A legtöbbször ezért nem működnek a diéták – pedig csak egy dolgon kéne változtatni

Szabó Eszter

A diétákat sokféleképpen el lehet rontani. Például azzal, ha nem tervezünk, kevés az önuralmunk, vagy épp ünnepek vannak, esetleg ha túl szigorúak vagyunk, vagy épp túlságosan lazák. Ám az is lehet, hogy a bukások mögött egyetlen fontos ok húzódik meg – a tudósok pedig annak is utánajártak, mi lehet az.

Azt már tudjuk, hogy sokféleképpen elrontható az összes csodamódszer, ám a kérdés nem a hogyan, hanem a miért. Vajon azok, akik bírják következetesen 1800 kalórián, mit csinálnak másképp, mint azok, akik számára ez lehetetlen küldetésnek tűnik?

Az érzéseid határozhatják meg az ételválasztást – írják a Live Science oldalán a szakemberek legutóbb bizonyított feltételezéseit. 

Egy új tanulmány szerint az az egyik fő oka annak, amiért nehéz a fogyókúra, hogy az emberek a diétát a gondolataik és nem érzéseik alapján tervezik meg. Mit is jelent ez az egész? A kutatók úgy találták, hogy a tanulmányban részt vevő emberek általában feltételezések alapján tervezték meg a diétát, de ezek a tervek összeomolhattak, ha a résztvevők valóban éhesek voltak, mert abban a pillanatban már érzéseik uralták és befolyásolták ételválasztásukat. 

A probléma hivatalos megfogalmazásban tehát az, hogy az emberek érzései nem vesznek részt az étkezési magatartás megváltoztatásának tervezési folyamatában, miközben nagyon is részt vesznek a tényleges viselkedésben, ha épp éhesek vagyunk.

„Hogy épp hogyan érzi magát az ember, általában az segít annak eldöntésében, hogy mit egyen akár otthon, akár egy étteremben” – mondta Marc Kiviniemi, a tanulmány társszerzője, a Buffalo Egyetem docense, utalva arra, hogy a tervezés és sóvárgás meccsében utóbbi fog többször nyerni a hétköznapokban. 

A kutatók úgy találták, hogy az emberek érzései nagyon is központi szerepet játszanak a tényleges étrendjük előrejelzésében. Ellentétben a gondolatokkal, az érzések automatikusan megtörténnek, és valahogy nagyobb erővel hatnak ránk, így ezeket is érdemes belekalkulálni diétánkba.

„Végül mindenképpen problémát okoz, ha az emberek pusztán jónak gondolt módszerek alapján tervezik megváltoztatni étkezési szokásaikat, és nem veszik figyelembe az ételekkel kapcsolatos érzéseiket” – mondta Kiviniemi.

Mindez magyarázatot adhat arra, hogy a legtöbben miért tudnak nagyszerű terveket készíteni a fogyás érdekében, ám végül nem valósítják meg azokat, valamint arra is, hogy a lakosság jó része miért mondja azt, hogy diétázik, pedig a becslések szerint az emberek több mint 60 százaléka elhízott vagy túlsúlyos.

Kalkuláljuk bele érzéseinket is
Kalkuláljuk bele érzéseinket isCoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

A kutatók két kísérletben, összesen mintegy 300 ember bevonásával azt vizsgálták, hogy az emberek étkezési viselkedésük megváltoztatására használt döntéshozatali tényezők ugyanazok-e, amelyeket tényleges élelmiszer-fogyasztásuk irányítására használnak. Férfiakat és nőket kérdeztek meg gondolataikról és érzéseikről bizonyos ételek – például sárgarépa vagy pizza – fogyasztásával kapcsolatban. Az érzések hatásának mérésére arra kérték az embereket, hogy értékeljék az ételeket egy skálán, amelyen pozitív vagy negatív érzéseket jelképező szavak szerepelnek. Például az emberek azt a kijelentést kapták, hogy „Amikor arra gondolok, hogy pizzát eszem, úgy érzem…”, és a résztvevők választhattak boldog, szomorú vagy elragadtatott befejezést a mondatnak. Megkérdezték az arra vállalkozókat a jelenlegi étkezési szokásaikról, és arról is, hogy tervezik-e azok megváltoztatását.

A Journal of Health Psychology májusi számában megjelent eredmények szerint mindkét kísérlet eredményei azt mutatták, hogy az étrendtervezést irányító tényezők eltérnek azoktól, amelyek a tényleges diétás viselkedést irányítják. A kutatók igazolták, hogy gondolataink arra késztetnek legtöbbünket, hogy megváltoztassuk étkezési szokásaikat, például a fogyás vagy egészségesebb életmód érdekében, ám az olyan pillanatnyi érzések, mint az ízletes, magas kalóriatartalmú ételek iránti vágy, befolyásolják a tényleges döntéseket. Magyarul hiába tervezünk ésszel, az érzelmeink az adott pillanatban erősebbek lehetnek, így érdemes azokkal is kalkulálni a diéta során, és nem teljesen kiiktatni kedvenceinket. 

Gyakorlati szinten Kiviniemi azt javasolta, hogy az emberek, akik fogyni szeretnének, „válasszák ki azokat a módszereket, amelyekkel megváltoztathatják az étkezési szokásaikat, de úgy, hogy közben pozitív érzésekkel társítsák a tervben szereplő szabályokat”. A szakember szerint egyik módszernek sincs túl sok értelme hosszú távon, ha nincs benne semmi öröm. 

Azt javasolja, ha valaki több gyümölcsöt és zöldséget szeretne enni, akkor olyasmiket válasszon, amiket szeret, és ne azokat, amelyeket a legegészségesebbnek tart.

„Azáltal, hogy az ember kiválasztja azokat az ételeket, amelyeket igazán szeret enni, és az élményt pozitív érzésekkel társítja, idővel valószínűbbé válik a viselkedésbeli változás is” – magyarázta a szakember, miért lesznek jobb esélyeink kedvenceinkkel.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra