Einstein hegedűje

Edwin Bachmann világhírű hegedűművész, aki Budapesten született 1890-ben, Jakob Bachmann, a Rumbach utcai zsinagóga egykori főkántorának fiaként, már Amerikában találkozott Albert Einsteinnel 1921-ben. A fizikus zseni ebben az életszakaszában sokkal több volt, mint kutató. Elkötelezett pacifista, aki az első világháború kapcsán Freuddal intenzív levelezésbe kezd „Miért a háború” címmel. Az egyre növekvő antiszemitizmus hatására pedig a cionizmus elkötelezett támogatója, annak ellenére, hogy 1911-ben a prágai Károly Egyetemen magát vallástalannak vallotta. 

A nácizmus elől menekülő Einstein 1932-ben költözött az USA-ba. Nagyságát az is jelzi, hogy 1952-ben, amikor Háim Weizmann izraeli elnök elhunyt, az izraeli kormány felkérte Einsteint, legyen ő a második elnökük. A felkérést a tudós visszautasította: „Mélyen meghatott az izraeli állam felkérése, azonban szomorú vagyok és szégyellem magam, de nem tudom ezt elfogadni.” Ő volt az egyedüli amerikai állampolgár, akinek valaha is ilyen magas rangú befolyásos politikai pozíciót ajánlottak egy idegen állam vezetésében.

Az kevésbé köztudott, hogy rajongott a zenéért, különösen Mozart szonátáiért és Haydnért, és már gyerekkorában hegedűórákat vett.

Gyerekkorától rajongott Mozartért

A kisgyermek Einsteint hatéves korában az édesanyja, Pauline Koch, aki jó nevű zongorista volt, beíratta hegedűórákra. Einstein kamaszkorában fedezte fel Mozart hegedűszonátáit. Ettől a pillanattól kezdve a zene a szenvedélyévé vált: óriási hatással volt rá Mozart és Bach zenéje, akik élete végéig a kedvenc zeneszerzői voltak. Amerikába való érkezésekor az újságírók kócos hajú, különös fekete nadrágot viselő kedves emberként jellemezték, aki bárhova is ment, magával vitte hegedűtokját.

Kottaállvány elhelyezése tudományos alapon

Bachmann, Arturo Toscanini olasz karmester nagy felfedezettje a National Broadcasting Company zenekarának prímhegedűse volt. Jól ismerte Einsteint, hiszen meghívást kapott Einstein zenekarába, az Einstein-kvartettbe. A megőrzött családi visszaemlékezés barátságukról a következő történetet őrzi:

„Nagybátyám az Einstein-kvartettben is játszott. Remek történetei voltak Einsteinről, nagyon jó barátok voltak. Például hetenként jöttek össze, ha jól emlékszem, Einstein lakásában. Mikor festették a lakást, és az egész család szállodába költözött, Einstein nem volt hajlandó beköltözni velük. Kiment a cselédszobába, és ott lakott. Eljött az a nap, mikor összejött a kvartett, mindenki hozta a kottaállványt és hangszert, és kiderült, hogy nem férnek el. Olyan kicsi a cselédszoba, hogy nem férnek el a kottaállványokkal. Azt mondta Einstein, pillanat, uraim, ez az én mesterségem. Leült, kiszámította, hogy melyik állványt hogy kell állítani milliméternyi pontossággal, és elfértek.”

Egy magyar karmester Princetonban

Einstein egy másik magyar zenei tehetségére is felfigyelt, aki nem volt más, mint Harsányi Miklós hegedűművész, vele az Egyesült Államokban, Princetonban találkozott. A híres matematikus, Neumann János születésnapi partit szervezett Einstein számára, ahol Harsányi zenekara muzsikált. Einstein rögtön megkérte, hogy szerda esténként tartsanak kamarazenei előadásokat saját lakásásban, és Harsányi szerint mindent meg is tett, hogy a szerda estéit szabaddá tegye, hogy együtt zenélhessenek. 

Harsányi, aki zenei igazgatója volt a Princetoni Szimfonikusok zenekarának, felkérte Einsteint a formáció alelnökének. Einstein először habozott és csak ennyit kérdezett: „És mi fog történni, ha az elnök meghal?”. Természetesen a tisztséget később elvállalta, és 1955-ben bekövetkezett haláláig volt a zenekar alelnöke. Vajon mennyire volt jó zenész Einstein? Harsányi azt mondta róla, hogy „pontos, de nem elég érzékeny”.

Bár Einstein kétség kívül jól ismerte a régi és modern zeneirodalmat, mégis Harsányi azt nyilatkozta a zseniről: „Einstein soha nem hallgatott Bartókot.” Többször felajánlotta neki, hogy játsszon barokk zenét is és próbálja ki a csellót is, de Einstein ezt elhárította. Harsányi szigorú karmesteri munkájára csak ennyit mondott: „Ön egy krokodil, aki hipnotizálja a zenekar tagjait.” A tudós zseni csodálta a magyarok zenei tehetségét, csodálta Budapestet, ahonnan számos híres muzsikust ismert személyesen, mint pl. Ormándy Jenő, Doráti Antal, Solti György vagy Széll György.

Bachmann és Einstein zenei hagyatéka

Edwin Bachmann Einsteinhez hasonlóan több mindennel is foglalkozott. A hegedülés mellett gyűjtött régi könyveket és nyomtatványokat, amiből egy szép, nagy gyűjteménye volt, amit el is ajándékozott a Dallasi Egyetemnek. Az Edwin Bachmann Gyűjtemény (Edwin Bachmann Collection) több mint 600 18. és 19. századi nyomtatott, illetve kéziratos zenei anyagot, első vagy korai kiadású könyvet, levelet stb. tartalmaz. Többek közt Händel, C. P. E. Bach, Albrechtsberger, Gluck, Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert, Weber, Mendelssohn, Chopin, Schumann, Liszt, Wagner, Verdi, Franck, Brahms, Dvorzak, Debussy anyagait. A gyűjtemény az austini University of Texas egyik zenei gyűjteményekre szakosodott könyvtárában lelhető fel.

Nagy rajongója volt a művészettörténetnek és szép festményeknek. Képszakértő lett, ami azt jelentette, hogy előkelő képüzleteknek dolgozott, galériáknak, és ha azok kerestek valaki számára híres festményt, akkor ő tudta, hol lehet azt megtalálni. Azonkívül Toscanini kedvéért megtanult tökéletesen olaszul, és rendszeresen tudósított egy olasz zenei lapot az amerikai zenei életről. Barátsága Einsteinnel a feltaláló haláláig megmaradt.

A híres fizikus szinte élete végéig zenélt, és ritkán hagyta el otthonát hangszere nélkül. Einstein hegedűje 516 500 dollárért (kb. 131 millió forint) kelt egy aukciósház árverésén. A hegedűhöz járt egy vonó, illetve egy képeslap is, amelyen a tudós éppen hegedült.