munkahely konfliktus

Az, hogy a Stockholm-szindróma fogvatartó és áldozat között kialakulhat, 1973 óta ismert. Egy stockholmi bankrablás során a bankrablók öt és fél napon át fogva tartották túszaikat, akik érdekes módon megkedvelték a bűnözőket, és kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a túszejtők jogi költségeinek fedezésére. Egyfajta megmagyarázhatatlan szeretetet éreztek fogvatartóik iránt, annak ellenére, hogy szabadságjogaikban korlátozták őket, és teljes kiszolgáltatottságot éltek meg mellettük.

A szakemberek szerint a Stockholm-szindrómának nevezett ellentmondásos jelenség kulcsa abban keresendő, hogy az áldozatok időnként figyelmet és kedvességet is kapnak bántalmazóiktól, s ez abba az illúzióba ringatja őket, hogy ha „jól” viselkedik, a bántalmazó emberi módon fog viszonyulni hozzájuk. Ma már tudjuk, hogy bántalmazó kapcsolatokban gyakori az ilyen típusú traumás kötődés, de talán nem gondolnánk, hogy a munkahelyen is előfordulhat – akkor is, ha nyílt fizikai vagy szóbeli bántalmazás nem történik.

Önbizalom helyett kétségek

Életünk jó részét a munkahelyen, kollégáink és feletteseink társaságában töltjük, és időnk, valamint szellemi erőforrásaink jelentős hányadát is a munka világa köti le. A pozitív visszajelzések, a munkahelyi sikerek, az elismerések nagyon is építik önbizalmunkat – nem nehéz belátni, hogy az ellenkezője pedig rombolóan hat ránk. Ezért is csúsznak bele sokan abba a tévedésbe, hogy munkahelyi teljesítményük vagy felettesük visszajelzései és megítélése alapján határozzák meg önmagunkat.

A munkahelyi Stockholm-szindróma

A munkahelyi Stockholm-szindróma esetében, akárcsak a túszdrámákban, az áldozatok, annak ellenére, hogy valahol mélyen érzik: nincsen rendjén az, ami velük történik, mélyen lojálisak a céghez.

Pedig egy jól működő munkakörnyezetben sem a verbális bántalmazásnak, sem a lekicsinylésnek nincs helye.

A traumás kötődést kialakító vezető indokolatlan feladatok elvégzésére kötelez bennünket, sőt munkaidőn kívül is megtalál csip-csup, de halaszthatatlannak beállított feladatokkal. Cserébe „nagylelkűen” megengedi, hogy a beteg gyerekkel otthon maradjunk, nem kevésbé „nagylelkűen” alkalmaz akkor is, ha már elmúltunk 50 évesek (pedig bármikor felmondhatná munkaviszonyunkat), esetleg határozott idejű szerződésre kényszerít vagy éppen az éves jutalékkal zsarol.

Mint béka a forró vízben

Lassú folyamatról van szó, ami hasonló a vízben megfőzött béka esetéhez: mire feltűnik, mibe keveredtünk, már elvesztettük önbizalmunkat, félelemben élünk, önbecsülésünk mínuszban van. Beletörődtünk helyzetünkbe, nem merünk változtatni, és olyasféle mondatokkal igyekszünk kételyeinket és rossz érzésünket elűzni, hogy „máshol sem jobb”, „ez mindenhol így van”, „a munkát nem szeretni kell, hanem csinálni”, „a kollégák is szenvednek tőle”, „nem akarom újból elölről kezdeni”, „legalább van állásom”.

