Egy kutatás bebizonyította: az ellentétek mégsem annyira vonzzák egymást, mint hisszük

GettyImages-1518431439
Olvasási idő kb. 5 perc

Az ellentétek mégsem vonzzák egymást? Egy nemrég végzett kutatás szerint nem feltétlenül a nő és a férfi közti különbözőség fűszerezi meg a romantikát. Kiderült, melyek azok a tulajdonságok, melyekre a pároknak szükségük van ahhoz, hogy a kapcsolatuk kiállja az idő próbáját.

Az egymás iránt érzett kölcsönös vonzalom mellett tény, hogy egy párkapcsolat minőségét jelentősen meghatározza és befolyásolja, hogy van-e olyan közös érdeklődési köre a párnak, ami még szorosabbra fűzheti köztük a kapcsolatot.

A párkapcsolat megtartó ereje nem az ellentét 

A régi elgondolás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást, már nem állja meg a helyét. Ezt állapították meg a Colorado Egyetem kutatói, akik egy igen átfogó tanulmányt készítettek a témában. Egy évszázadon keresztül több millió pár több mint 130 jellemvonását vizsgálták meg, és az eredményeik megkérdőjelezik, hogy valóban a különbségek miatt lehet hosszú életű egy szerelem. Az elemzés teljesen új megvilágításba helyezi a kapcsolatokat. A megvizsgált esetek során a jellemvonások túlnyomó, csaknem 90 százalékában – a politikai nézetektől az életmódbeli döntésekig – a partnerek feltűnő hasonlóságot mutattak, és csak a górcső alá vett vonások mindössze 3 százaléka mutatott olyan tendenciát, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

A hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek tartósabb párkapcsolatban élnek
A hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek tartósabb párkapcsolatban élnekTim Robberts / Getty Images Hungary

A kutatók szerint a szerelem és a kapcsolatok megértése mellett ezeknek az eredményeknek igen jelentős szerepük van a genetikai kutatásban is. Az orvosok rámutattak, hogy sok genetikai modell korábban véletlenszerűnek hitte az emberek párválasztását. 

A vizsgálat eredménye szerint a pároknak az alábbi öt közös tulajdonságra van szükségük ahhoz, hogy a kapcsolatuk tartós legyen.

Politikai és vallási meggyőződés

Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a mondás, és ezt a népi megfigyelést most a tudósok is megerősítették, mondván, hogy a hasonló gondolkodású és világnézetű emberek nagyobb valószínűséggel találnak egymásra.
A kutatásban részt vevő pszichológusok szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a politikával és a vallással kapcsolatos közös hiedelmeket napjainkban az egyik legjelentősebb mutatónak találták, amely befolyásolhatja egy kapcsolat tartósságát.

Ha egyezik a partnerek véleménye, a kapcsolatuk is hosszabb lehet
Ha egyezik a partnerek véleménye, a kapcsolatuk is hosszabb lehetEleganza / Getty Images Hungary

Iskolai végzettség és IQ 

A megfigyelés szerint az iskolai végzettség meghatározza, hogy milyen mértékben van szükségünk intellektuális stimulációra. Jóllehet, ez teljesen magától értetődőnek tűnik, hiszen ez a mutató hosszú távon potenciálisan felerősítheti a társadalmi-gazdasági különbségeket.

A magasság is összetartó tulajdonság

Tényleg számít a méret? Nos, ami a magasságot illeti, meglehet. A kutatók szerint, ha az alacsonyabb és a magasabb emberek is hasonló termetű partnereket választanak, akkor a következő generációk egyre markánsabb és markánsabb magasságkülönbségeket láthatnak. Érdekes megfigyelés, hogy ez a szemmel látható különbség egy idő után nem áll meg a testmagasság szintjén, hanem különféle tulajdonságok formájában öröklődik, beleértve a betegségekre való hajlamokat és a jellembeli furcsaságokat.

Egy párkapcsolat során a magasság is egy meghatározó tényező
Egy párkapcsolat során a magasság is egy meghatározó tényezőMartinns / Getty Images Hungary

A függőségekhez való viszonyulás

Az, hogy hogyan viszonyulunk az olyan addiktív anyagokhoz, mint az alkohol és a cigaretta, jelentősen befolyásolhatja romantikus döntéseinket. A tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy az erős dohányosok, a megrögzött alkoholfogyasztók és azok, akik mindezektől teljes mértékben tartózkodnak, gyakran olyan párokat választanak maguknak, akik osztoznak az ő szokásaikban.

Az életkor is befolyásoló tényező

Magától értetődőnek tűnhet, de a születési évünk is utalhat arra, hogy két ember összeillik-e, vagy sem. Az emberek gyakran olyan partnert keresnek maguknak, aki megfelel az ő érzelmi érettségi szintjüknek, ami talán a közös generációs tapasztalatokat és értékeket is tükrözi. 

A generációk közti különbség akár gátja is lehet egy boldog párkapcsolatnak
A generációk közti különbség akár gátja is lehet egy boldog párkapcsolatnakpicture alliance / Getty Images Hungary

A korábbi szerelmi kapcsolatok száma is fontos lehet

A kutatás azonban nem csupán erre az öt igen jelentős tényezőre fókuszált. Beszámolójukban jóval több közös kapcsolódási pontot is megemlítenek a kutatók. A tényezők között szerepel például a múltbeli szerelmi partnerek száma, az olyan, gyerekkorban szerzett tapasztalatok, mint például a szoptatás időtartama, vagy az olyan személyiségjegyek, hogy kiben milyen a negatív érzelmi reakciókra való hajlam mértéke, vagyis hogy kiből milyen mértékben vált ki szorongást, fenyegetettséget a környezete, a világ, amelyben él, illetve valamilyen körülötte zajló történés. 

Ellentétben azzal az elmélettel, miszerint az extrovertáltak és az introvertáltak is ellenkező személyiségjegyekkel rendelkező partnert választanak maguknak, a kutatók azt vették észre, hogy az extrovertáltak nagy valószínűséggel extrovertált, az introvertáltak pedig introvertált társ mellett találják meg a boldogságot.

Bár a bizonyítékok túlnyomórészt azt sugallják, hogy a hasonlóságok uralják a párválasztást, azonban vannak kivételek. Ilyen például az olyan jellemvonás, mint az alvási szokás, vagyis a reggel korán kelők sokkal inkább megtalálják a közös hangot az éjszakai baglyokkal.

Ez a leggyakoribb helyszíne a megcsalásnak MagyarországonEz a leggyakoribb helyszíne a megcsalásnak Magyarországon

A nők és a férfiak is ugyanolyan arányban felelősek azért, ha egy kapcsolat a megcsalás miatt fut zátonyra. De vajon mi lehet az oka a félrelépésnek?

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • világom
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz

Több ezren nyugszanak ott. Nem túl szívderítő a temető története.

20 perce

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

Érdekességek