Ez a 4 ismertetőjele a jó munkahelynek

GettyImages-959048976

A jó állás az elégséges fizetés után négy tényezőn múlik. Ha ezeket is meg tudod találni a munkádban, akkor nagyobb eséllyel tudsz kiteljesedni, és leszel boldog.

Ki ne vágyna olyan munkahelyre, amely teljes megelégedettséggel szolgál, és amelyben nem csupán kibontakozni képes, de fejlődni, szárnyalni tud? Persze, az elsődleges célja legtöbbünknek a megélhetéshez szükséges fizetés, de akkor is érdemes lehet elgondolkodni a váltáson, ha olyan állással rendelkezünk, amely ezt ugyan képes biztosítani, viszont négy másik kategóriában súlyosan elvérzik. A klinikai szakpszichológus dr. Michael Wiederman szerint a pénznél többre van szükségünk ahhoz, hogy a munkánk a legjobb életünk megéléséhez segítsen. A te munkád képes mind a négy szükségletet kielégíteni?

A munka boldoggá tehet, csak erre kellene figyelnünk

Ha te is beleillesz a magyar sémába, és azonosulni tudsz az „Azért élek, hogy dolgozhassak” mottóval, akkor boldog hírekkel jöttünk: a munka tényleg boldoggá tehet. Azt már eddig is kimutatták a kutatók, hogy a boldogságnak három fajtája van, és az egyik valóban a munkához köthető: az eudaimonikus örömhöz juttat minket, ha hatékonynak érezhetjük magunkat, és megélhetjük a potenciálunkat. Arra lenne érdemes törekednünk, hogy az eudaimonikus boldogság és a két társa, a hedonikus és az élményalapú boldogság számunkra legkielégítőbb egyensúlyát alkossuk meg, amely egyeseknél akár jobban a munkavégzés irányába döntheti a mérleg nyelvét. 

A jó munka segíthet a kiteljesedésben
A jó munka segíthet a kiteljesedésbenDny59 / Getty Images Hungary

Azt azonban jobb észben tartani, hogy a pihenés teljes elutasítása depresszióhoz, szorongáshoz és stresszhez vezethet, amelyek szép lassan és alattomosan képesek tönkretenni az egészségünket. Tehát ha azt tapasztalod magadon, hogy egy átdolgozott nap után is oda lyukadnak ki a gondolataid, hogy nem csináltál ma még eleget, és legszívesebben hajnalba nyúlóan dolgoznál, akkor itt az ideje egy kis intervenciós önreflexiónak, hogy végiggondold, véletlenül nem termelékenységi diszmorfiával küzdesz-e valójában, amely az imposztorszindróma, a kiégés és a szorongás egyvelegéből születik.

Erre a 4 dologra van szükséged, hogy elégedett legyél a munkáddal

A megélhetéshez szükséges fizetésen felül dr. Wiederman szerint négy pluszfeltételre is szükségünk van ahhoz, hogy valóban azt érezhessük, a lehető legideálisabb életünket éljük. Ha belegondolunk, ébren töltött időnk jelentős részét töltjük munkavégzéssel, így talán nem meglepő, hogy dr. Wiederman az állásunk fontosságáról beszél, amikor azt mondja, hogy az alapvető szükségleteink (étel, víz, lakóhely, biztonság stb.) kielégítése után a munkánk lehet a kiteljesedésünk terepe. Ezekre van szükségünk hozzá:

  1. Lényeges, hogy azt érezhessük, van értelme annak, amit csinálunk, számít, előrevivő.
  2. Az autonómiánk is nagy hangsúlyt kap. Mi, emberek, szeretjük, ha megélhetjük munkánkban a választás, a kontroll érzetét, és aktívan ellenállunk azoknak a helyzeteknek, amelyekben ezt nem tapasztaljuk meg.
  3. Fontos, hogy megélhessük benne a kompetenciánkat, hogy azt érezhessük, jók vagyunk abban a munkában, amely fontos számunkra, ráadásul fejlődésre is van lehetőségünk benne.
  4. A munkahelyi közösség kedvelésének szintén kulcsszerep jut. Nem kell, hogy mindenki kedveljen minket, de az igen, hogy mindenki tisztelettel bánjon egymással, és a csapat részének érezhesse magát.

Mindenki egyéni értékrendje szerint változtathatja, hogy a négy szükséglet közül melyik élvez prioritást, illetve dr. Wiederman szerint a kielégítő munkának nem kell feltétlenül mind a négy elemmel rendelkeznie, még ha ideális lenne is. Minél inkább érvényesülni tud ez a négy érték a munkádban, annál nagyobb lesz a munkamegelégedettséged is. Továbbá abban is segítségünkre lehet ez a lista, hogy értékelni tudjuk a jelenlegi munkahelyünket, egy potenciális új állást vagy egy lehetséges előléptetést. 

Számodra a megfelelő fizetés után mi a legfontosabb egy állásnál?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra