különös fóbiák

A félelem egy valós veszélyre adott önvédelmi reakció, a fóbia ezzel szemben egy irracionális rettegés valamitől. Hiszen többnyire semmilyen racionális ok nem áll a mögött, hogy valaki a hidegtől, bizonyos testrészektől vagy éppen valamilyen számtól rettegjen. Más elképzelések szerint egy-egy traumatikus élmény vagy gyerekkori tapasztalat állhat a fóbiák mögött, amit a pszichológusok viselkedésterápiával eredményesen tudnak kezelni.

Különös fóbiák

Indul a görög aludni – ezt semmiképpen se mondjuk egy aibofóbiásnak, hiszen ők a palindromoktól félnek a leginkább. (A palindromok olyan szavak és kifejezések, amelyek visszafelé olvasva is ugyanúgy hangzanak – éppen mint az aibofóbia szó.) A kozmikofóbiában szenvedőket elborzasztja a világegyetem végtelensége: hatalmas stresszt és nyomást éreznek, ha például éjszaka tiszta időben a csillagos ég alatt kell tartózkodniuk, hiszen ekkor parányinak, üresnek és magányosnak érzik magukat a kozmosz végtelenségéhez és ürességéhez képest. Akik gefirofóbiában szenvednek, a hidak látványától pánikolnak, a glosszofóbiások pedig attól rettegnek, hogy nyilvánosan meg kell szólalniuk. A haptefóbia az érintéstől való félelmet jelzi, ennek sajnos gyakran gyermekkori bántalmazás az okozója.

Rettegés a számoktól

Számoktól is lehet betegesen félni: a tetrafóbiások a négyes számtól, az oktofóbiások a nyolcastól irtóznak. Akik a 13-as számtól félnek, ők a triszkaidekafóbiások. A majdhogynem kimondhatatlan hexakosioihexekontahexafóbia a 666-os számtól való rettegést jelzi. (A Bibliában a 666-os a sátán száma.) Nem kisebb személyiség szenvedett ebben a furcsa fóbiában, mint Ronald Reagan hajdani amerikai elnök felesége, Nancy, aki Los Angeles-i otthonuk házszámát 666-ról 668-ra változtatta emiatt. Rokon jelenség a nem kevésbé kimondhatatlan paraszkavedekatriafóbia, amely a péntek 13-ához kapcsolódó ijedtséget takarja.

Nyakláncok, nem hordott ruhák, gombok

De lehet rettegni a kopasz emberektől (peladofóbia), a lábfejektől (pesfóbia), sőt a szép nőktől (vénusztrofóbia) vagy éppen a sírtól és az élve eltemettetéstől (tapofóbia). Ez utóbbi a viktoriánus korszakban érte el a csúcspontját. Sőt, attól is, hogy egy kacsa megfigyelése alatt állunk: ennek a neve anatidaephobia. (Ez annyiban kakukktojás, hogy csak Gary Larson 1988-as, Far Side című képregényében szerepel, a valóságban még senkit nem diagnosztizáltak vele.) Az arachibutyrophobiásoka szájpadlásra ragadó mogyoróvajtól félnek a világon a legjobban. A torquefóbia a félelem a nyakláncok látványától és hordásától, a habitufóbia pedig a nem hordott, üres ruháktól való viszolygás. A koumpounofóbiások a ruhákon lévő gombokat utálják: állítólag ebben szenvedett Steve Jobs is, és talán a billentyűzettől is irtózhatott valamennyire, ezért is tervezte az Apple termékeit érintőképernyősre.

Lyukacsos felületek? Brrr

Aki globofóbiában szenved, irtózik lufiktól: nemcsak hogy nem mer megfogni egy lufit, hanem már a látványától is rosszul van. Leginkább azonban az borzasztja el, hogy a lufi kidurranhat. (Állítólag Oprah Winfrey is ebben szenved.) A tripofóbiások (kutatások szerint az emberek 15%-a, köztük e sorok írója is) a dudoros, lyukacsos felületektől irtóznak. Kutatók szerint ez a reakció biológiai undoron alapul, nem pedig tanult félelmen: agyunk nem tudja kellőképpen feldolgozni a sok apró lyukat, amit látunk, így szorongás, libabőr, hányinger kísérheti ezek látványát.

A bohócoktól is sokan rettegnek (coulrofóbia), s ehhez még az sem kell, hogy az egy Stephen King-regényből lépjen ki. A nomofóbia korunk betegsége: az ebben szenvedők attól borulnak ki, ha lemerül a telefonjuk vagy nincs térerő: úgy érzik, ezáltal elveszítik a kapcsolatot a külvilággal. Sőt, fobofóbia is létezik: azaz az attól való rettegés, hogy valamilyen fóbiánk van.