esküvő családi vita

Itt a nyár, itt az esküvőszezon. Vendégként könnyed szórakozást igénylő, izgatottan várt esemény, amelyre maximum egy héttel előre elég felkészülni, hogy legyen ruha és nászajándék is, aztán már csak hátradőlve élvezni kell az ünnepség fennkölt szépségét, az isteni ételeket és a nagyszerű hangulatot. Gyorsan jön, gyorsan megy, és kiszámíthatóan kellemes. Azonban a házasulandó párok ezt gyökeresen máshogy élik meg: legalább egyéves lázas szervezkedés áll a csillogó esküvő mögött, amelyet gyakran megnehezítenek a segítőkész családtagok okozta összetűzések is. Nincs esküvő legalább egy családi balhé nélkül, mégpedig Sarah Epstein pár- és családterapeuta szerint e miatt a négy feltörő feszültségforrás miatt.

Nézzünk szembe a valósággal: az esküvők az előtörő feszültség melegágyai

Hiába szeretnénk foggal-körömmel ragaszkodni az esküvők idealizált, álomszerűen tündöklő képébe, a valóság az, hogy nagyon gyakran pont ezen a jeles napon, vagy az azt megelőző/követő időszakban üti fel a fejét a legtöbb korábban rejtve maradt feszültség. A félig (vagy teljesen) szándékosan megszegett illemszabályoktól kezdve a nászajándék körüli furcsa balhékig minden előfordult már legalább egyszer a nap alatt. Az amúgy is stresszes szervezkedést megkeseríthetik ezek a kicsinyes furkálások, hiszen a legtöbb pár számára rengeteg belső feszültséggel járnak már az esküvőszervezés első lépései is, mint amilyen a vendéglista véglegesítése, vagy a legkisebb robbanásveszéllyel járó ültetési rend kialakítása. 

Sarah Epstein szerint négy fő feszültségforrás okolható a szervezés közben felmerülő családi konfliktusokért, amelyek olyan felszínes vitákban jelennek meg, mint amilyen például a megfelelő asztaldísz kiválasztása körül keletkezhet:

1. A pár közös identitása és megosztott hűsége

Amikor két ember egy párt alkot, akkor a kapcsolat előrehaladtával kialakítják saját szokásaikat, preferenciáikat, amelyek eltérhetnek a származási családjaikétól. Közös célokat és értékeket tűznek ki maguk elé, és közben eltávolodhatnak a korábbi családjuk vallási, politikai, pénzügyi, földrajzi vagy étkezési értékeitől. A mindennapokban ezek könnyen áthidalható különbségek, amelyeket az egy-egy nagy családi összejövetel alkalmával meg tudnak oldani: akár előzetes étkezéssel, ha vallási/ideológiai/dietetikai okokból radikálisan más étrendet követnek, vagy akár a vallásos ünnepek alkalmával igazodhatnak arra az egy napra a meglátogatott rokonok szokásaihoz. 

Azonban egy esküvő alkalmával nem lehet ilyen egyszerűen elsikálni a különbségeket, hiszen az esküvő levezénylésében szembetűnővé válnak. Ha például egy unoka ateistává vált, és párjával nem hívők, azonban a kedvenc nagymama mélyen vallásos a hozzátartozó család nagy részével egyetemben, akkor óhatatlanul is kellemetlenül feszülő konfliktus keletkezhet: vagy a nagymama érzései sérülnek, ha nem lesz templomi esküvő, vagy a pár erőltet magára olyasmit, amivel egyáltalán nem értenek egyet. Bármi legyen is az ütközőpont, a családtagok irrelevánsnak, elidegenedettnek, elhagyottnak vagy elutasítva érezhetik magukat a házasulandó pár eltérő nézetei miatt, amelyek az esküvőben manifesztálódnak.

Tovább bonyolíthatja az ügyet, hogy a pár tagjai egyszerre éreznek hűséget egymás iránt és az eredeti családjuk iránt is. Ha egy kedves családtag és a jövendőbeli között vitás helyzet alakul ki, az ember legszívesebben mindkét fél védelmére kelne. Ebben a helyzetben viszont meg fognak sérülni valakinek az érzései. 

