evés desszert gyomor

Számos tanulmány próbált választ találni arra, hogy az az igencsak rejtélyes képességünk, hogy mindig találunk helyet a desszertnek bármilyen megterhelő lakoma után, valóban létező jelenség vagy csupán egy mítosz, amivel validálhatjuk falánkságunkat. Szerencsénkre mindegyik kutatás egy irányba mutatott a választ tekintve. Úgy tűnik, nemcsak a tapasztalataink mutatják azt, hogy még egy kiadós vacsora után is le tud csusszanni egy habos-babos sütemény a torkunkon. Tudományos tény, hogy a desszertgyomor létezik! Igaz, nem egy pluszszervként, amit erre a helyzetre az evolúciótól kaphattunk volna ajándékba. A jelenség hátterében az „érzékszerv-specifikus jóllakottság” áll.

Az újdonság varázsa

Sajnos mindenki számára ismerős lehet, hogy a legtöbb dolog akkor a legélvezetesebb, ha először találkozunk vele, vagy először csináljuk életünk során. Elsőre a legizgalmasabb a hullámvasút, elsőre félelmetes egy ismeretlen útvonal, de az első csók sem hiába fontos egy kapcsolat életében. Mindig elsőre sikerül a legjobban az új sütemény receptje is, de az új ízek is elsőre a legegzotikusabbak. E mögött pedig nem más áll, mint az, hogy agyunk megtanulja ezeket a helyzeteket, és többé nem lesz ismeretlen számára. Minél többször találkozunk ezekkel az ingerekkel, annál inkább figyelmen kívül hagyja az érzékelésünk azokat. A habituáció során az ingerek elveszítik a hatásukat. Minél intenzívebben és minél gyakrabban találkozunk ezekkel, annál inkább érdektelenné válnak. Mintha agyunk nem fecsérelne kapacitást a túl ismerős ingerekre.

Az ízlelőbimbóknak is jár a kiégésprevenció

A vacsorából is azért az első falat a legízletesebb, mert ízlelőbimbóink és a szaglósejtjeink még ujjongva üdvözölik az illat és az íz adta zamatot. Majd az adag végére már szinte alig kápráztat el az az ingerrengeteg, ami korábban újdonságnak számított. Sajnos a habituáció az étkezésből sem marad ki, és a főétel végére könnyen telítődünk nemcsak az ízektől, de a látványtól és az étel textúrájától is.

Ámde az étvágy csodával határos módon képes visszatérni, amikor „ételt váltunk”! A desszert szinte mindig merőben eltérő az addig fogyasztott ételsortól. Új színeket, ízeket, textúrákat kínál fel a kiégett receptoroknak. A nemet mondás képessége pedig azért is kerül veszélybe akkor is, ha már teljesen fullon vagyunk, mert az új ízek hatására olyan kemikáliák termelődnek az agyunkban, amik ingerlik az agy jutalomközpontját, kellemes érzéseket keltve bennünk, amikor új ízeket eszünk. 

Érdemes-e beadni a derekunkat az élvezeteknek?

Azért is van beprogramozva az agyunk arra, hogy jutalmazza az új ízeket, mert arra késztet minket, hogy változatosan étkezzünk. Hiszen a változatos étkezés képes biztosítani számunkra a megfelelő tápanyagbevitelt. Csakhogy olyan helyzetben vagyunk, hogy túl sokféle étel közül választhatunk, amiből a legtöbb nem éppen a megfelelő tápanyagbevitelért felel, csupán az élvezetekért. Emiatt saját felelősségünk, hogy érezzük a határt, és tudjunk nemet is mondani, akár akkor is, amikor szívünk szerint tovább falatoznánk. Mindez nem azt jelenti, hogy a diétakultúra lábai előtt meghajolva mindenképpen mondjunk le a finom ételek élvezetéről. Sokkal inkább azt, hogy változatos étrendet felállítva, de a túlevést megfékezve próbáljunk odafigyelni a testünknek megfelelő tápanyag bevitelére.