bántalmazás segítség szilágyi liliána

Bár a bántalmazással kapcsolatos történeteknél – lásd Szilágyi Liliána esete – nagyon szeretünk véleményt formálni, vitatkozni, kommentelni, egyvalamit elfelejtünk. Hogy egy egészségesebb, élhetőbb, biztonságosabb világban éljünk – ami ugye mindannyiunk érdeke –, nekünk is tennünk kell. Vélemények pufogtatása és ütköztetése, órákig tartó viták helyett például segíthetnénk is. Az áldozatok nagyon nehezen lépnek ki a bántalmazó rendszerből, ahogy azt korábbi anyagunkban már bemutattuk. Most Gergely-Hevesi Barbara pszichológussal beszélgettünk arról, hogyan reagáljunk jól a bajba jutott gyerekek és felnőttek történeteire, mit tehetünk, ha a közvetlen ismerősi körünkben történik ilyen. Mert kiút mindig van, ehhez azonban segítségre és körültekintésre van szükség. 

Első lépés: figyeljük a saját reakcióinkat!

Először is érdemes átgondolni, mi mit gondolunk a családon vagy párkapcsolaton belüli erőszakról, milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a témában, vajon miért úgy gondolkodunk ezekről a kérdésekről, ahogyan. A személyes szint mellett érdemes rápillantani az áldozatok hallgatásához és további szenvedéséhez hozzájáruló társadalmi szintre: „Megfigyelhetjük, hogyan reagálnak az emberek az áldozat segítségkérésére, arra, ha kimondja, hogy ami történik, bántalmazás – kezdi Gergely-Hevesi Barbara. Átgondolhatjuk, hogy mi magunk milyen gyakran vagyunk tanúi bántalmazásnak: verbális, fizikai vagy szexuális erőszaknak. És mi hogyan reagálunk erre? Mit teszünk? A válasz ezekre a kérdésekre elég nagy valószínűséggel lehet az, hogy elfordulnak, és mi is elfordulunk. A bántalmazás borzalmas élményétől automatikusan védjük magunkat. Megpróbálunk nem tudomást szerezni a dologról, ha pedig már tudunk róla, akkor kiszorítani azt a tudatunkból, és a lehető legtávolabb kerülni az ügytől. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, tudatosan kell tennünk.”

Mit tehetünk, ha tudomást szerzünk a bántalmazásról? 

„Természetesen máshogy érint meg minket, ha közeli hozzátartozónkról, vagy ha egy távoli ismerősünkről derül ki számunkra, hogy bántalmazás áldozata – folytatja a szakértő. Ha szakemberként (például pedagógusként, védőnőként, így a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaként, vagy a bántalmazásról szóló jelzéseket kezelő intézményekben, illetve segélyvonalnál dolgozva) találkozunk ilyen esettel, az szintén egy más hozzáállást kíván meg, mint ha a magánéletünkben szereznénk tudomást egy ilyen történetről. Azonban vannak olyan irányelvek, amelyek támpontot nyújthatnak ahhoz, hogy mit és hogyan tegyünk, bármelyik szerepben is kell helytállnunk és támogatnunk az áldozatot. Hiszen minél több biztos pont jelenik meg az áldozat körül, annál valószínűbb, hogy ki tud lépni a bántalmazó közegből.

• Ne forduljunk el, hanem foglalkozzunk vele olyan mértékben, amennyire képesek vagyunk rá. Ez azonban embert próbáló feladat, hiszen a bántalmazás tényével megrázó és félelmetes szembenézni. Éppen ezért magunk is igénybe vehetjük szakemberek, szakértők segítségét (akár szakemberként is). 
• Miután észrevettük a bántalmazást, vegyük komolyan! Nagyon gyakran találkozhatunk az erőszak elbagatellizálásával. Ez a figyelmen kívül hagyáshoz hasonlóan azt a célt szolgálja, hogy eltoljuk magunktól jó messzire ezt a megterhelő történetet. Azonban ezzel hatalmas károkat okozhatunk: erősítjük a bántalmazás rendszerét, kétségbe vonjuk és aláássuk az áldozat azon felismerését, hogy ami zajlik, nincs rendben.
• Ítélkezés, hibáztatás és megkérdőjelezés helyett támogassuk az áldozatot! Ellenkező esetben újratraumatizáljuk őt. A támogatáshoz nélkülözhetetlen a bizalom megléte és erősítése. Legyünk mellette és hagyjuk, hogy megossza a történetét, kifejezhesse az érzelmeit.
• Fejezzük ki az aggodalmunkat! Mondjuk el neki, hogy kérhet segítséget. De tartsuk tiszteletben a döntési jogát, az autonómiáját. Ne vegyük el tőle a kontrollt, inkább erősítsük meg őt (például ahelyett, hogy megmondjuk neki, hogy mit csináljon, facilitáljuk a saját ötleteinek, megoldási lehetőségeinek a megszületését, hiszen ő ismeri a legjobban a saját helyzetét).
• A segítségkérés, informálódás mellett alapvető fontosságú, hogy az áldozat hallgasson a megérzéseire ahelyett, hogy megpróbálja elcsitítani a zsigeri vészjelzéseket. Ezek azok, amelyek leginkább megjósolhatják a helyzet súlyosbodását. Valamint erősen ajánlott egy személyes biztonsági terv kidolgozása is, amelyben szintén segíthetnek a szakemberek (például az ingyenesen hívható segélyvonalaknál). 
• Nemcsak az áldozat jelezheti a családsegítő szolgálat vagy a rendőrség felé, hogy bántalmazás folyik, hanem a környezet is. Gyermekek esetében a felnőttek felelőssége még nagyobb, hiszen ők még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. A jelzőrendszeri tagoknak kötelességük is jelzést tenni a gyermekvédelmi rendszer felé, de ezt bárki megteheti, akár névtelenül is.”

Milyen szervezethez forduljunk?

Természetes, ha ilyenkor tanácstalannak érezzük magunkat. De a szakemberek pont azért dolgoznak, hogy hozzájuk forduljunk segítségért. Ha egy gyermek biztonságáért aggódunk, akkor például felhívhatjuk a 116-000-ás segélyvonalat, amelyet a Kék Vonal pontosan ezért tart fenn. Hasonlóan jó szolgálatot tesz a Yelon helpchat oldala. Az állami szervek is segítenek, a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálat és gyámhatóság oldalán név nélkül is tehetünk bejelentést.

Az iskolában és az óvodában dolgozó szociális segítő is megbízható ilyen szempontból. Ha felnőtt áldozatról van szó, a NANE (számuk: 0680/505-101) és a a PATENT jogsegélyszolgálatánál (számuk: 0670/220-2505), illetve az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatnál (rövidítve OKIT, számuk 0680/20-55-20) tudunk jelezni, segítséget kérni. 

Ha tájékozódni szeretnénk

Számos ismeretterjesztő anyag érhető el az interneten, vagy akár könyvek formájában, amelyek segíthetik a bántalmazás felismerését, a bántalmazás rendszerének megértését, a helyzetből való kilépés előkészítését – jegyzi meg Gergely-Hevesi Barbara. Ezeknek a kiadványoknak kiemelkedően fontos szerepük van a társadalmi szintű edukációban, a tévhitek eloszlatásában. Mind áldozatként, mind pedig hozzátartozóként, ismerősként fontos szerepe lehet a valid forrásból származó információknak, hiszen sok félreértelmezést, káros reakciót előzhetnek meg, illetve megerősítő hatásuk lehet. A TŰZ-HELY könyvek közül alapvető A trauma és gyógyulás és a Mi jár a bántalmazó fejében című kötet is. A NANE ingyenesen letölthető anyagai https://nane.hu/kiadvanyok/, illetve a PATENT kiadványai is rendkívül hasznosak.

A bántalmazás kezelése, megelőzése közös ügyünk

A bántalmazás kezeléséhez létfontosságú lenne a széles körű edukáció, a gyermekkorban induló prevenciós programok, a hatékony, a szakmai alapokon nyugvó áldozatsegítés, és a túlélők gyógyulását támogató programok, lehetőségek – folytatja a szakértő. Mindez pedig visszavezet a rendszerszintű intézkedések szükségességéhez és a társadalmunk felelősségéhez. A bántalmazás közös ügy, mindenkit érint. Úgy vélem, hogy bármennyire is fájdalmas a bántalmazás témájával foglalkozni, mégis szükséges. Ahogy Leslie Morgan Steiner – aki maga is túlélő – mondja TED-előadásában: törjük meg a csendet! Együtt. Ehhez mindannyiunkra szükség van.