A hagyományos férfiszerepek (élet)veszélyes kockázatai a férfiak számára

A férfiakat ma is elsősorban határozottnak, racionálisnak, aktív pénzkeresőnek akarjuk látni, akik nem beszélnek az érzéseikről – ami sajnos az „erős férfiség” egyik feltétele és egyben annak a fő oka, hogy miért nem kérnek a férfiak segítséget. Pedig mára kutatások bizonyítják, hogy a hagyományos értelemben vett férfiszocializáció a férfiakra nézve is korlátozó, sőt egyenesen káros.

Boys, cry!

2018-ban az APA (Amerikai Pszichológiai Társaság) kiadott egy terápiás útmutatót férfiak és fiúk kezelésének segítésére. Ebben nem kevesebbet állítanak, mint hogy a hagyományos férfiasság pszichológiai szempontból káros. De mire alapozzák ezt?

Többek között arra, hogy több mint 40 év kutatási tapasztalatai alapján megalapozottnak látják a kapcsolatot a hagyományos értelemben vett férfiszocializáció és a férfiak korai elhalálozása között. Ennek oka elsősorban a már egészen kisgyerekkorban kezdődő, a kisfiúkat érzelmeik elnyomására buzdító nevelésben rejlik. A fiúk már kiskorukban megtanulják, hogy ne mutassák magukat gyengének, ne sírjanak. Még az erőszakosság, az agresszivitás is jobban elfogadható tőlük, mint a lelkizés.

Melyik férfi ne hallotta volna gyerekként hogy „ne légy már ilyen anyámasszony katonája”, vagy hogy „állj fel, katonadolog!” Mire egy fiú kamaszkorba ér, már jórészt megtanulta a leckét. Csak semmi érzelmesség, keményen, még a végén „lelányozzák” és kiközösítik őket a srácok. Ennél pedig semmi sem tűnik szörnyűbbnek egy kamasz számára.

A saját férfiasság megtalálása

Amerikában már több híres férfi is beleállt a témába, és videókban, újságcikkekben szólítja meg férfitársait, azt hangsúlyozva, hogy merjenek érzékenyek lenni, merjenek kilépni a kemény, erős férfi szerepéből, hiszen cserébe egy sokkal szabadabb, önazonosabb élet várja őket: Justin Baldoni amerikai színész például TED Talk előadást szentelt a témának.

És hogy mi a helyzet Magyarországon? Elkezdtem keresgélni az interneten, de magyar hírességek videóira nem találtam. Viszont kedvenc feminista podcastjaim átnézése jó ötlet volt. Az egyikben rátaláltam egy Yank nevű fiatal zenész-producerrel való beszélgetésre, így megkerestem őt, és szívesen vállalta a beszélgetést a káros macsóság témájáról.

Ő elsősorban az elektronikus zeneiparban szerzett tapasztalatairól tudott beszámolni: arról, hogy a mai napig fennáll az előítélet a női előadókkal szemben, miszerint „neki könnyű, jó nő”, lekicsinyelve az illető művészi, szakmai teljesítményét. Miközben ennek pont az ellenkezője igaz, hiszen a nők nehezített terepen mozognak a klasszikusan férfiakkal telített zenészszakmában. Amikor kiposztolta, hogy nőnap alkalmából szívesen segít kolléganői zenei munkálataiban, ha igénylik, szép számmal érkeztek „nekem miért nem segítesz, mert férfi vagyok?” típusú üzenetek.

A nem létező macsóteszt

Yank szerint többféle férfikarakter létezik, nem kell a klasszikus maszkulin mintákhoz ragaszkodni, fontos, hogy minden férfi megtalálja a saját útját a férfiasságában. „Én például soha nem voltam egy barkácsolós típus, egy ponton szembesültem vele, hogy még egy kalapácsom sincs, de aztán rájöttem, hogy nem ez az egyetlen út. Lehetek másképp is férfias: leginkább úgy, hogy a saját erősségeimet figyelve afelé megyek, amiben sikerélményem van. Ez az én esetemben a művészet, a zene volt. Így lehet az ember önazonos, ami hosszú távon önbizalmat ad, és már nem zavar, hogy ki mit gondol vagy mond rólam, ez pedig nagyon felszabadító érzés” – magyarázza Yank.

Szerinte amíg egy férfi egy nem létező „macsóteszt” szerint akarja élni az életét, amiben mindent az határoz meg, hogy valamely cselekedete, döntése mennyire férfias, addig újra és újra előfordulhat, hogy másokat megbántó, leuraló viselkedési formákat produkál. Pedig egyáltalán nem kellene a nemek harcáról beszélni, hiszen nem a férfiak „kiheréléséről” van szó, hanem egyszerűen arról, hogy mindenki olyan életet szeretne élni, amiben jól, hasznosnak és szeretetre méltónak érzi magát.

„Azért fontos erről beszélni, hogy megszűnjön az a gyakorlat, hogy az erősen maszkulin férfiak megpróbálják lenyomni és megalázni a nem ilyen társaikat – teszi hozzá a zenész. – Ne gondoljuk azt, hogy csak az érzékenyeket bántja, ha legyengézik, lebénázzák őket, hiszen minden lélek károsul, ha ilyen (el)nyomás alatt kell élnie. Ha pedig nem tudatosul benne, hogy ez milyen rossz hatással van rá, reprodukálni is fogja a negatív mintát a későbbiekben. Azt se felejtsük el, hogy nagy a különbség aközött, amit társadalmilag elfogadhatónak tartunk és viccelődésnek könyvelünk el, és aközött, hogy mi az, ami káros valakire pszichésen.”

Tehát ha mondjuk egy fiútársaságban az egyik fiút lelányozzak vagy melegnek titulálják pusztán azért, mert érzései vannak és azokról beszélne, azt valószínűleg mindenki el fogja poénkodni, ez azonban az illető srácnak komoly lelki problémákat okozhat, hiszen ahelyett, hogy segítséget, megértést kapott volna, még kellemetlen helyzetbe is hozták.

Ami pedig a nők felé irányuló toxikus maszkulinitást illeti, Yanknak leginkább olyan tapasztalatai vannak, amikor kizárólag fiúkból álló társaságban hangzik el nőkre vonatkozó szexuális tartalmú, szaftos megjegyzés. „Azt tapasztaom, hogy  Magyarországon bizony ritka eset, hogy egy másik férfi ilyenkor közbeszóljon. Ha netán mégis előfordul, akkor borítékolható a »most miért kell ennyire komolyan venni mindent? Csak poénkodtunk!« hozzáállás, amivel azt érzékeltetik, hogy a közbeszóló az, aki »elrontotta a bulit«. Ezzel persze az a fő gond, hogy a más kárára viccelődő nem gondol arra, akinek az ő megjegyzése miatt lett »rossz a bulija« és esetleg némán hallgatott közben. Az, hogy ő hogy érzi magát, másodlagos probléma.”

A limitált témakörök csapdája

Egy másik férfi ismerősöm, kollégám, Hoppál Mihály, aki szintén zenész, elmondta, hogy ő közel 50 éves férfiléte alatt többféle megfigyelésre tett szert a társas együttlétek során. Az egyik ilyen, hogy ha kettőnél több férfi van együtt – lehetőleg nők nélkül –, akkor elkezd kialakulni egy gimnazista osztálykirándulásokra emlékeztető csordaszellem, amiben elég limitált témakörök állnak rendelkezésre. Ilyenek a szex, az anyagcsere-folyamatok, valamint a főzés, evés-ivás, és ha valamilyen közös szakmát űznek, akkor a munka. Minden más téma kevéssé férfiasnak és így ingoványos talajnak minősül. „Ez azonban egy érzékenyebb, intelligens férfi számára nagyon limitált közösségi élményt nyújt, és emiatt hosszú távon unalmas. De ciki lenne kimaradni az ilyen poénkodásokból, szerintem viszont ez a fajta pasicsordaszellem megöli az intelligens, felnőtt, tudatos társalgást.”

Misinek is az a tapasztalata, hogy hátránnyal indul az, aki nem eredendően maszkulin, és többet kell küzdenie, hogy megtalálja a helyet férfiként. „Én például művészként a kevéssé pénzközpontú hozzáállásom miatt éreztem magam kevésbé férfiasnak egy ideig, de aztán a művészet segített hozzá ahhoz (is), hogy megtaláljam a saját (férfi)utamat. Mióta tudatos vagyok ebben a témában egyébként a toxikus maszkulinitás számos példáját láttam a környezetemben, amelyekben az illető férfi soha nem kezdett bele egy szembenézési folyamatba, nem mutatta ki az érzéseit, mindent magába fojtott, így a sok felgyülemlett feszültség hatására sok esetben meg is betegedett.”

