Nagy rajongója vagyok Kondor Vilmosnak. A rejtélyes szerző a korábbi, harmincas-negyvenes években játszódó krimik után már előző regényében, a Második magyar köztársaság című könyvben is egy alternatív múltba kalauzolta olvasóit, és ezt a vonalat folytatja frissen megjelent regényében, Az első budapesti olimpiában is.
Sosemvolt múlt
Kondor egy olyan Magyarországra, egy olyan Budapestre helyezi izgalmas, fordulatokban gazdag regényének cselekményét, ami sosem volt, és – fájdalom – sosem lesz: a fikciós történelmi háttér szerint Magyarország még idejében, 1944-ben kiugrott a második világháborúból, a szovjetek sosem szállták meg az országot, és a kommunista párt sem jutott hatalomra. Részesült viszont a Marshall-segélyből, jólét, békés egymás mellett élés és tolerancia jellemzi. Budapestet teljesen átépítették, a főváros számos metróvonallal és reptéri gyorsvasúttal dicsekedhet, már az ötvenes években kiváló a vasúti közlekedés, és még a jegyellenőrök is több nyelven beszélnek. Ebben az elképzelt múltban nem halt meg sem Bajcsy-Zsilinszky Endre, sem Szerb Antal, ellenkezőleg: képességeikhez illő politikai tisztséget viselhetnek, és a hatvanas évekre már irodalmi Nobel-díjasunk is van, Szentkuthy Miklós személyében.
Olimpia Budapesten
A regény fikciós alapvetése szerint Budapest 1968-ban az olimpia rendezésétől visszalépő Mexikóváros helyett adhat helyet az ötkarikás játékoknak. Egy ország drukkol a sportolóknak, köztük egy amerikaiból magyar állampolgárságra váltó fiatalembernek, bizonyos Ike „Johnny” Wilkersonnak, aki barátnőjével, Szilviával együtt a korszak álompárjának számít. Az éremesélyes Johnny azonban életét veszti a medencében, és mindenki csak találgatni tud: mi történhetett a népszerű és jóképű úszóval?
Kádár mint rendőrfőkapitány?
Hamar kiderül, hogy nem véletlen rosszullétről van szó. Kádár János, aki Kondor valóságában Budapest rendőrfőkapitánya (és akinek viszonyáról egy bizonyos Piroskával pletykák kapnak szárnyra az alkalmazottak között), az előző regényből már megismert Nemes Albert főfelügyelőtől várja a megoldást, de az ügy kiemelten fontos az amerikai diplomácia számára is. Nemes új társat kap maga mellé, a harcsabajszú dr. Magyar Tivadar személyében, és ketten együtt próbálják felgöngyölíteni a rejtélyt, miközben Szécsi Pál búgja a hangszórókból az olimpia himnuszát.
A szerző mesterien vegyíti a valóság és a fikció elemeit, valós személyek jelennek meg elképzelt helyszíneken – vagy fordítva.
Kondor elképzelt világa olyannyira magával ragadó, hogy az olvasó időnként, felnézve a könyvből, elgondolkodik, és élénk internetes kutakodásba kezd, hogy kiderítse: amit olvas, valóban megtörtént-e, vagy az írói fantázia terméke?
Személy szerint így jártam például az olimpiai himnuszként emlegetett Szécsi Pál-dallal (ami szerintem fikció, bár biztosra nem merem állítani), a Margit-szigetre álmodott mobilépület azonban akár valóság is lehetne, ha Friedman Yona nem hagyta volna el az országot – és ha a történelem úgy alakult volna, ahogyan Kondor elképzeli.
Ilyen is lehetett volna Budapest
Az izgalmas krimiszálon kívül a regény erőssége az alternatív, hatvanas évekbeli Budapest megfestése. Ámulunk és bámulunk, szinte elveszünk Kondor fantáziájának girbegurba utcácskáin (vagy éppen széles sugárútjain), miközben követjük Nemes főfelügyelőt a csempészek és bűnözők tanyájaként ismert Szabadkikötőbe.
Vele együtt harapunk a gangos ház udvarán sütött véres hurkába, olvad a szánkban a gesztenyefagylalt, vagy éppen zsíros papírtálcáról falatozzuk a pjeskavicát.
A Kondor által elképzelt Budapest ugyanis éppen olyan soknemzetiségű, mint amilyen valaha a monarchia volt: jól megfér egymás mellett a bolgár csokoládégyáros és az erdélyi kürtőskalácsos, a számtalan külföldiről nem is beszélve.
A regény különlegessége, hogy még élő (vagy a közelmúltban elhunyt) szereplők is feltűnnek benne: Vitray Tamás, fiatal sportriporterként, a genetikus Czeizel Endre, vagy egy bizonyos hosszú hajú, szemüveges Péter, aki mindössze 18 éves, de nagyon ért a focihoz, remekül fogalmaz, és történelmi család leszármazottja… A „Péter” által többször idézett Danilo Kiš gondolatai is eszembe jutottak a regény olvasása során: „A történelmet a győztesek csinálják. A legendákat a nép szövi. Az írástudók fantáziálnak. Biztos csak a halál.” Még valamit hozzátennék: az is teljesen biztos, hogy a Kondor Vilmos nevű „írástudó” fantáziája elvarázsolja az olvasót. (Borítókép: Fortepan / Krantz Károly)
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
