Mellékhatások miatt perlik az egyik legismertebb Covid-oltás gyártóját

GettyImages-1133005817
Olvasási idő kb. 2 perc

Az AstraZeneca vakcinája kapcsán mellékhatásként figyelték meg a védőoltás által kiváltott vérlemezkeszám-csökkenés és trombózis (VITT) előfordulását, ami akár halálhoz is vezethet.

Ennek következtében vérrögök alakulhatnak ki egyesek szervezetében, a jelenség pedig már legalább 81 ember halálát okozta. Angliában most 35 ember perelte be a gyógyszercéget, mely a Cambridge-i Egyetemmel karöltve fejlesztette ki koronavírus elleni védőoltását.

Akár 80 millió font – közel 36 milliárd forint – kártérítést is megítélhetnek a mellékhatásperben: az AstraZeneca nem tartja jogszerűnek a követeléseket. 

A felperesek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy megtévesztették őket, mert az oltás nem volt olyan biztonságos, mint amilyennek feltüntették.

Az oltás mellékhatásai emberéletekbe kerültek
Az oltás mellékhatásai emberéletekbe kerültekDiego Puletto / Getty Images Hungary

Angliában már nem használják ezt a vakcinát, hanem mRNS-oltásokkal immunizálják a lakosságot a koronavírus ellen.

Többen bele is haltak a VITT-be, köztük a 32 éves dr. Stephen Wright, akinek agyában vérrög alakult ki, illetve a Lord Zion néven ismert rockzenész is, akinek először fejfájása volt, majd vérzés alakult ki az agyában, és elhunyt. Mindkettejük halotti anyakönyvi kivonatára felkerült az oltás mellékhatása mint halálok.

Az AstraZeneca továbbra is kitart amellett, hogy az oltása által kínált előnyök száma messze meghaladja a kockázatokét, melyek a vakcina felvételével járnak. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek