ideális házasság

A szüleink idejében szinte természetes volt, hogy a nő kiszolgálja a család férfitagjait; akkor is, ha ő maga is ugyanúgy eljárt dolgozni, egyfajta elvárás volt, hogy tiszta otthon és meleg étel várja haza a munkában megfáradt ház urát. Ma már egyre kevesebben hisznek a klasszikus szerepfelosztásban, és jól tudják, hogy mindkét félnek ugyanannyi energiát kell belefektetni a kapcsolatba, hiszen a boldog házassághoz két boldog ember kell.

Kell a magabiztosság

Így látja Levente is, aki 12 éve él házasságban. „Számomra nem az a fontos, hogy a feleségem konyhatündér legyen, hanem az, hogy értékeljen és továbbra is érdekeljem őt. Lehet, hogy ostobán hangzik, de szerintem a férfiléleknek magabiztosságra van szüksége ahhoz, hogy elégedett legyen a házasságával. Tudom jól, hogy ez egy oda-vissza játék: ha én megkérdezem, milyen volt a napja, ha figyelmesen hallgatom őt – akkor is, amikor női témákról beszél –, vagy meglepem valami aprósággal, akkor én is ugyanezt kapom tőle” – osztja meg Levi a gondolatait az ideális kapcsolatról, ami saját bevallása szerint nem működött mindig ilyen zökkenőmentesen.

„Meg kellett tanulnunk, hogy odafigyeljünk egymásra. Mi a házasságunk második évében épp azért kerültünk hullámvölgybe, mert csak elvárásaink voltak egymás felé.

Én többször ki akartam mozdulni a haverokkal, ő azt szerette volna, ha olyan férj leszek, mint az apukája, aki nem nagyon ment sehova. Én azt szerettem volna, ha megérti, nem változik attól semmi, ha több szabadságot hagy nekem, de a feleségem közben mégis azt érezte, hogy a barátok fontosabbak nekem, mint ő.”

Leventéék házasságát végül egy nagyon egyszerű dolog mentette meg: elkezdtek beszélgetni az érzéseikről. „Amikor igazán sikerült megnyílnunk egymásnak, végre megértettük, mit érez a másik. A kompromisszum és az odafigyelés helyrerázta a házasságunkat. Az lett a megoldás, hogy kevesebbet járok el, és akkor is tudja, hogy kikkel vagyok, mikorra érek haza. Kicsit szoros gyeplőnek tűnt ez az elején, de cserébe én is kiereszthetem a gőzt, és boldogan érek haza hozzá.”

Gábor is osztja Levente véleményét. Szerinte attól érzi magát igazán jól a házasságában, hogy soha nem hagyják a feleségével, hogy feszültség maradjon bennük. „Nincs annál jobb, mint amikor azt érzem, megért engem a párom. Vitás helyzetekben nem hagyjuk, hogy csak gyűljenek bennünk a sérelmek, mert az egyszer indulatos sértésként robban ki, aminek semmi értelme.” 

„A mai napig képesek vagyunk hajnalig beszélgetni. Egyáltalán nem csajos vagy nyálas, ha szívesen beszélünk az érzéseinkről! Nagyon fontos, hogy érdekesek maradjunk egymás számára, és ennek szerintem ez az alapja. Amikor a sztereotípiáról beszélünk, miszerint a férfi arra vágyik, hogy a kanapén sörözhessen, az valójában arról szól, hogy nyugalomra, biztonságra vágyunk mi is. Én ezt az érzést úgy valósítom meg, hogy nem hagyom, hogy feszültség legyen a feleségem és köztem.”

A klasszikus férfi-nő szerepek is működhetnek

„Nálunk működik a klasszikus felállás (én vagyok a fő kenyérkereső, a feleségem félállásban dolgozik, ő viszi a háztartást, a gyereknevelés pedig a közös halmaz), de nem azért, mert ez elvárás a részemről, hanem, mert mindketten ebben hiszünk” – meséli Endre, aki tizenhét éve vezette oltárhoz az egyetemi szerelmét. „Ciki vagy sem, de nálam ott dőlt el végleg, hogy Erika lesz a feleségem, amikor elkészítette a kedvenc ételemet.

Nem az ételen volt a hangsúly, hanem a gondoskodáson, hogy valami olyat tesz értem, amiről tudja, hogy nekem fontos.”

Endre számára azért is fontosak a női és férfiszerepek, mert ettől magabiztosabbnak érzi magát, ami szerinte alap, hogy jól érezze magát a kapcsolatban. „Jó érzés, hogy anyagi biztonságot teremthetek a családomnak, hogy elismerik az értük végzett munkámat. Szerintem ezért kerül el a kapuzárási pánik; meg persze azért is, mert a feleségem még nálam is nagyobb Forma–1-rajongó, szóval ő biztosan nem fog morogni, ha leülök autóversenyt nézni” – mondja nevetve Endre.

Az ideális házasságban megtapasztalható a szabadság 

Zoli abban hisz, hogy a boldog házasság titka az, ha a két fél annyira megbízik egymásban, hogy megtarthatják az önállóságukat. „Sokáig nem akartam nősülni, mert azt láttam a barátaimon, hogy onnantól kezdve mindig időre haza kellett érni, nem lehetett beülni egy sörre sem, ha igen, akkor biztosan jött a dühös Hol vagy már? SMS” – meséli Zoli. „Aztán megismertem a feleségemet, aki nem várta el, hogy állandóan együtt lógjunk. Neki is megvolt a maga hobbija, nekem is. Mindig azt mondta, az már régen rossz, ha csak azzal tud magához láncolni, hogy hazarendel. Csodálatosan okos nő!”

„Ez persze nem azt jelenti, hogy én szabadon jövök-megyek, sokat segítek otthon; ahogy tudom, tehermentesítem a feleségem. Valószínűleg pontosan azért nem esik nehezemre, mert nem érzem azt, hogy kötelező” – magyarázza Zoli, aki számára legalább ugyanolyan meghitt, amikor egy helyiségben az egyikük olvas, a másikuk a gyerekekkel társasozik, mint amikor végre eljutnak egy kettesben töltött hétvégére.

„Nagyon fontos számomra és a kedvesem számára is, hogy minőségi időt tölthessünk együtt, a gyerekek nélkül.

Fontosak a spontán szeretkezések, a nagy nevetések, a közös főzések, és az, hogy mindig legyen valamilyen közös célunk, amiért együtt fejlődhetünk” – mondja Zoli. 

Nem derogál férfiként, hogy a feleségemtől tanuljak, és ez fordítva is így van. Figyelünk egymásra, tiszteljük egymást, és maximálisan megbízunk a másikban. Több év házasság után olyan szinten vagyunk, hogy ha lemerül az egyikünk telefonja, akkor simán használjuk a másikét. Nincsenek titkaink; tudjuk, hogy ezt a kapcsolatot nem érdemes kockáztatni egy futó kalandért.”