A legjobb barátságokhoz vezet a testszag?

GettyImages-1198419810

A tudomány szeret mindent megfejteni. Ezúttal arról készült izgalmas kutatás, hogy az első pillanattól kezdve egymással szimpatizáló barátságok mi alapján köttetnek. Lehetséges, hogy az illatunk dönt helyettünk?

Valljuk be őszintén, barátok nélkül nem érdemes élni. Persze, persze, jó dolog a szerelem is, de hát egyetlen ember nem tudja az összes szociális igényünket kielégíteni, még ha beleszakad is. Összesen 7-féle barátságot neveznek meg a szakemberek, amelyek közül ugyan az ismerősök száma a legmeghatározóbb boldogságunkat tekintve, azonban mégis a legjobb barátunkat tartjuk féltve őrzött kincsként. De mi dönti el az első találkozó alkalmával rögtön meg is köttetett barátságok sorsát?  Szerelem első látásra, barátság első szaglásra? Viccesen hangzik a feltevés, de a tudomány szerint mégis megállhatja a helyét ez az elmélet. 

Különös kapcsolat van az orrunk és az érzelmeink között

Mielőtt teljesen hátrahőkölnénk, hogy „nem vagyunk kutyák, hogy szaglásszuk egymást, és ez alapján döntsünk”, nézzük meg, milyen összeköttetés van az orrunk és az agyunk között. Érdekes módon ez az egyetlen olyan érzékszervünk, amely az agyunk érzelmi központjával közvetlen összeköttetésben áll. Ez még mind semmi: a limbikus rendszerünk, ahová megérkeznek a kiszagolt információink, a motivációért, a tanulásért és az emlékezetért is felelős, tehát egy egyedi illat akár az évekkel ezelőtt utoljára tapasztalt emlékeinket is rögtön felidézheti, annak minden érzelmi töltetével. 

Barátságaink egy részét illat alapján kötjük egymással
Barátságaink egy részét illat alapján kötjük egymássalhoozone / Getty Images Hungary

Olyan információkat is kinyerhetünk egyetlen szimattal, amelyet tudatos részünk csak több idő múltán fedezne fel. Például egyes személyiségjegyeket is képes rögtön kiszűrni az orrunk, például, hogy a másik mennyire domináns típus, vagy mennyire szorong, de ugyanígy megvan a boldogság, a félelem és az undor saját jellegzetes szaga is. Illetve a párválasztásnál sem utolsó szempont, hogy milyen aroma lengi körül a másikat.

Lehet, hogy te is illat alapján kötöttél barátságot, csak nem tudsz róla

Amikor két hasonló ember találkozik, nagy valószínűséggel évekig tartó gyümölcsöző barátságot alakítanak ki idővel. Első látásra egyértelmű tényezők ilyenkor az emberek kora, végzettsége és vallási hovatartozása. Azonban ennél összetettebb tényezők is szerepet játszanak: a személyiségük, az értékeik, az idegi aktivitásmintázatuk és a genetikai összeállításuk

Egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy vajon a hasonló illat lehet-e az az összetevő, amely miatt néha képesek vagyunk első látásra barátságot kötni egy-két szerencsés emberrel, vagyis az orrunk vezet-e minket az instant barátságainkhoz. Ugyan Charles Darwin, az evolúciós elmélet atyja még úgy vélte, nem sok hasznát veszik a fejlett emberek a szaglásuknak, és Sigmund Freud is pszichiátriai rendellenességnek tartotta, ha valakit érdekelt a testszag, az újabb kutatások szerint az emberek nagyon is gyakran szaglásszák meg mind saját magukat, mind másokat, de különösen a velük azonos neműeket. Tehát felmerült a kérdés: ha ennyit szagolgatjuk magunkat és másokat, akkor lehetséges-e, hogy egy pillanat alatt, az első találkozó alkalmával képesek vagyunk felismerni rejtett hasonlóságainkat.

Két egymást követő kutatást végeztek el, hogy válaszra leljenek. Az első során 235 embert kérdeztek meg arról, hogy volt-e részük „instant barátságban”. A megkérdezettek közül 225-en tapasztaltak már ilyet, és 137-en arról számoltak be, hogy a találkozás első pillanatában született meg a barátságuk. Miután a kutatók megelégedtek azzal, hogy ezek szerint valóban elterjedt jelenség az instant barátság, egy hosszú keresőfolyamattal 20 azonos nemű instant barátot gyűjtöttek össze, akik átlagosan 6 éve voltak barátok. 

Két alkalommal illatmentes tisztálkodószerekkel kellett mosdaniuk este, és pamutpólót húzniuk (amelyet legalább 6 órán keresztül kellett magukon tartaniuk), hogy begyűjtsék az illatanyagaikat. Ezután egy „elektronikus orral” analizálták a mintákat, és egy csapat önkéntessel is összepárosíttatták a pólókat az illatok hasonlósága alapján. Mind az elektronika, mind az emberek azt a visszajelzést adták, hogy az instant barátok illata jelentősen jobban hasonlított egymáséhoz, mint a többi pólódonoréhoz.

Az instant barátságokat illat alapján kötjük
Az instant barátságokat illat alapján kötjükKlaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Ha valóban első szaglásra választunk barátot magunknak, akkor elméletileg csupán a begyűjtött illatunk alapján meg lehetne jósolni, hogy kivel fogunk összebarátkozni egy csapat ismeretlen közül. Így hát a második kísérlet ezt próbálta bebizonyítani. Összesen 17 résztvevőt gyűjtöttek össze (közülük 10 nő volt), akik nem ismerték egymást, és arra kérték őket, hogy körülbelül 50 centiméterre álljanak meg egymással szemben egy azonos nemű résztvevővel teljes csendben, és két percen keresztül próbálják tükrözni egymás kézmozdulatát. Miután ezzel végeztek, megkérdezték őket, hogy sikerült-e egy hullámhosszra kerülniük a másik résztvevővel.

Összesen 66 összepárosítás született, amelyből 22-nél mindkét fél arról számolt be, hogy sikerült összhangba kerülniük a másikkal. Az elektronikus orr szagtesztje alapján a kutatók azt találták, hogy valóban jobban hasonlított ezen résztvevők illata egymáséra, mint a többi résztvevőére, és a szagelemző készülékkel 71 százalékos pontossággal meg tudták jósolni, hogy kikből lehetnének első szaglásra barátok. 

Összességében tehát elmondható, hogy a barátkozásnál is meghatározó szerepe van annak, hogy kiből milyen kipárolgások szállnak szerteszét a levegőben. A hasonló a hasonlót keresi, öntudatlanul is. Ha neked is van olyan barátod, akivel az első pillanattól kezdve kedvelitek egymást, akkor megeshet, hogy ti is első-szaglásra-barátok vagytok.

Neked is volt már olyan barátságod, amelyben az első pillanattól kezdve éreztétek, hogy barátok lesztek?

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra