Természetesen mindenki a legjobbat akarja kihozni magából, a maximalizmusnak azonban vannak olyan veszélyei, amelyeket bár sokszor alig lehet észrevenni, életünkre mégis hatással lehetnek.
Ismerősöm mesélte, hogy a kisfia óvodai csoportjában a szülők szerették volna valamivel meglepni az egyik óvónőt az esküvője alkalmából. Egyikük kipuhatolta, hogy egy jobb kávéfőzőre már régóta vágyik, így bedobta ötletként, sőt, javasolt is egy márkát, amivel ő és a környezete meg voltak elégedve. Úgy tűnt, hamar dűlőre jutnak a gép típusát illetően, ám színre lépett az egyik apuka, és felajánlotta, hogy elvégez egy részletes kutatást, hogy kiderüljön, mi is a legjobb az ifjú párnak. Nos, valóban elég részletesre sikeredett: csak a felhasznált források felsorolása elfoglalt egy oldalt – végül azonban visszatértek a legelőször javasolt termékhez.
Megnehezítheti az életet
Nincsen ebben alapvetően semmi rossz, rossz szándék pedig legkevésbé, mégis elgondolkodtató, hogy valóban szükség volt-e ilyen mélységben és részletességgel feldolgozni a témát. A maximalizmus ugyanis, mint Szűcs Izabella pszichológus fogalmaz, „nem áll meg a munkahely küszöbén, és nem vetkőzhető le otthonainkba térve sem”. Átszőheti egész életünket, hozzáállásunkat, személyiségünket; sőt, akár mindennapjainkat is megnehezítheti, ha valakinek a tökéletesség és a kontroll iránti igénye kényszeres viselkedésbe torkollik.
Milyen területen és milyen mértékben van jelen?
„Aki arra törekszik, hogy tanulmányai során a lehető legmagasabb szinten prosperáljon, a munkáját a legprecízebb módon végezze el, könnyen átviheti ezt a hozzáállást olyan tevékenységekre, melyek elsődlegesen nem teljesítményalapúak, ezáltal megfosztva önmagát a pihenés és regeneráció lehetőségétől” – figyelmeztet a pszichológus.
Önmagában véve a maximalizmus nem jó vagy rossz, a kérdés az, hogy mely életterületeken és milyen mértékben van jelen.
„Amennyiben munkavégzésünket és társas kapcsolatainkat negatívan érinti, például túl sok időt töltünk egy feladat tökéletesítésével vagy irreális elvárásokat támasztunk a párkapcsolatunkkal szemben, érdemes lehet szakértő segítségét kérni” – mondja Szűcs Izabella.
Halogatás, megfelelési kényszer, szorongás
A maximalisták jellemzően félnek az esetleges hibáktól, azok következményeitől, valamint a kockázatvállalástól. „A maximalista személyiségre jellemző lehet az elégedetlenség, a kudarckerülés, a kritikus szemlélet, a megfelelési kényszer, a tökéletesség hajszolása. Emellett a maximalisták fokozottabb időbeli nyomást élhetnek meg, gyakori lehet náluk a halogatás. Gondolkodásmódjukban továbbá tetten érhető számos kognitív torzítás: a mindent vagy semmit gondolkodás, a negatív szűrés, a pozitívumok leértékelése” – ismerteti a leggyakoribb jellemzőket a szakember. Az érzés, hogy valaki soha nem „elég jó”, szorongást generál, megjelenhetnek negatív érzések, jellemzően az alkalmatlanság érzése, amely önértékelési problémákat okozhat.
Másoknak rendelik alá magukat
Mindez természetesen nem vezethető mindig vissza egy konkrét okra. „Legtöbbször a születési családunkban tapasztalt elvárások, a ránk jutó figyelem vagy épp a figyelem hiánya, esetleg a hasznosságra, magas teljesítményre való törekvés állhat a hátterében” – sorolja az okokat Szűcs Izabella. „A felsorolt külső tényezők jelentős hatást gyakorolnak az önbecsülésünkre, mely a környezetünk reakcióihoz való alkalmazkodás finom mérőeszközeként is felfogható, vagyis érzékenyek lehetünk a külvilág visszajelzéseire, és alárendelhetjük a másoknak való vélt vagy valós megfelelésnek az életvezetésünket, működésmódunkat.”
