A magyar étkezési batáta gumójából már korábban is kimutatták a klorotikus törpülést okozó vírust, a mostani eredmények azért különösen jelentősek, mert ezúttal az édesburgonya szaporítóanyag-előállításban is igazolódott a vírus jelenléte.
Az édesburgonya klorotikus törpülését okozó Sweet Potato Chlorotic Stunt Virus (SPCSV) vírus a vonatkozó uniós rendelet szerint zárlati károsítóként a bejelentés-kötelezett károsítók közé tartozik. A Nébih felhívja az édesburgonya termesztésével foglalkozó gazdák figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek, ha az SPCSV-re utaló tüneteket észlelnek, jelentési kötelezettségük van a szakhatóság felé.
![Az édesburgonyát veszélyezteti a vírus, ami miatt a Nébih zárlatot rendelt el](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5670/56700/567006/56700653_c811f893ba07237b7fb99dafd9053584_wm.jpg)
Az édesburgonyát támadja a vírus
Az SPCSV vírus tünetei között a törpülés, mozaikosodás és klorotikus foltok vagy a levélerek mentén enyhe világoszöld színezetű mintázat megjelenése a jellemző. Egyes édesburgonya fajtáknál lilás elszíneződés is látszódhat.
Idén májusban vizsgálták a hazai édesburgonya vetőanyagot, amikor a hatósági szemlék során igazolódott az SPCSV jelenléte egy édesburgonya szaporítóanyag-előállítónál. A vírust Csongrád-Csanád vármegyében 12 dugvány-előállító fóliasátorban termesztett növényekből vett mintákból mutatta ki a hatóság.
A növényvédelmi szakemberek növényegészségügyi zárlati intézkedéseket tettek a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Megkezdték a fertőzés forrásának felderítését, szigorú higiéniai előírásokat rendeltek el az édesburgonya vetőanyagát termesztő gazdaságban. A fertőzés terjesztésére alkalmas minden anyag - beleértve a munkaruhákat és a metszőollót is - rendszeres fertőtlenítését is elrendelték.
Azonnali zárlatot rendelt el a Nébih az édesburgonya vetőanyag-termesztőnél
"A helyszínen megsemmisítést, talajba dolgozást, valamint totális gyomirtószeres kezelést rendelt el a hatóság" - áll a Nébih közleményében.
A zárlati károsítók képesek bekerülni, megtelepedni és elterjedni azokon a területeken, amelyeken eddig nem voltak jelen. Megtelepedésük és elterjedésük elfogadhatatlan gazdasági, környezeti vagy társadalmi hatást gyakorolna az adott területre.
A Nébih emellett tájékoztatja a lakosságot, hogy az édesburgonyát támadó vírus az emberi egészségre nem veszélyes, kizárólag a növényeket károsítja, az étkezési célú batátagumók fogyasztása nem jelent kockázatot.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés