hogyan-eljunk-sokaig

Van egy jó és egy rossz hírünk: úgy tűnik, megvan a hosszú élet tudományos bizonyítékokkal is alátámasztott titka. A rossz ebben csak az, hogy az égvilágon semmi befolyásunk nincs arra, hogy birtokoljuk-e vagy sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érné meg egészségesen enni, mozogni, és kerülni a stresszt és a dohányzást, hiszen azok segítenek nem lerövidíteni élethosszunkat, de a helyzet az, hogy azok a százévesek, akik mindezek nélkül is vígan elbaktattak a csak kevesek számára elérhető életkorig, bizony tudnak még valami mást is.

Egyfelől a százévesek azért élnek sokáig, mert általában jóval tovább maradnak egészségesek kortársaiknál. Körülbelül 30 évvel tovább maradnak jó egészségben, mint a legtöbb ember, és amikor végül megbetegednek, csak nagyon rövid ideig maradnak betegek. Ráadásul a százévesek gyermekei is sokkal egészségesebbek az átlagosnál, ami azt jelzi, hogy valamit örökölnek szüleiktől. De ez genetikai vagy környezeti eredetű? Talán csak olyan helyen élnek, ahol könnyebb hozzájutni az egészséges fogásokhoz?

A genetikában van a titok nyitja, hiszen a százévesek nem mindig egészségtudatosak. Az mindenki számára egészen biztos, hogy ha az ember odafigyel a testsúlyára, nem dohányzik, mérsékelten iszik, és naponta legalább öt adag gyümölcsöt és zöldséget eszik, akár 14 évvel is meghosszabbíthatja a várható élettartamát. Egy tanulmány ugyanakkor kimutatta, hogy a százéves askenázi zsidók 60%-a erősen dohányzott élete nagy részében, fele ugyanennyi ideje elhízott volt, kevesebb, mint fele végez mérsékelt testmozgást, és kevesebb mint 3%-a vegetáriánus. A százévesek gyermekei sem tűnnek egészségtudatosabbnak, mint az átlagos lakosság.

Az azonos élelmiszer-fogyasztású, vagyoni helyzetű és testtömegű társakhoz képest azonban feleannyi a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása náluk. Van valami veleszületett kivételes ezekben az emberekben.

Ha tehát a genetikában van a megfejtés, akkor az kétféleképpen működhet. A százévesek szokatlan genetikai változatokat hordozhatnak, amelyek meghosszabbítják az élettartamot, vagy hiányozhatnak belőlük azok, amelyek késői betegségeket és károsodást okoznak.

Számos tanulmány kimutatta, hogy a százéveseknek éppen annyi rossz genetikai változata van, mint az általános népességnek. Néhányan az Alzheimer-kór legnagyobb ismert közös kockázati génjének (APOE4) két példányát is hordozzák, de mégsem kapják el a betegséget. Tehát egy elfogadható munkahipotézis az, hogy a százévesek ritka, előnyös genetikai variációkat hordoznak magukban, nem pedig a hátrányosak hiányát.

És az elérhető legújabb adatok ezzel összhangban vannak. Azok szerint a százévesek több mint 60%-a rendelkezik olyan genetikai változásokkal, amelyek megváltoztatják a növekedést korai életszakaszban szabályozó géneket. A legtöbb ember tudja, hogy a kisebb testű kutyák általában tovább élnek, mint a nagyok, de kevesebben vannak tudatában annak, hogy ez általános jelenség az állatvilágban. A pónik tovább élhetnek, mint a lovak, és sok törpe mutációval rendelkező laboratóriumi egér hosszabb ideig él, mint teljes méretű társai. Ennek egyik lehetséges oka az IGF-1 nevű növekedési hormon csökkent szintje, még akkor is, ha a százévesek nem feltétlenül alacsonyabbak fiatalabban elhunyt társaiknál. 

Nyilvánvaló, hogy a növekedési hormonra az élet korai szakaszában szükség van, de egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy magas szintje az élet közepén vagy késői szakaszában összefüggésbe hozható a késői életszakasz egyes megbetegedéseivel. Az ennek hátterében álló részletes mechanizmus továbbra is nyitott kérdés.

A genetikájukban van tehát a titok, és a folyamat megértése, tanulmányozása azért fontos, mert ezek nyomán fejleszthetők ki olyan gyógyszerek, amelyek a megfelelő szövetekben a megfelelő időben a megfelelő biológiai folyamatokat célozzák meg. Ha ezek valósággá válnak, talán többen ünnepelhetjük majd századik születésnapunkat, mint gondolnánk. Addig is, ne fogadj el százévesektől egészséges életmódra vonatkozó tippeket.