Mit tegyek, ha comingoutol a gyerekem? Pszichológusok segítenek

Amikor az ember elé odaáll a gyereke egy coming outtal, az azért nehéz helyzet. Akkor kiderül, meddig terjed a nagy elfogadás, amit esetleg addig hangoztattunk. Ezer gondolat, félelem, kérdés fogalmazódik meg bennünk, amikre szépen lassan meg kell találni a választ, hogy eljöhessen a megnyugvás – nekünk és a gyerekünknek is.

Még nehezebb lehet a helyzet, ha semmiféle elfogadást nem hangoztattunk. Ha ott áll előttünk az az ember, akit a legjobban szeretünk a világon, és meg kell birkóznunk a ténnyel, hogy nem olyan, amilyennek mi szerettük volna, mégpedig egy fontos dologban nem olyan. Az viszont biztos, hogy ha ott áll előttünk ezzel, akkor fontosak vagyunk neki, számít, hogy mit gondolunk, és számít a segítségünkre is, hiszen velünk együtt ő is pontosan tudja, hogy nem lesz neki könnyű. Pszichológus szakértőink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói ezen a héten ahhoz adnak fogódzókat, hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet.

Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.

Milanovich Domi: Nem rontottál el semmit. Sőt! 

Egy ideális világban nem létezne az a fogalom, hogy előbújás. Azért nem, mert senkiről sem élne az az automatikus előfeltevés, hogy heteró és/vagy cisznemű (azaz a születéskor kijelölt neme és a nemi identitása megegyezik egymással), amíg ennek az ellenkezőjét nem árulja el magáról. Egy ideális világban bátran lehetne beszélgetni mindenféle ovis szerelemről, kisiskolás, gimnazista vagy későbbi vonzalomról, romantikus tapasztalatról, és arról is, hogy valaki azonosul-e valamelyik nemmel, és ha igen, melyikkel. De nem egy ideális világban élünk, hanem egy normatív berendezkedésben, amely a heteroszexualitást és a ciszneműséget magasabb rendűnek állítja be más szexuális irányultságokhoz, nemi identitásokhoz képest. 

Így amikor a kamasz (vagy idősebb) gyereked eléd áll és comingoutol, az esetek túlnyomó többségében retteg attól, hogy el fogja veszíteni a szeretetedet. Ez a félelem akkor is megvan, ha alapvetően jó a kapcsolatotok. A szégyenérzés elsősorban a belsővé tett előítéletekből táplálkozik. Ezek leküzdése majd a gyereked feladata lesz, amiben te is támogathatod. De persze csak azután, hogy te magad is megbirkóztál a saját előítéleteiddel. Ehhez most pár olyan szempontot gyűjtöttem össze, amit gyakorlott előbújóként, leszbikus nőként magam is megtapasztaltam, illetve amit a szakirodalomból a leghasznosabbnak tartok.   

  • Nem megtudod, megtanulod. Angol nyelvű cikkek a learn szóval írják le azt a helyzetet, amikor a szülő értesül róla, hogy a gyereke leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer vagy aszexuális (röviden LMBTQIA). Az ige kettős jelentésű: megtudni és megtanulni értelemben egyaránt használják. Nekem a megtanulni fordítás nagyon tetszik, mert ha azt mondom, hogy valaki megtanulja, hogy a gyereke nem heteró és/vagy cisznemű, azzal kifejezem, hogy ez egy hosszabb folyamat. Oké, hogy hangosan kimondja az identitását, de attól te még nem tudod, hogy ez mi mindent jelent az ő, és közvetve a ti életetekben. 
  • Hagyj időt magadnak. Fontos tudatában lenni, hogy az előbújó és az előbújást fogadó fél között általában komoly idői elcsúszás van. Míg a comingoutoló fiatalok többsége gyakran éveken keresztül emésztette magában a témát, és már csak akkor mondja el, amikor teljesen biztos benne, addig a szülőnek másodpercek alatt kell reagálnia valamit. Ez nagyon nehéz, viszont hihetetlen szenzitív helyzetről van szó, amiben könnyű megbántani egymást. Ezért pláne nem mindegy, hogyan viselkedsz. Persze teljesen természetes, ha felkavar a gyereked közlése. Biztosítsd arról, hogy szereted, és nyugodtan kérj időt, hogy megdolgozd magadban a hallottakat. 
Valószínűleg neki sem könnyű szembenézni a belsővé tett előítéleteivel
Valószínűleg neki sem könnyű szembenézni a belsővé tett előítéleteivelPete Saloutos / Getty Images Hungary
  • Nem rontottál el semmit. Az egyik leggyakoribb reakció a szülő részéről, hogy rögtön azt kezdi keresgélni, mi mindent ronthatott el a gyerek nevelésében, hogy nem heteró és/vagy transz lett. A helyes válasz: semmit! A szexuális irányultságok és a nemi identitások sokfélék és egyenrangúak, egyik sem abnormális, hiba vagy defekt. Sőt, ha jobban belegondolsz, az, hogy a gyereked elmondja neked az identitását, pont azt jelzi, hogy bízik benned, hogy szeretné, hogy része maradj az életének, és tudj azokról a dolgokról – szerelem, önkifejezés, önazonosság –, amik számára igazán fontosak. Az pedig, hogy nem hajlandó hazugságban élni, a világ előtt is önmaga akar lenni, azt mutatja, hogy egy csomó önbizalmat és bátorságot tudott elraktározni magában a gyerekkora során. Mi ez, ha nem a sikeres nevelés egyik fő ismérve? 
  • Ne told rá az érzéseidet. Teljesen oké, hogy intenzíven hat rád a gyereked közlése. Érezhetsz dühöt, gyászt, aggodalmat. Milyen élete lesz Magyarországon egy kisebbségi csoport tagjaként? Hogyan fog boldogulni? Lesz-e unokád? Ezek mind érthető és természetes reakciók. Azt viszont fontos látni, hogy jó eséllyel a gyereked is épp érzelmileg megterhelő időszakon megy keresztül, hiszen az előbújási folyamata fontos állomásainál tart. Klassz, ha beszélgettek, de ne tőle várd, hogy az első számú támogatód legyen az érzelmeid kezelésében. 
  • Csináld ezt. Tájékozódj az interneten, olvasgasd hazai LMBTQI-szervezetek anyagait. A gyerekeddel egyeztetve mondd el annak az ismerősödnek, barátodnak, rokonodnak, akiben megbízol. Fontos, hogy ne izolálódj a téged feszítő kérdésekkel. Lépj be az LMBTQI-személyek szülei, hozzátartozói Facebook-csoportba, ahol csomó kedves, hasonló helyzetben lévő emberrel oszthatod meg a tapasztalataidat, és olyanokkal is találkozhatsz, akik előrébb járnak a dologban, mint te. Ha jólesne beszélgetni valakivel, vagy infóra van szükséged, a Háttér Társaság ingyenes Lelkisegély-szolgálatát is eléred, e-mailben, cseten vagy telefonon. Nem kell egyedül megbirkóznod ezzel, veled vagyunk!

Szalay Ágnes: Tedd azt, mint máskor

Ebben a témában nekem igen kevés a szakmai tapasztalatom, így csak azt tudom elmondani, amit laikusként gondolok. Azt hiszem, hogy szülőként azt kell tenned, ha comingoutol a gyereked, amit minden egyéb helyzetben, ha a gyereked közöl valamit magáról. Figyelj oda, hogy mit mond, legyen benned elfogadás, keresd a támogatás lehetőségét és empátiával reagálj az érzéseire. Ebben az esetben, ha arról van szó, hogy a gyereked azt mondja el, hogy a heteronormatívtól eltérő szexualitású, nehezebb lehet ez a hozzáállás a részedről, mint általában. Hiszen valószínűleg erős érzelmek dúlnak benned is. Ma Magyarországon a (mindenféle) másság egyébként is alacsony szintű elfogadására mesterségesen, politikai szándékokból ráerősítenek, primitív könyvégetésekkel és hasonlókkal félelmet keltenek, diszkriminatív és a cinizmust erkölcsösségnek hazudó törvényekkel és alkotmánymódosításokkal elveszik a lehetőségét a megismerésnek, a békés, derűs együtt- vagy egymás mellett élésnek.

Ezért aztán ha a gyereked előbújik, ha elfogadónak tartod is magad, mégis dermesztő félelmet élhetsz meg, féltést, hogy vajon mi lesz a gyerekem sorsa így, mennyit fogják bántani, fog-e lehetőséget kapni arra, hogy normálisan, egyszerűen együtt élhessen azzal, akit szeretni fog. Eddig, és ezután is azokhoz a szülőkhöz szólok inkább, akik elfogadónak tartják magukat. Akik az LMBTQI-embereket nem tudják elfogadni, akár a saját gyerekükkel szemben is undort, félelmet, gyűlöletet éreznek, azoknak azt javaslom, hogy kezdjenek el azon dolgozni, lehetőleg szakértő támogatással, hogy miért jelent számukra ez veszélyt, mi az a félelem, szégyen, szenvedés, amit mélyen belül hordoznak, és ami ilyen érzések formájában kivetül ez esetben a saját gyerekükre. Lehet, hogy ilyenkor a gyerek előbújásának feldolgozása életük lehetőségét jelenti a régen hurcolt szenvedés, sérülés fájdalmas hatásától való megszabadulásra.

Vajon meddig terjed az elfogadásod valójában?
Vajon meddig terjed az elfogadásod valójában?Lingbeek / Getty Images Hungary

Visszatérve mindenféle szexuális orientációt elfogadó szülőkre, azt gondolom, hogy a féltés mellett a másik érzés az ismeretlennel való szembenézés bizonytalanító tanácstalansága lehet. Hiába lehet mindenkinek több tucat LMBTQI-ismerőse, kollégája is, annyira hiányzik a nyíltság, a mások iránti tolerancia a társadalmunkból, hogy valószínűleg nem ismerik igazán őket, nem tudják, hogyan élnek. Így aztán mindenféle sztereotip képek foroghatnak a szülők fejében, és zavarba jöhetnek attól, hogy hogyan is viszonyuljanak ezentúl a gyerekükhöz vagy az ő partneréhez.

Mind a félelmek feldolgozásában, a gyerekkel közös megerősödésben és az ingoványos ismeretlenség csökkentésében hasznos lehet az informálódás és a hasonló cipőben járókkal való kapcsolat. Akár az interneten vagy más, melegekkel foglalkozó szervezetekben. A gyerekünk is sok dolgot elárul majd erről, ha figyelemmel, őszinte érdeklődéssel kérdezünk. A Háttér Társaság 2019-ben készítette ezt a kisfilmet LMBTQI-fiatalok szüleiről, amit nagyon érdemes megnézni. Informálódás, közeledés, érdeklődés, kommunikáció, elfogadás és a saját érzéseinkkel való őszinte szembenézés (és ha nem tetszik, amit látunk, azok kezelése) lehet a kulcs itt is. Mint az élet megannyi helyzetében.

Csonka Balázs: Teremtsd meg a biztonságod, hogy segíthesd az övét!

Én azt gondolom, hogy az egy nagyon jó alap, ha a gyereked ezt megosztja veled. Az általános identitásukat alakító, énképüket, önértékelésüket, önbecsülésüket építgető, rengeteg bizonytalanság által lelkileg szinte agyonnyomott tizenévesek ugyanis sok esetben még a legalapvetőbb kérdésekben sem tudnak a szüleikhez fordulni. Hogy a témánál maradjunk, a szexuális egészség más aspektusaiban egyértelműen a kortárs csoportok és az internet a legmeghatározóbb információforrások, a szülők, miközben az iskolával egymásra mutogatnak, igencsak a sor végén kullognak ebben. 