A maximalista igyekszik feladatait aprólékosan és a lehető legigényesebben elvégezni, hiszen számít a kritikára és igyekszik bebiztosítani magát – talán túlzottan is.
Ha arra gyanakszunk, hogy minket is érint a túlzott maximalizmus csapdája, érdemes megvizsgálni, hogy a következő négy terület valamelyikén küzdünk-e nehézségekkel.
1. Szigorú rutinokat és napirendet alakít ki, amihez mindenáron ragaszkodik
Természetesen mindenkinek szüksége van keretekre többé-kevésbé a napi működéséhez, a túlzott maximalista azonban nagyon mereven ragaszkodik ezekhez. Gondosan, szinte percre pontosan beosztja az idejét, és ettől semmilyen körülmények között nem szeret eltérni. A struktúra biztonságot ad, a szigorú menetrend segít, hogy úgy érezze: kézben tartja az eseményeket. Mindez azonban rugalmatlanságot eredményezhet, valamint a rutintól való bármilyen eltérés a teljes zűrzavar érzését hívja elő, ami megint csak szorongáshoz vezet.
2. Túlzásba vitt aprólékosság
„Az ördög a részletekben rejlik”, tartja a mondás, és ha valaki túlzottan elveszik a részletekben, könnyen belátható, milyen életvezetési nehézségeket okoz ez a számára.
Ha fő célunk az eredmény (legyen egy beadandó dolgozat vagy munkahelyi feladat) tökéletesítgetése, könnyen megfeledkezhetünk a nagyobb összefüggésekről: a munka során átélt tapasztalatokról, vagy a belső elégedettségről, ami a jól elvégzett munkát követ – még akkor is, ha az esetleg egy icipicit tökéletlen.
Arról nem beszélve, hogy a folytonos csiszolgatás időveszteséggel jár: kifutunk a határidőből, esetleg más, fontos feladatainkra nem jut időnk a maximalizmusunk miatt – esetleg éppen arra nem, hogy regenerálódjunk egy fárasztó munkanap után.
3. Szigorú önmagához és másokhoz
Ha valami nem sikerül, a maximalista hajlamos magát hibáztatni, és azt gondolni, ő nem tett meg mindent a feladat maradéktalan teljesítése érdekében. De a sikert sem képes kiélvezni, számára a siker egy kipipálandó feladat, amelyet rögtön egy másik teljesítendő feladat követ. Ha valaki pedig vezetőként vagy szülőként is így működik, hasonlóan irreális elvárásokat támaszthat alkalmazottaival vagy a gyerekeivel szemben. Ez könnyen konfliktusokhoz és a kapcsolat megromlásához vezethet.
4. Döntésképtelenség
Mivel a túlzott maximalisták félnek a rossz döntésektől, nagyon nehezen hoznak meg egy-egy elhatározást. Mint a bevezetőben idézett apuka: minden lehetséges aspektusból körüljárják, megvizsgálják a témát, annak érdekében, hogy nyilvánvaló legyen: vitathatatlanul a tökéletes lehetőséget sikerült kiválasztaniuk.
Aki egyébként is a legjobbra törekszik, könnyen elveszhet a fogyasztói társadalom útvesztőjében is,
hiszen a legújabb, legtrendibb termékek iránt felkeltett mesterséges szükséglet a maximalista attitűddel találkozva a legek hajszolásához vezethet.
Tökéletes helyett „elég jó”
Ha úgy érezzük, hogy a túlzott maximalizmus bennünket sem került el, érdemes önreflexiós készségünket és önismeretünket mélyíteni, valamint az egészséges felnőtt énünk készségeit fejleszteni. „Emellett fontos lehet megvizsgálni a saját külső és belső motivációinkat, hozzáállásunk mozgatórugóját és viselkedésünk hajtóerejét az adott pillanatban, vagyis a jelenben” – tanácsolja Szúcs Izabella. „Az önismeret, különösen a családi önismeret mélyítése az aktuális motiváció alakulásának, történetének felderítésére adhat lehetőséget. Míg az egészséges felnőtt énünk erősítése révén olyan életvezetés kialakítására nyílhat lehetőségünk, melyben a »tökéletes« hajszolását kiválthatja az »elég jó« életvezetés által létrehozott megkönnyebbült kiegyensúlyozottság.”
