A kedves emberek unalmasak, a vonzók átvernek. Hogy lesz így komoly kapcsolatom?

GettyImages-1179576857

Még mindig a rosszfiúkra vagy az elérhetetlen nőkre buksz? Ugyanazzal a problémás típussal teszel próbát újra meg újra, míg a kedves, megbízható emberek továbbra is hidegen hagynak? Közben azért szeretnél komoly kapcsolatot is, ahol biztonságban vagy, amiből töltődni tudsz... Van egy rossz hírünk: a kettő együtt nehezen fog menni. Legalábbis magától nem. Az alábbi pszichológiai módszerrel viszont sokat tehetsz azért, hogy a tiszteletteljes, elkötelezett partnereket is izgalmasnak éld meg.

Mára klasszikussá vált 1974-es pszichológiai kísérletében Donald Dutton és Arthur Aron arra kért meg férfiakat, hogy menjenek át két híd valamelyikén – eleveníti fel a kutatást Chloe Carmichael New York-i klinikai szakpszichológus a Psychology Today-en írt cikkében. Az egyik híd masszív volt, biztonságos, csak 10 méterrel haladt a nyugodt folyó felett. A másik híd ezzel szemben egy veszélyes függőhíd volt, amely alatt 230 méteres mélységben mindenütt sziklák meredeztek, zuhatagok zubogtak. A férfiak random módon voltak beosztva a hidakhoz. A túloldalon egy női kísérletvezető fogadta őket az ún. Tematikus Appercepciós Teszttel: a személyiségvizsgáló eljárás egyik képéről kellett történetet mondaniuk. A feladatot követően a nő a nevét és a telefonszámát is megadta, ha a férfiakban merülne még fel kérdés a kutatással kapcsolatban. Hogyan reagáltak a résztvevők erre a gesztusra?

Nem mindegy, minek tulajdonítod az izgalmadat

A kutatók azt találták, hogy azok a férfiak, akik az ijesztő hídon mentek át, több szexuális tartalmat fűztek bele a történeteikbe, illetve nagyobb valószínűséggel hívták fel a kísérletvezetőt annak ellenére, hogy mindkét csoport esetén ugyanaz a nő állt a híd végén. Ezek az összefüggések még erősebben jelentkeztek, amikor a személyek nem pihenhettek a hídon való átjutást követően, hanem azonnal kezdetét vette a vizsgálat következő szakasza, azaz a történetmesélés. Az eredményeket Dutton és Aron azzal magyarázta, hogy a férfiak az ijesztő hídon való átkelésből származó izgalmi tüneteiket – például a megnövekedett pulzusszámukat vagy az izzadt tenyerüket – tévesen a nő iránti romantikus érdeklődésnek, szexuális vonzalomnak tulajdonították. 

A kéttényezős érzelemelmélet

A Carmichael által idézett kutatás előzményei a ’60-as évekre nyúlnak vissza, amikor két amerikai pszichológus, Stanley Schachter és Jerome E. Singer azt igyekeztek megérteni, hogy a gondolkodásunknak, különösen az oktulajdonítási folyamatainknak milyen hatásai vannak az érzelmeinkre. Az általuk kidolgozott elmélet szerint az egyes érzelmeinkre nincsenek speciálisan jellemző testi mintázataink, így sok múlik azon, hogy hogyan értelmezzük a vegetatív tüneteinket, tehát végső soron a helyzet kiértékelésén fog múlni, hogy milyen érzelmet élünk át. Csakhogy ebbe a kiértékelésbe hibák is becsúszhatnak. 

Ha élve átjutnék, szerelmesen borulnék bárki nyakába
Ha élve átjutnék, szerelmesen borulnék bárki nyakábaEvgeny555 / Getty Images Hungary

Tévesen hisszük szerelemnek 

Carmichael arra hívja fel a figyelmet, hogy sokan azért vonzódnak az érzelmileg elérhetetlen, kötődési nehézségekkel küzdő, kiszámíthatatlan vagy akár bántalmazó partnerekhez, mert az állandó bizonytalanság keltette erős feszültséget tévesen szenvedélynek, szerelemnek tulajdonítják. Ez a fajta intenzitás – amely ha átmenetileg izgalmas is, hosszú távon felőröl és megsebez – általában hiányzik azokból a kapcsolatokból, amelyek kedves, megbízható, elkötelezett partnerrel jönnek létre, akiket ezáltal hajlamosak lehetünk unalmasnak, kevésbé vonzónak megélni. Hogyan lehet megtörni ezt az ördögi kört, hogy esélyünk legyen egy kiegyensúlyozott, biztonságos, konstruktív párkapcsolatra? Carmichael az alábbi módszert javasolja, amely a klienseinél már bevált. 

Vedd észre, miről szól valójában a viselkedésük

Ha szeretnéd a kedves embereket izgalmasabbnak, a kiszámíthatatlan vagy bántalmazó partnereket pedig problémásabbnak látni, akkor fontos tudatosítanod magadban a viselkedéseiket és azok rád gyakorolt hatását. Készíts listát! 