Az tehát, ha a gyerek megoszt veled egy ennyire intim információt, olyan alap, amire építeni tudtok. Az ő oldaláról az érzelmileg biztonságos légkört a másik fél, tehát a te elfogadásod és őszinte érdeklődésed fogja megadni. Építeni tehát akkor lehet erre, ha képes vagy úgy fordulni felé, hogy őt akarod látni, hogy tényleg, valóban érdekel mindaz, ami benne van, ami benne és vele történik. Teljesen természetes és érthető, hogy a te oldaladról ez borzasztóan nehéz, hiszen benned is rengeteg érzés tör felszínre. Ráadásul túl sok segítségre sem számíthatsz: kultúránk ugyanis nem sok mindent tanít nekünk arról, mit kell egy ilyen helyzetben csinálni, vagyis nincs erről egy kollektív tudás, amire támaszkodni lehet. Olyan helyzetben kell tehát biztonságot adó, elfogadó és nyitott közeget biztosítanod, érzelmi támaszt nyújtanod, ami jó eséllyel teljesen ismeretlen, ahol nem igazán vannak kapaszkodók és iránypontok, cserébe ott áll veled szemben egy mindennél sérülékenyebb másik, vagyis érezhetően óriási tétje van minden gesztusodnak.

Egy kicsit sem elfogadó társadalomban különösen nagy szüksége van rá, ahogy a szülei támogassák
Egy kicsit sem elfogadó társadalomban különösen nagy szüksége van rá, ahogy a szülei támogassákPekic / Getty Images Hungary

Érezhető, hogy az egyetlen kiút, ha adsz magadnak, magatoknak időt. Ha megengeded magadnak, hogy ne akarj azonnal megoldást találni, ne akarj azonnal segíteni. Ott és akkor bőven elég, ha biztosítani tudod a szeretetedről, és oldani a szégyent pusztán azáltal, hogy elfogadón vagy jelen a helyzetben. Na, tök jó, de mi lesz utána? 

Optimális esetben az, hogy te magad is feldolgozod a hallottakat. Megfigyeled, milyen gondolatokat indít el, milyen érzéseket hoz elő mindez belőled. Milyen érzésekkel viszonyulsz a saját reakcióidhoz (ilyen például, ha szégyent vagy bűntudatot érzel a saját érzéseid, gondolataid miatt). Adott esetben hasznos lehet külső szakember segítségével is dolgozni a belső folyamataidon. Egy coming outig eljutott ember jó eséllyel rengeteg energiát feketetett már abba, hogy tisztába jöjjön saját magával: így tudod tartani vele lépést. Ezzel párhuzamosan nagyon fontos az is, hogy információkat gyűjts. És nem is csak azért, hogy általánosságban képben legyél azzal, hogy a gyereked min megy keresztül, de azért is, hogy a saját reakcióid egy tényszerű, ne egy elképzelt valóságra irányuljanak. 

És persze rengeteget kell beszélgetni. Hiszen Európa egyik legkirekesztőbb országban élünk, egy olyan országban, ahol előbb kerül egy gyerek a sok ezer sebből vérző, a végletekig túlterhelt állami gondoskodásba, mint hogy egynemű örökbe fogadó szülők közt nevelkedve egyáltalán esélye legyen egy élhető életre. Egy országban, ahol a miniszterelnök húz vörös vonalat a szexuális kisebbségek és a többségi társadalom közé, és ahol ezen az alapon egy másik politikus könyvet darál. Ezek a jelenségek pedig azért is érdekesek, mert a politikusok sem a saját ellenségeik, egy homofób társadalomban politikailag rövid távon egyszerűen ezt éri meg csinálni. Ennek következménye pedig lényegében az, hogy a társadalom tagjainak egyre több (alapvetően máshonnan eredő) feszültsége és indulata fog a szexuális kisebbségek ellen irányulni. A kisebbségi csoportok irányába csatornázódott kollektív indulat így a mindenkori vezetés egyik legsúlyosabb morális felelőssége.

Ha tehát a gyereked bejelenti, hogy valamely szexuális kisebbséghez tartozik, első körben egy ilyen társadalmi közeg várja. Egy ilyen közegben kellett kidolgoznia magából a valóságot, és egy ilyen közegben kell érvényesülnie, akár egész életében. Talán ennyiből is érezhető, mekkora szüksége van rá, hogy érezze: a szülei mögötte állnak. 

