hazugság magamnak

„Nem vagyok alkoholista.” „Nincs szükségem pszichológusra.” „Minden rendben van a házasságommal.” „Bármikor tudok változtatni, ez csak átmeneti állapot.” Nemcsak másoknak, hanem magunknak is szoktunk hazudni: a pszichológia szerint gyakori, hogy azok, akiknek nincs elég lelkierejük szembenézni az igazsággal, ilyen (és ehhez hasonló) mondatokkal áltatják magukat. Az önbecsapás fő célja, hogy megőrizzük hamis, de igaznak vélt énképünket, azaz egyfajta védelmező mechanizmusként szolgál. Bizonyos esetekben azonban ennél súlyosabb a helyzet: vannak, akik valóságos hazugsággyárat építenek, és nemcsak önmagukat, hanem másokat is megtévesztenek.

Trükkös szélhámosok

Az utóbbi néhány évben megszaporodtak a médiában a szélhámosok: gondoljunk csak a magát német örökösnőnek kiadó Anna Szorokinra. Vagy Elizabeth Holmesra, akinek biotechnológiai start-up cége olyannyira sikeres volt, hogy 2015-ben a legfiatalabb és leggazdagabb női milliárdosnak nyilvánítottak, hét év elteltével azonban 11 év börtönre ítélték csalásért. De említhetnénk Simon Levievet is, aki, egy orosz milliárdos fiának adva ki magát, több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget csalt ki Tinderen megismert nőktől: ötcsillagos szállodákba vitte őket vacsorázni, tengerparti luxusnyaralásokkal kápráztatta el őket, majd miután áldozatai „bekapták a horgot”, súlyos dollártízezreket csalt ki tőlük.

Az említett szélhámosok olyan ügyesen manipulálták áldozataikat (és gyakran a közvéleményt is) a hazugságaikkal, hogy évek teltek el, mire fény derült a valóságra. Hazugságaikat minden bizonnyal ők maguk is elhitték, és úgy vélték, tetteik valamilyen módon igazolhatóak. Mi közünk nekünk ehhez, vonhatnánk meg a vállunkat, de az önámítás korántsem olyan ritka jelenség, hogy csak úgy elmenjünk mellette.

Hisznek saját hazugságaikban

Miért hazudnak egyesek önmaguknak? Megeshet, hogy ez személyes előnyökkel jár a számukra: megvédi az énképüket, ami lehetővé teszi számukra, hogy helytelenül cselekedjenek, miközben megóvják magukat a lelkiismeret-furdalástól. A legfrissebb kutatások szerint ha elkezdünk hinni a saját hazugságainkban, nagyobb eséllyel veszünk rá másokat arra, hogy ők is elhiggyék, amit „vetítünk”.

A témát igen nehéz kutatni, hiszen sokszor nem tudatos hazugságokról van szó: az emberek a legritkább esetben csapják be tudatosan önmagukat. Ehelyett a tudattalanban működnek azok a mechanizmusok, amelyek felelősek lehetnek az öncsalásért, mint azt a Yale Egyetem kutatócsoportja megállapította 2011-ben. A kutatás azt is kimutatta, hogy sokan ennek segítségével növelik az egójukat. A kísérlet során két csoporttal töltettek ki IQ-teszteket, ám az egyik csoport számára a helyes válaszokat a lap aljára nyomtatták. Ahogyan az várható volt, a helyes válaszok birtokában lévő csoport jobban teljesített az IQ-teszten, ám a résztvevők nem ismerték el, hogy mindezt a megoldókulcsnak köszönhették. Amikor megismételték a kísérletet, a résztvevőknek előre elmondták: ha helyesen megtippelik, milyen eredményt fognak elérni, pénzjutalmat kapnak, ha viszont túl „jó” helyezést jósolnak maguknak, pénzbüntetés következik. A kutatók azt gondolták, a túlzott önbizalom ezáltal meg fog szűnni, de nem így történt: sokan továbbra is jobb helyezést jósoltak maguknak a valós helyzetnél. A kutatók ebből arra következtettek, hogy az önmagunkra vonatkozó hiedelmek igen mélyen gyökereznek, és meglepően erősek.

Önmagunk becsapásának következményei

Nem nehéz továbbgondolni, hogyan jelenhet meg ez a jelenség a mindennapi életben: könnyen megeshet, hogy valaki elhiszi magáról, hogy tisztességes úton gazdagodott meg, holott törvényi kiskapukat keresett; vagy hogy a saját kvalitásai miatt jutott egy magas pozícióba, pedig az csupán a megfelelő kapcsolatainak köszönhető.

Kinek az érdeke?

Egy másik kísérletben a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy játsszák el a befektetési ügynök, illetve az ügyfél szerepét. Az „ügynököket” arra kérték, hogy a kétféle befektetési lehetőség közül azt ajánlják, amelyik az „ügyfél” számára kedvezőbb. Viszont még mielőtt megismerhették volna az általuk ajánlgatott opciókat, a kutatók előrebocsátották: ha az „ügyfél” az egyik mellett dönt, jutalom üti az „ügynökök” markát. Talán nem olyan meglepő, hogy ezek után az ügynököket játszó résztvevők inkább azt az opciót ajánlották, ami számukra is nyereséges volt. Amikor a kutatók csak az ajánlatok megismerése után árulták el az ügynöknek, melyik után üti jutalom a markát, kisebb volt a részrehajlási arány – a kutatók szerint azért, mert így már igen nehezen tudták volna megmagyarázni maguknak, hogy tulajdonképpen az ügyfél érdekeit tartják szem előtt.

Az öncsalás 5 formája

Nemcsak a személyes növekedés, hanem a kényelem iránti vágy is igen erős lehet bennünk. Ez sokszor vezethet öncsaláshoz, a következő módokon:

1. Nem ragaszkodunk terveinkhez vagy elhatározásainkhoz: bármilyen zavaró körülmény, kisebb nehézség esetén könnyű szívvel elengedjük őket, bombabiztos kifogásokra hivatkozva.

2. Nincs konkrét tervünk. Könnyű arról ábrándozni, hogy lefogyunk, egészségesebben élünk vagy éppen könyvet írunk, de ahhoz, hogy a kitűzött célt elérjük, tervekre van szükség, hiszen csak úgy, magától mindez nem fog megtörténni.

3. Hiányos önismeret. Ha nem reflektálunk önmagunkra, csak hagyjuk, hogy a kifogások eluralkodjanak rajtunk, nem fogunk egyről a kettőre jutni. Érdemes arra koncentrálni, kivé vagy milyenné szeretnénk válni és ennek megfelelően terveket kovácsolni.

4. Gyenge akaraterő. A klasszikus, 1970-es évekbeli pillecukor-kísérleten sokan ma is elbuknának. A legtöbben nem tudják késleltetni vágyaik teljesülését, még a későbbi, nagyobb jutalom tudatában sem. Pedig ez a készség megtanulható, és mind a hatékonyság, mind az akaraterő növelhető általa.

5. Mindenáron szabadulnánk a szorongástól, és ehhez gyakran egészségtelen vagy hosszú távon káros módszereket alkalmazunk. A negatív gondolatok vagy problémás érzések elfojtása sokszor történik alkohol, drogok vagy gyógyszerek segítségével, abban a reményben, hogy így megszabadulhatunk a zavaró dolgoktól. Pedig ez a "menekülés" nem old meg semmit: jobban tennénk, ha a pillanatnyi enyhülés keresése helyett szembenéznénk kényelmetlen érzéseinkkel.

Erősíti az önbizalmat

Talán meglepő, de igaz: az önámítás növelheti az önbizalmat is. Az erre vonatkozó kutatásokban a résztvevőknek egy IQ-teszt elvégzése után értékelniük kellett a teljesítményüket, majd potenciális munkáltatókat kellett meggyőzniük arról, hogy ők a legokosabbak. Azok, akik pozitívan értékelték a teljesítményüket, nagyobb önbizalommal álltak a feladathoz és nagyobb arányban győzték meg a „munkaadóikat” alkalmasságukról. Az önmagunkba vetett hit fontos, és bizonyos helyzetekben talán még az sem baj, ha némileg megszépítjük a valóságot. Nem árt azonban óvatosnak lenni és alaposan mérlegelni, mielőtt képességeinkbe vetett hitünk miatt sorsformáló lépésre szánnánk magunkat. Ha pedig azt gondoljuk, hogy az önáltatás csak másokat sújthat – nos, talán éppen ezzel csapjuk be önmagunkat.