Nem mindig célravezető a konfliktuskerülés

Sas Eszter Krisztina pszichológus szerint több tényezőtől is függ, hogy „túsz” lesz-e valakiből egy ilyen felettes mellett. „Az alacsony önértékelésű emberek úgy érezhetik, hogy nem érdemlik meg a jobb környezetet vagy a tiszteletet, ezért hajlamosak elviselni a rossz bánásmódot. Ha valaki kifejezetten nehezen kezeli a konfliktusokat, gyakran inkább megtűri a rossz munkahelyi légkört és bánásmódot, mintsem hogy konfrontálódjon” – mondja a pszichológus. „Ha valaki hosszú ideje ugyanazon a munkahelyen dolgozik, könnyen beleeshet abba, hogy a megszokottért cserébe még a nem megfelelő bánásmódot is eltűri, hiszen ez az ismerős a számára. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy rengetegen félnek a változástól, így nem mernek lépéseket tenni. A változás mindig bizonytalansággal jár, és sok ember inkább ragaszkodik az ismert rosszhoz, mintsem hogy a bizonytalan jövő felé lépjen” – véli a szakember. „Nem látjuk, hogy mi magunk alakíthatjuk a sorsunkat: azok, akik gyakran látják önmagukat áldozatként, beletörődhetnek abba, hogy »ez a sorsuk«, ami képtelenné teszi őket a változtatásra és a kilépésre, holott a lehetőségük meglenne rá, de egyszerűen nem képesek önmagukat úgy látni, mint aki aktívan tehet a helyzetének a megváltoztatásáért.”

A rossz bánásmód a munkahelyen torzítja az önértékelést

A munkahelyi Stockholm-szindrómában szenvedő munkavállaló jellemzően hajlamos érzelmileg kötődni a vállalathoz, saját érzelmi egészségének rovására. Sokszor saját maga előtt sem vallja be, hogy mibe keveredett: inkább racionalizálja a vele szemben tanúsított rossz bánásmódot. A barátok vagy családtagok kérdő tekintetére valamilyen mondvacsinált indokkal válaszol, miközben maga sem tudja, miért nem lép végre. A valóságban ekkorra már olyan mértékben csorbult az önértékelése, hogy nagy nehézségek árán tudna csak kilépni a mérgező környezetből, de a nagy ritkán megkapott kedvesség vagy elismerés még ott tartja. Önbizalomhiány, önvád alakulhat ki, és mindezek mélyén ott van a frusztráció is: nem érti, miért éppen rá „pikkel” a főnök, amire racionális magyarázatot keres – sokszor hónapokon, akár éveken át.

Mentális és fizikai problémák

Számtalan probléma adódhat abból, ha hosszú távon olyan munkahelyen dolgozunk, ahol nem bánnak velünk megfelelően. Pszichológiai nyomás alatt tölteni napjainkat eredendően egészségtelen – nemcsak saját, hanem családtagjaink és környezetünk mentális egészsége szempontjából is. „Jelentkezhetnek különböző, mentális egészséget érintő problémák, például stressz, depresszió, szorongás vagy kiégés. A fizikai egészségünk is megromolhat, hiszen a hosszú távú stressz számos egészségügyi kockázattal jár, például alvászavart, magas vérnyomást, emésztési problémákat okozhat” – sorolja a következményeket Sas Eszter Krisztina. Ráadásul az élet egyéb területeire is kihathat folyamatos rossz közérzetünk: „A munkánk az identitásunk fontos része, amely hatással van arra, hogyan látjuk magunkat, mennyire hisszük, el, hogy az életünk többi területén is képesek vagyunk helytállni. A munkahelyi negatív tapasztalatok, az elégedetlenség, a kritikák hatással lehetnek a mindennapi életünkre és a kapcsolatainkra is.”

Szabadulás az ördögi körből

Az ördögi körből nagyon nehéz kilépni: „A folyamatos negatív munkahelyi tapasztalatok, amelyeket sokszor azért viselünk el, mert azt gondoljuk, mi nem érdemlünk jobbat, tovább csökkenthetik az önértékelésünket és önbizalmunkat, így pedig még inkább képtelenné válunk a változtatásra” – magyarázza a pszichológus. Ha ilyen helyzetbe kerültünk, érdemes megfontolni, hogy igénybe vegyük egy pszichológus, mentálhigiénés szakember vagy coach segítségét, hiszen az évek során felgyülemlett negatív tapasztalatok, testi tünetek és érzések (például félelem, bizalmatlanság, harag, önvád, szégyen) nem fognak egyik napról a másikra eltűnni. Nehéz megtörni ezt az ördögi kört, de megéri: lelki nyugalmunk túl értékes ahhoz, hogy bármilyen áron eladjuk.