A katasztrófában az újszülött teljes családja, mind a négy testvére és szülei is elhunytak. A csecsemő a romok alatt született, amikor a mentőcsapatok rátaláltak, a köldökzsinór még összekötötte őt édesanyjával.
Ayát jelenleg kórházban kezelik, orvosa szerint nem volt jó állapotban, amikor megérkezett, testét horzsolások és púpok borították, a kihűlés szélére került és alig lélegzett. Mostanra azonban stabil állapotba került, menekülésének és elárvulásának története pedig bejárta a világot.
Nem csoda, hogy emberek tömegét mozgatta meg Aya sorsa, rengetegen jelentkeztek az őt ápoló kórházban is azzal, hogy örökbe fogadnák őt, de egy kuvaiti tévébemondó mellett a közösségi médiában is rengetegen jelezték, hogy szeretnék, ha családjuk tagjává válhatna az újszülött.
Ayának azonban vannak távoli, életben maradt rokonai: dr. Khalid Attiah, a lányt ápoló kórház vezetője azt nyilatkozta, nem fogják senkinek sem örökbe adni a csecsemőt, amíg rokonai nem tértek vissza, hogy sorsáról dönthessenek.
Attiahnak négy hónapos gyermeke van, most az ő felesége szoptatja Ayát is saját gyermeke mellett.
Ayát Jindires városából mentették ki:
a mentőcsapatok szerint a város 90 százaléka romokban áll.
A Szíriát és Törökországot egyaránt érintő földrengés áldozatainak száma már több mint 21 ezer a hivatalos adatok szerint, de még tovább nőhet.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés