Időskori bántalmazás: miért nem vesszük észre a jeleket?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyar adatok nincsenek, az amerikai Országos Öregedéskutató Intézet 2020-as adatai szerint azonban a 60-nál idősebb korosztály tagjai közül 10-ből legalább 1 embert ér bántalmazás. A WHO definíciója szerint az időskori bántás egyszeri vagy megismételt cselekvés, vagy a megfelelő cselekvés hiánya, mely egy bizalmon alapuló kapcsolat keretein belül következik be, és ezáltal egy idős embert károsít vagy idős embernek okoz szorongást.

Az idősekkel szemben elkövetett visszaélések jellemzően észrevétlenek maradnak, és csak nagyon ritkán jelentik őket. A bántalmazás lehet szándékos vagy nem szándékos, és nemcsak a fizikai, de a pszichológiai és érzelmi, szexuális, gazdasági erőszak, az elhagyás vagy elhanyagolás, sőt az idősek önmagukkal szembeni elhanyagolása is idetartozik.

Az öregedés sok szempontból kiszolgáltatottá tesz

A testi, szóbeli, lelki, szexuális és gazdasági erőszak mellett az időskori bántalmazás gyakori jellemzője az elszigetelés, amikor a bántalmazó megszabja, hogy mit csinálhat az áldozat, elolvassa a levelezéseit, magánál tartja a kulcsait és a telefonját, de gyakran korlátozza azt is, hogy mikor beszélhet vagy találkozhat a családtagjaival. Az idősbántalmazás másik sarkalatos pontja a gondozáshoz kapcsolódó erőszak. Idetartozik, ha a bántalmazó az idős ember 

gondozását elhanyagolja, nem fürdeti, nem eteti, nem öltözteti megfelelően, nem biztosítja a szükséges gyógyszereket vagy gyógyászati segédeszközöket, vagy épp ellenkezőleg, túl sok gyógyszert ad be az áldozatnak.

Ezeken az elérhetőségeken kérhetsz segítséget

Ha ismersz olyan idős embert, aki érintett, igyekezz fenntartani vele a kapcsolatot a mostani, izolált időszakban is. Kiemelten fontos, hogy abban segítsd, amiben segítséget kér. Ne kezdj el tanácsokat adni, ne kritizálj. Áldozatként vagy az áldozat segítőjeként az alábbi helyeken és módokon kérhetsz támogatást:

A NANE Egyesület nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek fenntartott ingyenes segélyvonala elérhető a 06-80-505-101 számon (H–K–CS–P 18–22 és Sze 12–14 között).

Az OKIT ingyenes telefonszáma, a 06-80-205-520 állandó elérhetőséget kíván biztosítani minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában.

Az idős emberek megromlott fizikai, mentális és egészségügyi állapotuk miatt rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek, akár saját rokonaik, gondozóik vagy az őket ellátni hivatott egészségügyi/szociális intézmény által. Mindemellett az időskori bántalmazás nehezebben felismerhető, hiszen az egészségromlás, a csontritkulás, a különböző betegségek következtében gyakoribbak a zúzódások és csonttörtések, de sok esetben az öregedés folyamata önmagában is okozhat sérülést.

Az idősek nehezebben kapnak segítséget, hiszen kisebb a szociális hálójuk, egyre kevesebb barátjuk és családtagjuk van, ritkán járnak el otthonról, a környezetük gyakran nem akar tudomást venni a bántalmazásról, fizikai vagy mentális állapotuk miatt nehezebben tudják megvédeni magukat, ezek miatt pedig gyakran a segítségkérés is nehézkes. Emellett kevesebb információhoz jutnak, így 

ők maguk is nehezebben azonosítják a bántalmazást.

Az időskori bántalmazás figyelmeztető jelei, és amit tehetünk

Bántalmazásra utalhat, ha idős ismerősünkön megmagyarázhatatlannak tűnő sérüléseket veszünk észre, ha úgy tűnik, a szükségesnél nagyobb kontroll alatt vannak tartva a pénzügyei, ha már nem nagyon maradt olyan területe az életének, ahol önálló döntést hozhatna, vagy ha megváltozott a viselkedése.

Ha úgy érzed, idős hozzátartozód abúzus áldozata, hallgasd meg, biztosítsd a támogatásodról, és semmilyen körülmények között ne hibáztasd az őt ért erőszak miatt! Amennyiben van rá lehetőséged, mérd fel a veszély súlyosságát, nyújts segítséget az érintett mindennapjaiban, segíts felmérni a lehetőségeit. Előfordulhat, hogy nem történik gyors változás az ügyben, ennek ellenére fontos, hogy ne hagyd magára, kövesd figyelemmel a sorsát. Ne feledd, az erőszak sosem szűnik meg magától. Ha senki sem lép közbe, csak súlyosbodik, egy idő után pedig akár halálos kimenetele is lehet. Minél több személytől és intézménytől kértek segítséget, annál nagyobb az esély arra, hogy megszűnik az időseket érő erőszak.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.