kapcsolat elvárások

A tökéletesség kereséséhez kiváló alapot szolgáltat a hatalmas választék vagy akár az online tér, a sikerfilmek által közvetített álomvilág is. Ugyanakkor a tökéletességet kereső embernek nagy valószínűséggel önmagával, az önértékelésével, az intimitással vagy az elköteleződéssel van gondja, hiszen ilyenkor szükséges, hogy a partner minden kritériumnak megfeleljen. A származási családjából is jöhet az üzenet, mekkora kockázat a párválasztás. Ilyenkor azt kell megoldania, amit a korábbi generációknak nem sikerült. Ez is nagy kockázat.

Valóban végtelen a lehetőségek száma?

„Régen a közös érdeklődés vagy a közös lakhely, mozgástér hozta össze a párokat, ami néhány kilométerre korlátozódott” – meséli Geist Klára szexuálpszichológus, párterapeuta. „Ma már akár az országhatár sem jelenthet akadályt a netes társkeresésnek köszönhetően. Mindez azt a hamis illúziót kelti, hogy a lehetőségek tárháza végtelen, bármeddig keresgélhetünk.”

A szakember úgy véli, hogy nemcsak a fizikai határok megszűnése, de a virtuális világ által eltolt küszöb is felelős abban, hogy nem csupán elhisszük, hogy létezik tökéletes, de egyre jobban vágyunk is a megtalálására.  

„Egyrészt úgy tűnik, hogy ebben a világban mindenki tökéletes, másrészt a filmekben, sorozatokban a kapcsolatok rendkívül eseménydúsak, és hatalmas érzelmek áramlanak. Márpedig az életben nem túljátszott gesztusok vannak, mint amilyeneket a színészektől láthatunk. Egyszerűen már nem vesszük észre az apró jeleket, amik nem a hatalmas szenvedélyről és tökéletességről szólnak. Sajnos a médiából, a közösségi médiából – ahol filterek által formálják perfektre a megjelenést –, valamint a filmekből áradó túlzás miatt elkezdünk sóvárogni: mi is erre vágyunk. Pedig ezek nagyon becsapós történetek. A kapcsolat tényleg nagyon unalmassá válik, ha nincs valódi közelsége, mélysége. Igazi kapcsolati öröm helyett mindig kell egy újabb partner, akivel az újdonság izgalmát ismét át lehet élni.

Sokan fordulnak hozzám azzal a problémával, hogy befuccsolt a kapcsolatuk, nem találnak társat. Elkezdünk beszélgetni arról, milyen emberek vannak körülötte. 

Kiderül, hogy az egyik kolléga mindennap kávét visz neki az italautomatából, vagy csak egy pohár vizet papírpohárban. Fel sem figyelt arra az illető, hogy a kollégája így próbálja a tudtára adni, hogy érdekli őt, mert az eltolt küszöb, a valódi kapcsolati kultúra hiánya miatt ez nem is tűnik kezdeményezésnek. Olyan sokan nőnek fel, a valódi közelség élménye nélkül, hogy nehéz az érzelmi jeleket, akár egy kedves köszönést észrevenni és viszonozni. (Érdekes, mennyire kiveszett a köszönés is a hétköznapokból.)”

A párterapeuta arra is figyelmeztet, hogy ne ragaszkodjunk mindenáron az előre megálmodott ideálhoz. „Nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a külsőségeknek! Az élet azt mutatja, hogy a kapcsolat minőségét nem a külső vagy az iskolai végzettség fogja eldönteni – persze kell a vonzalom, a hasonló értékrend –, hanem az, hogy a két fél igényei mennyire találkoznak egymással. Hasznos ugyan, hogy a társkeresők megadott paraméterek mentén szűrnek, de érdemes a kritériumokat ilyen szempontból rugalmasabban kezelni, mert a végén nem marad senki. A fantáziavilág nem engedi, hogy észrevegyük azokat az embereket, akik nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek. Régen inkább a serdülőkre volt jellemző ez a fajta ideál, a rajongás. Ma már sok érett felnőttnél is megmutatkozik.” 

Kötődési problémák az irreális elvárások mögött

Nagyon gyakran intimitáskerülés, illetve szégyen áll a tökéletes keresésének hátterében. A lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem létezik tökéletes, de ez az ideológia roppant jó kifogás, önigazolás arra, hogy ne kelljen közel lenni vagy elköteleződni. Így marad az állandó sóvárgás. „Megy-megy a kapcsolat, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, azonban meg kell mutatnunk saját magunkat is már ezen a szinten. Ha a gyerekkori családban a személyes határok sérültek, vagy durván visszaéltek a gyerek kiszolgáltatottságával, akkor a valódi közelség rögtön fenyegető lesz” – magyarázza Geist Klára. „A csapda az, hogy így is, úgy is szégyent él át. Egyrészt, önmaga miatt azért, mert azt gondolja, hogy elfogadhatatlan, mert a szülei csak a feléjük eljátszott látszatot értékelték benne, ő pedig fenntartotta ezt, hogy szeressék. A partner miatt pedig azért, mert akkor legalább a párja legyen tökéletes, hiszen mit szól hozzá a külvilág!”

Az ambivalens kötődésű ember számára kellemetlen az a fajta közelség, intimitás, ami egy komoly kapcsolattal jár.

Az együttjárás során eljön az a pont, amikor minden szinten közel kell lenni egymáshoz, ez már számára fenyegető, de terápia híján nem lát rá a problémájára. Helyette az indul el, hogy görbe a másik kislábujja, van egy kis pocakja, nincs jó ízléssel berendezve a lakása. Ha nem dolgozik azon, hogy jól bírja a kapcsolat intimitását, akkor nála mindig ugyanazon séma szerint zajlik a történet: belemegy a kapcsolatba, felível a kapcsolat, megszűnik az illúzió, megszakad a kapcsolat. Biztonságos kötődésnél, ha közel kerülök a partneremhez, hiába látom, hogy nem tökéletes, mindezt felülírja a közelséggel, elfogadással járó öröm. Az elkerülő kötődésű ember pedig azt tanulta, hogy a végén úgyis egyedül marad. Vágyik ugyan kapcsolatra, de a sérülései miatt elég hamar váltania kell, mert unalomba, kudarcba fullad a kapcsolat.”

Azok a bizonyos narcisztikusok

Igen, tudjuk, hogy manapság könnyedén dobálózunk a narcisztikus jelzővel, de valóban létezik az a nem egészséges, narcisztikus típus, aki teljesítménykényszeres és narcisztikus családja miatt túlzásokba esik. Ezekben a családokban a külalak, a megjelenés, amit a külvilág felé mutatnak, túl sokat nyom a latban. A gyerek is ebben a tudatban nő fel, és ugyan tudja, hogy nem tökéletes, mégis ennek igyekszik megfelelni, ami a párkeresési szokásaiban is megnyilvánul. 

„Gyakran túlzásba esnek” – mondja a szakember, majd példát is hoz rá. „Narcizmusgyanús, ha nagyon gyorsan felpörög a kapcsolat, a férfi elhalmozza a nőt mindennel. Közvetít egy kialakított látszatot önmagáról, aminek köze nincs a valósághoz. Ez is az intimitás elkerülésről szól: furakszom, furakszom, mert addig izgalmas, amíg megszerezlek, közel kerülünk egymáshoz, aztán ledarállak, légy a tükröm, különben elhagylak. A nő a felívelő szakaszban a nagy szerelmet éli meg az eltolt küszöb miatt. Azt hiszi, vele is megtörténik az a csoda, amit csak a filmekben látott eddig. Nem lehet huzamosabb ideig fenntartani a »lehozom neked a csillagokat is az égről« kapcsolatot. 

Amit kezdetben a narcisztikus, intimitást kerülő férfi tud neki nyújtani, tökéletesen rímel a nőnek a »herceg fehér lovon« teóriájára. 

Ezek a kapcsolatok így találják meg egymást: adott egy olyan ember, aki imádja, ha gyámolíthat, rajonghat valakiért, és látszólag érte is rajonganak. Lehetetlen ezt ilyen hőfokon sokáig folytatni! Valódi kapcsolati öröm helyett az élményeket halmozzák csak. A túlzott elvárásoknak egyik oka lehet az önbizalomhiány is. Hiszen lehet egyfajta önigazolás, hogy én kellek ennek a szuper pasinak. Ha saját magammal jóban vagyok, akkor merek olyat választani, akit én látok szépnek és értékesnek, nem érdekel, hogy a környezet mit mond.”

Geist Klára szerint garancia sosincs arra, hogy valakivel biztosan működni fog a párkapcsolat. Akkor sem, ha az illető látszólag minden elvárásunknak megfelel. „Annyi a garancia, amit mindennap kihozunk egymásból, amennyi kölcsönös figyelmet belefektetünk a kapcsolatba. Ilyen szempontból hatalmas a szakemberek felelőssége is. Tele van minden azzal, hogy csak önmagadra gondolj. Én azt gondolom, ilyen deficittel nem lehet kapcsolatot építeni, ha folyton csak kapni akarok. Hisz a kapcsolat nem épülhet csak a hiányainkra, sérüléseinkre. A felnőtt kapcsolatban szabadok vagyunk, de kölcsönös, érzelmi biztonságban.”