Rossz hír az autósoknak: mégsem épül meg a várva várt autópálya

GettyImages-490212862
Olvasási idő kb. 2 perc

Minden jel szerint mégsem épül meg az M76-os autópálya Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti szakasza. A döntést az építési és közlekedésügyi miniszter közölte.

Túlságosan sok pénzébe kerülne a költségvetésnek, így egyelőre lekerül a napirendről a 76-os út kétszer két sávos autópályává történő bővítése – derül ki a Világgazdaság cikkéből. Lázár János miniszter elmondása szerint a fejlesztésre egyelőre nincs pénz, ezért az autópálya megépítése helyett inkább a 74-es utat bővítik és négysávosra szélesítik.

Mintegy fél évvel ezelőtt született döntés a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os sztráda építéséről. A 44 kilométeres fejlesztés 400 milliárd forintos költségével minden idők legdrágább ilyen magyarországi projektje lett volna. A magas költségeknek az is az oka, hogy ezen a szakaszon 36 híd, köztük 4 völgyhíd épült volna.

A hír miatt valószínűleg a zalaegerszegiek búslakodhatnak a leginkább, hiszen aki onnan Budapestre tart, annak 48-50 kilométeres kerülőt jelent Nagykanizsa érintése.

A zalaegerszegieknek a legfájóbb az autópálya-építés elmaradása
A zalaegerszegieknek a legfájóbb az autópálya-építés elmaradásaJasmin Merdan / Getty Images Hungary

Eddig 8,6 kilométernyi autópálya készült el

Az M76-os első szakasza már korábban elkészült: Balatonszentgyörgy és az M7-es holládi csomópontja közötti részt 2020 októberében adták át. Ez 2022 márciusában három kilométerrel lett hosszabb, ám a Zalaegerszegig tartó 55 kilométerből így is még csak 8,6 készült el. A megyeszékhely és a Fenékpuszta közötti, 44 kilométeres szakaszra már kiírták a közbeszerzési eljárást, ám ezt 2022 júniusában a beruházási stop miatt visszavonták. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek