A porfíriában szenvedő ember elsápad, fényérzékeny lesz, és hogy teljes legyen a gyanú, még a fokhagymától is irtózni fog.Egy időben a veszettséget és az epilepsziás rohamokat is azonosították a vámpírizmussal, de írtak már egyiptomi vérivó istenekről is. Összegyűjtöttük, milyen betegségek táplálják a mai vámpírkultuszt.
Már a csapból is vámpírok folynak, és ezen már a fokhagyma sem segít, ugyanis a modern vámpírok már a remegő kezünkben rájuk szegezett feszülettel együtt kacagják ki. Ezek a generációs kultfigurák már nem csak a mozi sikerek, és jobb-rosszabb könyvek karakterei, de populáris divatdiktátorok is, mint azt megtudtuk a Werk Akadémia vámpírelőadásán. De ennél mi mélyebbre megyünk a témában. „Ma már könnyű válogatni a hatalmas kliséhalmazból, amelyet a különféle szerzők eddig összehordtak, és még mindig gőzerővel működnek a sablongyárak" - meséli témaszakértőnk, Habony Gábor műfordító, író.
Vámpírok a való életben
Mára a vámpírok tevékenysége összeforrt a szexualitással, és az emberi pszichében lapuló állattal, mindezt a 19. század vadromantikájának köszönhetjük. Némely szubkultúrában vámpírosan hosszú fekete bőrkabátot hordanak, és titokzatos viselkedéssel, vadsággal és agresszióval próbálnak figyelmet kelteni. A vámpírizmus egyik földi formájára azonban létezik tudományos magyarázat is: a porfíriának nevezett ritka betegségről van szó, amikor a hemoglobin felépítésében zavar támad, az illető elsápad, fényérzékeny lesz, és hogy teljes legyen a gyanú, még a fokhagymától is irtózni fog. Persze, a porfiria nem gyógyítható vérivással, de a tünetek alapot adnak a hiedelmeknek.
Az exhumálás során gyakran terelődik egy-egy jobb sorsra érdemes holtestre a vámpírizmus gyanúja, ugyanis olykor a holttest túlságosan jó állapotban kerül elő (legalábbis a körülményekhez képest). A bomlás lassabb, ha a hőmérséklet és a talaj összetételétele optimális, gyakran a konzerváció annyira jól sikerül, hogy a test már-már pirospozsgásnak és egészségesnek tűnik. A gyanút csak fokozza, ha vér is szivárog az orrból és a szájból. Ennek oka a testben megnövekedett nyomás, és nem a vámpírizmus. Ugyanez a jelenség okozza a szervezet „jól táplált", és pirospozsgás látszatát - még akkor is ilyen lehet, ha a személy életében sápadt és sovány volt. A vámpírvadászoknak ennyi is elég, de akkor elégedettek igazán, amikor a hulla még nyögésszerű hangot is produkál. Ugyanis ez is lehetséges: a testbe szorult gázok képesek úgy távozni, hogy - megrezegtetve a hangszálait - nyögést keltsenek. És kész a hiteles vámpír.
Az epilepsziát is azonosították már a vámpírizmussal
Egy időben a veszettséget és az epilepsziás rohamokat is a vámpírizmussal, valamint a démoni megszállással azonosították. Ugyanis az epilepszia esetében egy-egy roham túlságosan hasonlított egy éhesen vergődő vámpír haláltusájához. A veszettség állatról emberre terjed, és gyakorlatilag 100%-ban halálos kimenetelű. Hazánkban főleg a róka, kutya, macska által okozott sérülésével, az állatok testnedvével, nyálával jut az emberi szervezetbe. A veszett róka szelíddé válik, gyakran emberi településre is bemegy, de később agresszívvé válik. Az emberi veszettség általában depresszióval kezdődik, majd fokozott ingerlékenység, görcsök, nyálfolyás, delírium a tünet; végül a beteg általános izom- és légzésbénulásban hal meg.
A vámpír hiedelmek elválaszthatatlanok a helyi folklórtól, mert sokszor csak azért látnak vámpírt ott, ahol nincsen, mert a kultúra része. Ha jegesmedve volna helyette, akkor azt látnának. Egy zárt közösségben történt titokzatos haláleset hátterében általában valamilyen járvány áll, ilyen volt az 1800-as években tomboló tuberkulózis, vagy a középkori bubópestis. A tünetek a vámpírvadászoknak meggyőzőek: sápadtság, gyengeség, köhögés, a fertőzöttek szájából vér folyt, mintha egy vámpír lakmározott volna belőle. Ma már szerencsére hatékonyabban tudjuk felvenni a harcot a hasonló betegségek ellen, pedig egykor a vérrel való gyógyításban is hittek, mely módszernek ma már csak a vérátömlesztésnél van szerepe - a középkori spanyolok például a vérbeöntéstől várták, hogy egy-egy súlyos betegségtől megszabaduljanak.