A legrosszabb az, hogy ezek a férfiak sokszor egész életükben nem jutnak el annak a tudatosításáig, hogy mi történt, annyira lefojtják a saját érzéseiket, Magyarországon leginkább alkoholba. (Nem véletlen az alkoholba fojtja bánatát kifejezés.)

Erőszakba is fordulhat

Nem kell messzire menni, elég csak néhány újságcikket átböngészni ahhoz, hogy a másik gyakori esettel szembesüljünk: amikor a férfi az agresszióját a külvilág felé fordítja és valamilyen erőszakos cselekményt követ el, akár a családon belül, akár azon kívül. Minél sérültebb valaki, annál valószínűbb, hogy nem csak magára lesz veszélyes.

Azonban szerencsére úgy tűnik, talán formálódik egy férfimag, amelynek tagjai érzékenyebbek, figyelmesebbek, tudatosabbak, akiket szeretet által vezérelt energiák mozgatnak. Bár sajnos ehhez az is hozzátartozik, hogy egy harmadik férfi ismerősöm, akivel a témáról beszéltem, miután elolvasta, amit a toxikus maszkulinitásról írtam, úgy gondolta, hogy „ez tök jó, tényleg errefelé kéne menni” – de aztán másnapra kijózanodott, és már nem tudta elképzelni, hogy a macsóközegben, ahol dolgozik, mondjuk egy iszogatás során akár finoman, de figyelmeztesse valamelyik kollégáját, hogy ne beszéljen megalázóan a nőkről. Azt mondta: „soha többet nem hívnának piálni, meg aztán már melózni se”…

A toxikus maszkulinitás szomorú egészségügyi következményei számokban

A Pan American Health Organization (PAHO) szerint 5-ből 1 férfi nem éri meg az 50 éves kort az USA-ban. Ez a tanulmány részletezi a toxikus maszkulinitás következményeképpen kialakuló haláltípusokat: gyilkosság, öngyilkosság, autóbalesetek, különböző függőségek és betegségek miatt bekövetkező halálok. Ez jól mutatja a férfiakra nehezedő társadalmi nyomást, miszerint vegyenek részt kockázatos sportokban, legyenek családfenntartók, mindig legyenek erősek, és ne kérjenek segítséget. Ezek azonban veszélyes, esetenként szó szerint életveszélyes elvárások.

A toxikus maszkulinitás terén végzett kutatások és a téma szélesebb körű tárgyalása sok félreértéshez is vezetett. Az egyik ilyen közkeletű vád, hogy ez a folyamat végső soron a férfiak „kiheréléséhez” vezet. Pedig nagyon nem erről van szó, hiszen ez nem a férfias jegyek elhagyásáról szól: ha valaki szereti, hogy izmos, akkor senki nem fogja azt kérni tőle, hogy hagyja abba a kondizást. Mindössze arról van szó, hogy a toxikus maszkulinitás mint viselkedésforma elhagyása és az ebből a skatulyából való kitörés egy önazonosabb, szabadabb létezéshez tud elvezetni. A toxikus maszkulinitás ugyanis megtiltja a férfiak számára a nőiesnek ítélt dolgokat, például hogy merjenek divatosak lenni, színesen öltözni, jógázni, pszichológushoz járni, érzelmesek lenni, bevallani, ha nem kívánják a szexet és még egy csomó mindent.

De hogyan lehetne valaki saját maga legjobb verziója, ha a társadalom szabja meg neki, hogy mit tehet, és mit nem?

Képzések fiúk számára

A korábbi és a mostani helyzet között az a különbség, hogy míg régebben a fiatal férfiaknak voltak olyan időszakaik az életükben, amikor leengedhették a pajzsot egy időre és megnyugodhattak, addig ma a közösségi média hatására folyamatos a kényszer a „kemény férfi” státusz mutatására.

Chicagóban már működik egy Becoming a Man(BAM) névre hallgató program, amelynek keretein belül az iskolákban tartanak foglalkozásokat 11 és 18 év közötti fiúknak, szerepjátékos és csoportos feladatokkal és folyamatos mentorálással. Jelenleg 80 ezer fiatal férfi vesz részt a programban, 140 iskolában. A program már kimutatható kedvező hatásai között tartják számon a pozitív haragkezelési stratégiák elsajátítását és a nők iránti tisztelet és a felelősségvállalás terén elért eredményeket.