Kuna-Várhelyi Gábor: A te hamuban sült pogácsád milyen? Finom? Vagy kemény, mint a beton?

A magyar népmesék így vagy úgy, de mindig a személyiségfejlődésünkről szólnak. Ehhez igyekeznek támogatást, tanítást adni. Amikor a főhős (mi magunk) elindul a fejlődés útján (a mese nyelvén elindul világot látni vagy szolgálatot keresni) kedves szülei hamuban sült pogácsával látják el az útra. Ez az, amit az utazása során elővehet, ha megéhezik (lemerülnek az erőforrásai az életutazás kríziseiben), vagy ezzel kínálhat meg másokat, támogatókat, társakat szerezve. Ha finom ez a bizonyos pogácsa, sokat fog segíteni. Míg ha korpából készült, rágós és kemény, vagy csak egy darab száraz kenyér, bizony meg fogja nehezíteni az utazást.

Te adod meg neki az útravalót, ami segíteni fogja az útján
Te adod meg neki az útravalót, ami segíteni fogja az útjánsvetikd / Getty Images Hungary

A pszichológia nyelvén a hamuban sült pogácsát delegációs üzenetnek hívhatnánk. Olyan útravalók ezek, amelyekkel az életről, a sorsról, jóról és rosszról, helyesről és helytelenről tanítjuk a gyermekünket. Szülőként néha kimondjuk, pontosan megfogalmazzuk ezeket a kulcsüzeneteket, de sokszor inkább a működésünkkel, a reakcióinkkal adjuk át. Ha így, ha úgy, egy biztos: a delegációink komoly hatással lesznek a gyerekeink sorsára és működésére. Lehet, hogy nem fogja tudni, miért bukdácsol az életben, miért halogat, és miért retteg a kudarctól. De ha elégszer hallotta, hogy „Áh, mi olyan szerencsétlen család vagyunk, nekünk semmi sem sikerül!” mondatot, akkor mégsem olyan nagy a rejtély.

Nem mindennapos esemény, nem sokunkkal fordul elő, hogy szülőként meg kell tudnunk azt, hogy a gyerekünk melegként, leszbikusként, vagy a szokásostól valami teljesen eltérő szexuális identitással szeretné élni az életét. Mégis érdemes elgondolkoznunk rajta, milyen életre szóló üzenettel látnánk el szeretett gyermekünket, ha ez mégis megtörténne. Ki tudnánk-e mondani: „Élj úgy, ahogy szeretnél, járd a saját utad, és légy boldog és elégedett benne”? Ki tudnánk-e mondani: „És én pedig szülőként elfogadom, megengedem, sőt támogatom ezt”? Minden egészséges szülő boldognak és elégedettnek szeretné látni a gyerekét, és ehhez a fenti delegációs üzenetek vezetnek. Bukás lenne ezen a szülőségvizsgán azt mondani: „Csalódtam benned”, „Szégyelld magad” vagy „Nem tudlak így elfogadni”. Utóbbiakkal olyan száraz, penészes kenyeret dugnánk szegény utazó tarisznyájába, amibe akkor fáj majd a legjobban beleharapni, amikor a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra.

Azért is érdemes eljátszani a fenti gondolatkísérlettel, mert ha a klasszikus coming out helyzettel talán nem találkozunk, sok érdekes beszélgetés állhat még előttünk a gyerekünkkel. Nem akar a híres-nevezetes családi vállalkozásban a harmadik generáció lenni? Nem tetszik neki az egyetem, amit én választottam? Plakátol egy pártnak, amitől én rosszul vagyok? Metálzenekarban játszik? Vagy egyszerűen csak idétlenül öltözik? Mindezekkel kapcsolatban is előttünk áll a döntés: felhatalmazzuk-e, hogy szabadon és elégedetten éljen, vagy szégyellje magát, ha nem felel meg az elvárásainknak?

Oszd meg másokkal is!
Mustra