldani, hiszen csak egy vödör víz állt rendelkezésükre, az is hideg volt. Éppen ezért az átlagember számára az alapos tisztálkodás inkább kiemelt napokon volt jellemző. A gazdagabbak házában azonban már volt fürdődézsa vagy kád, a vizet pedig – főleg a hölgyek – illatos virágokkal és fűszerekkel bolondították meg.
A szépségért pedig szó szerint meg kellett szenvedni: a szőrtelenítéshez maró ecetet használtak – amúgy ezt szorgalmazták a korabeli orvosok, főként, hogy a különböző élősködőket távol tartsák –, vagy szálanként tépték ki a szálakat.
Mivel a magas homlok volt a divat, gyakran borotválták a hajvonalat, sőt, a szemöldöküket is kitépkedték. A minél fehérebb és sápadtabb arc a nemesség jele volt, ezért akár mérgező kencéket is bevetettek a hölgyek. Az étrendjüket leginkább ahhoz igazították, hogy elkerüljék a falánkság bűnét. Úgy tartották, hogy bizonyos ételek befolyásolják a termékenységet, vagy éppen a húsokról azt hitték, hogy fokozzák a véráramlást.
Bár sokan úgy emlékszünk tanulmányainkból, hogy a középkori emberek már 40 évesen aggastyánnak számítottak, valójában jó néhányan – ha túlélték a járványokat vagy az éhínséget – akár 60 év feletti kort is megéltek, és ez igaz volt a középkori asszonyokra is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
.