Kezdd az „ijesztő híd” típusú viselkedésekkel. Idetartoznak azok a cselekedetek, amelyek aggodalomra, dühre adhatnának okot, ám mégis inkább a másik vonzerejének tulajdonítod őket. Vegyük azt a példát, hogy a másik késve jelenik meg a randin. A várakozás növeli a fiziológiai izgalmi szintet, amitől az illető jelenléte még hevesebb reakciót fog kiváltani belőlünk. Ehhez hasonló hatást érhetnek el az utolsó pillanatos lemondások, a jövőbeli találkozások örökös lebegtetése, az ígérgetés, vagy amikor a személy kifejezi, hogy szeretne ugyan veled lenni, de nem biztos benne, hogy készen áll egy kapcsolatra. 

Eszméletlen kimerítő, ha minden egyes napod ilyen
Eszméletlen kimerítő, ha minden egyes napod ilyenheike ehlers photography / Getty Images Hungary

Attól, hogy nem szándékos, még tiszteletlen

Fontos, hogy a lista készítésekor ne ragadj bele túlságosan annak értékelésébe, hogy mennyire fogadhatók el a másik indokai. Mentségeket kitalálni amúgy sem túl nehéz, a tested pedig nem tesz különbséget az alapján, hogy milyen okból következett be a bizonytalanság. Persze egyszer-egyszer mindannyiunkkal előfordulhat, hogy az utolsó pillanatban le kell mondanunk egy találkozót, de ha olyannal szeretnél kapcsolatot, akivel egyáltalán nem lehet tervezni, akinek sok feldolgozatlan sérülése van, akkor számíts arra, hogy olyan hullámvasútra ülsz fel, amit nem fogsz tudni irányítani. A partnered érzelmi elérhetetlensége olyan viharokat indíthat be, amelyek fonák módon még kívánatosabbá tehetik őt a szemedben. A késés, a lemondás, az átláthatatlan kommunikáció viszont nem szexi. Tiszteletlenség veled szemben még akkor is, ha nem szándékos.  

A részleges megerősítés a legveszélyesebb

Érdemes listát készíteni azokról a „biztonságos híd” típusú viselkedésekről is, amelyeket a kedves embereknél tapasztaltál, és meglehetősen gügyének, uncsinak tartottál. Azt például, amikor a másik ajándékot hoz az első randira, felajánlja, hogy érted megy/hazakísér, időben érkezik, úgy fejezi be a találkozást, hogy terveket sző a következőre, vagy a teste elárulja, mennyire tetszel neki: zavarban van, idegesen nevetgél, beáll a kínos csend, izzad, butaságokat mond. 

Miután elkészülsz a listával, azt is észreveheted, hogy hasonló viselkedéseket a veszélyes partnernél is tapasztalsz, ott mégis egészen máshogy hatnak rád: elsősorban a ritkaságuk, következetlen alkalmazásuk miatt izgatnak ennyire. Az ún. szakaszos vagy részleges megerősítés erejében rejlő lehetőséget már mások is felismerték. Nem véletlen, hogy a kaszinókban is úgy állítják be a játékgépeket, hogy véletlenszerűen lehessen nyerni velük. A játékos, bár elméleteket gyárt hozzá, valójában sosem tudhatja, mikor kap jutalmat (talán pont a következő alkalommal?), így elszántan folytatja a nyeremény üldözését. Ne csússz bele ebbe a mintázatba

Azért is szerettem bele, mert olyan kedves velem
Azért is szerettem bele, mert olyan kedves velempitchwayz / Getty Images Hungary

Így csempéssz több izgalmat a kapcsolatba

A listák összeírása arra ad lehetőséget, hogy egyben lásd a párkapcsolataidban tapasztalt viselkedéseket. A cél az, hogy a tiszteletlen, kiszámíthatatlan vagy bántalmazó viselkedésekre adott magyarázataidat megtanuld felülírni. Ne annak tudd be, hogy a másik milyen laza, nehezen megszerezhető, sikeres, elfoglalt. Az nem elbűvölő, ha lekezel téged, hanem jelzés arra, hogy ez a kapcsolat nem lesz jó neked. Ezzel párhuzamosan lényeges, hogy a kedves emberek magatartását is képes legyél átkeretezni. Rájönni arra, hogy a kiszámíthatóság nemcsak unalomként értelmezhető, hanem megbízhatóságként is. 

Ha pedig izgalmakra vágysz, azt más módokon is be tudjátok hozni a kapcsolatba. Nézzetek horrorfilmeket, vérfagyasztó thrillereket, vagy próbáljatok ki extrém sportokat. Menjetek el raftingolni, sziklát mászni, ejtőernyőzni. Ami pedig a szexet illeti, használjátok a fantáziátokat. Jöhetnek a szerepjátékok, minden, ami konszenzuális, de újszerűnek, izgatónak élitek meg. Azt is megtapasztalhatjátok, hogy az elköteleződés és a közös felelősségvállalás fokozása milyen kalandokat hozhat. Legyen szó összeköltözésről, esküvőszervezésről, közös utazásról, építkezésről, állatok neveléséről vagy gyermekvállalásról, jó eséllyel nem fogtok unatkozni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra