Mi már nem olyan negyvenesek vagyunk, mint anyáink voltak

Orsi, hogyan kezdtél a menopauzával foglalkozni?

A menopauza és a női egészség három éve került a látóterembe egy műtét kapcsán. Akkor már egy ideje írtam a lifestyle blogomat, amit még Londonban kezdtem el, amikor tíz éve kimentem dolgozni oda egy reklámügynökséghez, és hát főleg arról szólt, hogy ott mit csinálok. Aztán amikor 5 éve kiköltöztem Olaszországba (egy online társkeresőn ismerkedtünk meg a férjemmel, és az első találkozás után 6 héttel kiköltöztem hozzá) lesz, ami lesz, felkiáltással, tudtam, hogy újítani kell a blogon, de nem volt könnyű rátalálnom az új céljaimra. Elsősorban magamat kellett újraértelmeznem, megfogalmazni, mihez akarok kezdeni saját magammal. Előtte kommunikációs szakember voltam főleg multiknál, így a toszkán vidéki élet egy teljesen más élethelyzetet hozott.

Igazából a férjem vezetett rá arra, hogy miért nem írok arról, ami most történik velem: hogy negyven fölött új országba költöztem, hogy mit gondolok az öregedésről, a változókorról. Így kezdődött az, hogy a negyvenes/ötvenes nők kerültek a fókuszomba. Kerestem ezzel kapcsolatos magyar tartalmakat, de nem nagyon találtam, viszont külföldön már kb. 10 éve megy a középkorú nők forradalma, már akkor láttam, amikor még Londonban éltem. Aztán szépen lassan az évek során a negyvenes nők bloggere lettem.

A menopauza úgy jött a képbe, hogy egy nőgyógyászati beavatkozás előtt rákérdezett az orvos, hogy menopauzában vagyok-e. Mivel akkor még csak negyvenkét éves voltam, nem is tudtam, mit válaszoljak, jól le is fagytam. Aztán utánaolvastam és megtudtam, hogy a menopauzának léteznek különböző szakaszai, így én most például 46 évesen a perimenopauza szakaszában vagyok, ez a menopauzát megelőző hormonális átmeneti szakasz. Persze akkor tele voltam kérdésekkel és kétségekkel, így írtam erről egy blogbejegyzést, amire nagyon sok reakció érkezett. Ezen felbuzdulva alapítottam egy zárt Facebook-csoportot Neverordinary+ néven (az eredeti blogom neve Neverordinary volt), amihez pár nap alatt több mint ötszázan csatlakoztak. Ekkor éreztem, hogy rátaláltam valami fontosra, ami egyszerre volt felemelő és félelmetes.

Egy ekkora csoport felelősséggel és sok munkával jár.

Igen, ma már több mint ötezren vagyunk, bár én az elejétől fogva komolyan csináltam, mivel nagyon érzékeny vagyok arra, hogy megbízható információk kerüljenek ki a csoportba. És tényleg sok munkával jár, de megéri, mert egy olyan témával foglalkozom, amiről keveset tudunk és beszélünk a mai napig, pedig az emberiség felét érinti. Még ma is tabutémának számít és stigmát jelent, nem véletlen, hogy csúnyább nevén banyakórnak is mondják. Ezt mondjuk kimondani sem szeretem, de van, aki szerint vicces. Száz évvel ezelőtt a nők 50, 60 évig éltek, így sokkal kevesebb időt töltöttek posztmenopuazában, vagy meg sem élték a menopauzájukat, míg ez a mai nők esetében akár harminc év is lehet, hiszen Magyarországon ma a nők 80 évig is élhetnek.

Tudományos kutatások is vannak ma már a témában, ha jól tudom.

Igen, szerencsére ma már az orvostársadalom is tudja, hogy ezzel a témával foglalkozni kell, hiszen az emberiség fele megy át ezen a természetes folyamaton. Az életminőséget jelentősen befolyásolhatja a változókor, ami egy életszakasz 45 és 60 között, maga a menopauza pedig egy nap, amit igazából utólag tudunk megállapítani, amikor utána 12 hónapig nem történik menstruáció. Fontos tudni, hogy a nőknek mindössze 25 százaléka felett suhan át szinte észrevétlenül a menopauza, a fennmaradó 75 százaléknak vannak tüneteik, ebből kb. 20 százaléknak olyan erősek, hogy sokszor hormonkezelésre van szükségük a tünetek enyhítésére. Jelenleg kb. 2-3 százalék az Magyarországon, aki kezelést kap, talán mert nincsenek tisztában azzal, hogy a hosszabb távú egészségüket ez mennyire befolyásolhatja, vagy félnek a hormonpótlástól.

Ez minek a következménye?

Többek között a párbeszéd hiányának, ami a témát övezi. A nők többsége nem tudja, hol találhat a témáról hiteles információt. A háziorvos sem mondja azt, legalábbis nekem nem mondta, hogy „Elmúlt 40? Olvasgasson erről a témáról kicsit, mert fontos lehet”. Angliában például már benne van a középiskolai tantervben. Van, aki szerint ez magánügy, mert érzékeny terület, mert nehéz róla beszélni, mert kellemetlen.

Ezzel mind egyet is értek, ahány nő, annyi menopauza, mindannyian másképpen látjuk, mert más dolgok történnek velünk. De szerintem akkor sem magánügy, mert mindenkit érint, aki a nő körül van: a férjét, a gyerekeit, a barátait, a munkahelyi kollégákat. Nekem sokkal könnyebb úgy élni, hogy mindenki számára világos, hogy ebben a fejezetben vagyok és van, amikor nem tudok aludni rendesen napokig és ezért idegbeteg vagyok, vagy van, amikor mindent elfelejtek és azért vagyok idegbeteg. Tudom, azért ez nem vicces.

Azért indítottam el a csoportot, hogy legyen egy biztonságos tér, ahol erről és sok minden másról is megoszthatjuk a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Ez egy támogatói csoport, ahol úgy állunk hozzá egymás gondolataihoz, kérdéseihez, hogy segíteni akarunk. Jó a hangulat, ritkán kell moderálni, van „önpromókedd” és „munkátkeresekszerda” is, próbálom eltalálni, hogy tudunk egymásnak még jobban segíteni.

Milyen témák a legnépszerűbbek a csoportban a menopauzán kívül?

Hú, nagyon sok minden van, például az, hogy hogyan birkózzunk meg mentálisan az öregedéssel, mit látunk erről az újságokban, mi hogy szeretnénk megöregedni, milyen öregedési stratégiánk legyen. Nagyon szeretem az olyan témájú posztokat is olvasni, amelyek arról szólnak, hogy mi az, amit negyven felett próbált ki valaki először, és jön rá egy csomó rendkívül inspiráló történet kommentben. Ilyenkor szinte érzem az áramló energiákat és sokszor olvasni olyat is, hogy valaki annyira inspirálva érzi magát a történetek olvasásától, hogy neki is megjön a kedve a cselekvéshez.

Én éppen ezért ezt a generációt, a negyvenes, ötvenes nőket elasztikus generációnak hívom, mert

Ez a gondolkodásmód pedig a csoporttagok között is erősödik, miután beléptek. Rajtuk is érezhető, hogy ma már sokszor az újrakezdésről, az önmagunk újrafelfedezéséről is szól ez az időszak. Olvastam már olyat is, hogy egy tagunk leírta, már alig várja, hogy kirepüljenek a gyerekei és csinálhasson valami mást is az anyaságon kívül, foglalkozhasson végre magával, a saját életével is.

Szerintem ez az a kor, amikor már elég sok mindent megéltünk, jó esetben szert tettünk némi önismeretre, és nem akarunk már felesleges zsákutcákba bemenni, ezért sokan elkezdünk önazonosabb életet élni, mind a párkapcsolatunkban, mind a hivatásunkban.

Igen, én azt gondolom, hogy sohasem késő. Én 44 évesen mentem férjhez, pedig előtte megrögzött szingli voltam, és meg voltam győződve arról, hogy engem senki nem tud hosszú távon elviselni és fordítva. Aztán amikor megbeszéltem magammal, hogy egyedül is tudok boldog lenni, mégis megtaláltam a páromat. Ezután kaptam egy életre szóló missziót a menopauzával. Azt gondolom, hogy ma már nem kell megragadni egy szakmában vagy állásban, az embernek akár 3-4 hivatása is lehet élete során.

A menopauzára visszatérve, említetted egy interjúban, hogy nem tartod szerencsésnek az öregedésgátló/anti aging és hasonló kifejezéseket arckrémek esetében. Elmondanád, miért?

Egyrészt azért, mert olyan nincs, hogy öregedésgátlás, maximum az öregedés lassítása. Másrészt mert a félelemre épít, mert félünk a ráncoktól, hogy petyhüdt lesz a bőrünk és öregnek fogunk kinézni, és a társadalom nem szereti az öregeket. Tudjuk, hogy egy krém nem tudja eltüntetni a ráncainkat, mégis szeretnénk hinni abban, hogy igen, és annak az elérését ígéri az elnevezés, ami nem lehetséges. Ez csak egy marketingstratégia a cégek részéről, ami sajnos működik. A slow-ageing kifejezést én sokkal szerencsésebbnek tartanám. Vagy smart aging. És azt se felejtsük el, hogy

Minden mindennel összefügg, fontos, hogy mit eszünk vagy iszunk, tornázunk-e, alszunk-e rendesen, vagy hogy mennyit stresszelünk.

Viszont egyre gyakrabban látunk idősebb színésznőket, modelleket reklámokban, ez már a negyvenes, ötvenes nő fogalmának újraértelmeződését mutatja, hiszen továbbra is vonzó nőként mutatják be őket. De a másik üzenet még mindig az, hogy a nő annyit ér, ahogy kinéz, ami szintén téves. Egyre több kozmetikai cégnél látunk idősebb nőket reklámokban, Helen Mirren (75) vagy Andie McDowell (63) például a L’Oréal nagykövetei, a Lancôme visszahívta pár éve a most 69 éves Isabella Rossellinit, akit negyvenéves korában azzal küldtek el, hogy már túl öreg és a nők nem a valóságot akarják látni, hanem az álmaikat...

Talán lassan változnak az idők.

Igen, de még így is hatalmas a nyomás a nőkön, egész életünkben azért kritizálnak minket, hogy hogy nézünk ki. Mivel ma még sokak számára nem igazán értelmezhető az aktív, jól kinéző negyvenes-ötvenes nő, így akkor is kritika tárgya lehet, ha szexi és jól néz ki („nem tud beletörődni a korába”), és akkor is, ha esetleg megengedi magának, hogy laza szerelésben, smink nélkül menjen ki az utcára, hiszen akkor meg „elhagyta magát”. Madonna ezt konkrétan el is mondja az egyik interjújában.

Gazdaságilag erős csoport a 40 felettiek, mégis kevés a reklám, ami őket célozza.

Annak ellenére, hogy fizetőképes vásárlóerő vagyunk, a cégek még mindig alig céloznak meg minket. Általában betesznek egy ősz hajú, de fiatalos nőt a reklámba, így pipálnak ki minket. Fura, hogy nem megy át, hogy mi is ugyanúgy élünk, vásárolunk, öltözködünk, utazunk, eszünk-iszunk és még többet is költünk, mint a fiatalok. Az idősebbeknek szóló reklámok többsége a fizikai leépüléssel kapcsolatos: biztosítás, inkontinenciabetét, gyógyszer, pedig külföldön szép számmal találunk idősebb modelleket, influenszereket. Igaz, hozzá kell tennem, hogy már Magyarországon is van erre példa, gondoljunk csak Pataki Ágira, aki most a Hélia-D arca.

Azért mégis vannak olyan cégek, amelyek látják a potenciált a változókorban.

Igen, róluk sem szabad elfelejtkezni. Két éve dolgozom már a Vichyvel például, akik támogatnak abban, hogy minél többet beszéljünk a menopauzáról és edukáljuk a nőtársakat, például az ő segítségükkel szervezek Menopauza Cafe eseményeket, ahol kötetlenül beszélgetünk a változókorról. Fontos megemlíteni, hogy ma már egyes nagyvállalatok – általában persze multik – is jó példával járnak elöl, így vezettük be tavaly a menopauzaprogramot a Tesco Magyarországnál.

A Tescóval nagyon jó eredményeket értünk el, többek között felvilágosító live beszélgetésekkel, ahol az ott dolgozó nőket érdeklő témákat beszéljük ki. Van egy zárt Facebook-csoportunk is, ahol tájékoztató anyagokat posztolunk, kérdésekre válaszolunk, ezenkívül tartok érzékenyítő tréningeket áruházvezetőknek. Ezek nagyon tanulságosak szoktak lenni, és mindig pozitívak. Van, aki az elején szkeptikus, a tréning végén pedig örül, hogy meghallgatta, mert például rájött, hogy amit ő több női alkalmazottján látott már, az hőhullám volt.

A munkahelyi menopauzaprogram legfontosabb célja, hogy a munkahelyi környezetben szabadon beszélhessenek a nők a tüneteikről, ha valakinek hőhulláma van, ne szégyenkezzen emiatt, vagy ha csökken a koncentrálóképessége, mert nem tud aludni, akkor ezt meg tudja beszélni a főnökével. Ennek ma már természetesnek kéne lennie.

Mik a terveid?

Mindig tele vagyok tervekkel, szuper lenne például egy Menopauza Klinika! Addig is, csinálom a csoportot, próbálok minél több információt gyűjteni megbízható forrásokból. Fontos megjegyeznem, hogy a Magyar Menopauza Társaság felvett a tagjai közé, így minden blogposztomat vagy a csoportomban közzétett anyagot láttamoztatok előtte a társaság elnökével, hiszen én nem vagyok orvos. Jó lenne egy átfogó felvilágosító honlap, jó lenne, ha a háziorvosi rendelőkben lenne egy ismertető brosúra, jó lenne, ha több cég foglalkozna a munkahelyi menopauza témájával, jó lenne, ha már nem kellene beszélni a menopauzáról, mert nem lenne többé tabutéma.