2. Kihez kellene igazodnia az esküvőnek: a párhoz vagy a családokhoz?

Első blikkre egyértelműen rávághatnánk, hogy a párhoz kellene igazodnia az esküvőnek. Azonban a valóságban sokszor mégsem ez a helyzet, vagy legalábbis nem teljesen. Ha a házasulandók különböző vallási háttérrel vagy etnikai kultúrával rendelkeznek, esetleg más földrajzi vagy szocioökonómiai közegből jöttek, más kulináris hagyományaik vannak, akkor különösen kiéleződhet a kérdés: melyik család hagyományai érvényesüljenek jobban az esküvőn. A pár preferenciái legyenek döntőek vagy csak az egyik családé (ha igen, kié, és megváltoztatja-e ezt az, hogy ki fizeti az esküvőt)? Sokan megpróbálják a három „kultúrát” összeegyeztetni, de ezek kibogozása és egyes hagyományok elhagyásának magyarázata is mélyen megbánthat egyeseket.

3. A megítéléstől való félelem

A vendégek vagy a családtagok megítélésétől való félelem átteheti a fókuszt arról, hogy a pár mit szeretne kapni az eseménytől, arra, hogy hogyan kellene kinéznie az esküvőnek ahhoz, hogy megszerezzék mások elismerését. Hiszen sok különböző szociális kör találkozik egy helyen, és nem mindegyik feltétlenül olyan megengedő, mint a többi. Egyszerre akarhatnak imponálni a családtagoknak, a barátoknak és a kollégáknak is, ami nem mindig összeegyeztethető, hiszen gyakran más oldalukat mutatják a különböző társaságaikban. (Nem biztos például, hogy a barátokkal megszokott iszogatás mennyisége és annak következményei elfogadhatóak lesznek a szülők vagy a kollégák számára.)

Megeshet, hogy nem a pár tagjai, hanem a közvetlen származási családjuk aggódik ezen. Vannak, akikben a megítéléstől való félelem erősebb, mint a pár boldogsága, és azon aggódnak, hogy szárnyra kap-e valamilyen rosszmájú pletyka annak kapcsán, hogy mennyit költöttek (túl sokat, nem eleget), vagy hogy mennyire volt vallásos az ünnepség.

4. Hatalmi harc és kirekesztés a virágcsokrok között

Amikor a családok a helyszínen, a dekoráción és a színeken veszekszenek, gyakran egyáltalán nem ezek a felszínes ügyek paprikázzák fel az önérzetüket, sokkal inkább arról szól a konfliktus, hogy kinek áll hatalmában dönteni, vagy megváltoztatni mások döntését. Egyeseknél a kontroll elvesztésének félelme inkább szól azon félelméről, hogy kihagyják a pár nagy napjából. Másoknak inkább a szülő-gyerek dinamika elvesztésétől, a szülői hatalom eltűnésétől való félelme tör fel ezekben a helyzetekben. Az esküvő közeledtével nem ritkaság, hogy újra előjöjjenek a szülő-gyerek viszonyulások, amelyeket valamelyik fél akár tudat alatt is felmelegíthet ekkortájt. 

Összességében elmondható, hogy az esküvő nem csak a pár ünnepléséről szól a valóságban. A családi identitás, nézetek és kultúra mind figyelmet követelnek maguknak, amire jobb, ha előre felkészül a pár, hogy a nekik legmegfelelőbb módon, egy egységként tudják majd kezelni a helyzetet. Érdemes lehet szeretetteli elfogadással tudomásul venni, hogy a szeretteink átlagostól eltérő viselkedése elkerülhetetlen, hiszen mindenki számára érzelmileg telített eseményről van szó: az elszakadás és az új egység születése egyszerre van jelen ezen a szimbolikus (és jogi) eseményen. Ugyanakkor fontos kedvesen megtartani az egészséges határokat a túlcsordult érzelemvilágú családtagokkal szemben.