A vámpírvadászat a mai napig divat: állítólag vámpírtámadás söpört végig az afrikai Malawi-ban 2002 végén és 2003 elején. A csőcselék megkövezett egy személyt, és sokan azzal vádolták a kormányzót, hogy összejátszik a vámpírokkal. 1970 elején a londoni Highgate temetőt amatőr vámpírvadászok lepték el, mert többen azt állították, hogy egész vámpírfészkek lapulnak ott. A helyi rendőrség megállapította, hogy a híresztelés nem több városi legendánál. 2006-ban a University of Central Florida egyik fizikaprofesszora matematikailag is levezette, hogy lehetetlen a vámpírok létezése, ugyanis ha a vámpírok olyan sebességgel - és olyan régóta - táplálkoznának, mint ahogy a filmekben látjuk, akkor már az egész emberi populáció vámpírrá vált volna.
Amikor az állati vér már nem elég
A vámpírok útja az ősi mitológiából indul, és a regények lapjain folytatódik. Modern világunk olvasója néha áltudományos magyarázatot igényel, és a vámpírizmus egyfajta betegséggé válik. Okozhatja például szelektív vírus, amely a 20-40 év közöttieket támadja meg, de közülük is csak néhány embert. Százezer ember közül egy lehet vámpír. A misztikum fenntartása érdekében az ilyen betegség is mágikus eredetű, így képes arra, hogy megváltoztassa az ember génjeit (különleges képességek, vérrel táplálkozás). Ráadásul nem olyan egyszerű a dolog, hogy elkapják, és kész a vámpír. Az áldozat először csak azt érzi, hogy egyre éhesebb.
„Ezt a sablont is könnyű továbbgondolni: Eleinte ezt még csillapíthatja köznapi élelemmel, de ahogy telik az idő, egyre kevésbé érzi kielégítőnek az ételt" - meséli szakértőnk. - „Azután a felfokozott éhséggel együtt elkezd legyengülni. Ha orvoshoz fordul, kórházba fektetik, infúzióval táplálják, de még mindig gyengül a szervezete, a laboreredményei is egyre rosszabbak lesznek. A megoldás: egy vámpírnak mágikus átadási rituálét kell végeznie a beteggel ahhoz, hogy az felépüljön, és vámpírrá változzon - máskülönben meghal. Igazából nem lesz élőhalott, de csak a vér táplálja megfelelően (az állati is, bár ezt nem szereti). Az éhséget elegendő nagyjából hetente egyszer kielégíteni, és mivel a vámpír nem élőholt, működik az anyagcseréje is - értem ez alatt az evést, ivást, alvást, bár mindegyikből kevesebb is elegendő, mint egy normál embernél."
Egyiptomi vérivó istenek
A vámpírizmus valamilyen formában, szinte minden ősi kultúrában megtalálható: Egyiptomban is voltak már vérivó istenek és istennők, mint ahogy az ókori görögök is félték azon emberszerű démonokat, akik a vérüket szívták és betegségeket terjesztettek. Empusa volt a neve ennek a vérivó nőstény dögnek, aki az ókori görög színművekben is felbukkant. Asszíriában az az ember, akinek a halála után temetetlenül hagyták a testét, vérszívóként „élt" tovább. A jelenség alapja az a misztikus tévhit lehet, hogy sokan úgy tartják (még ma is), hogy ha megisszák a másik vérét, akkor ezáltal beléjük költözik az illető ereje. Modern viszonylatban a magyarázatot az energiavámpírok ezoterikus fogalmához lehet kapcsolni, melynek értelmében valamennyien vámpírok vagyunk, csak nem vérre, hanem figyelemre szomjazunk.
Egy vámpír működése, amennyiben nem fest túl lerobbantnak, kifejezetten erotikus, hiszen rendszerint a nyakon keresztül szívnak belőlünk, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Innentől kezdve az egész egyfajta szexuális aktus része, előjáték, hiszen a nyak a legtöbb ember számára erogén zóna. Az általunk ismert „filmvámpír" koporsóban alvó, sápadt, két nagy szemfogat hordó lény. Számtalan változatuk ismert: néha közelebb állnak a zombikhoz, néha földöntúli csáberővel felruházott, szépséges, emberszerű alakok.
A kioperált agy halált okoz
Minden vámpír teste gyorsan regenerálódik; a vámpírrá változott ember öregedése megáll vagy nagyon lelassul. A tükörben nem látszanak. A levegővel érintkező vámpírvér másodpercek alatt megalvad; a kisebb sebek pár perc alatt gyógyulnak be, a komolyabbakhoz viszont szükség lehet egy-két napra. Még az égést is regenerálják. Csak igen nagy sérüléstől, például a fej levágásától halnak meg, a testi betegségekre immunisak, és kigyógyulnak belőlük, amikor vámpírokká válnak. Ellenben a lelki-elmebeli defektek, a vámpírlét előtti torzulások megmaradnak. „A neovámpír él, létfontosságú szervei visszanőnek akkor is, ha kivágják őket - kivéve talán az agy és a szív, mint mágikus központok. A kioperált szív élőholtat teremt a neovámpírból, afféle klasszikus, akár napfénytől felgyulladó, vérszomjas emberszörnyet. Kevésbé lehet kiirtani a mítoszból a vámpírok fényérzékenységét, amely kihangsúlyozza lényük sötét, komor oldalát - de a neovámpíroknál már előfordul, hogy magas faktorú napvédő krémmel megakadályozható az enyhébb-erősebb napégés. A természetes fény szúró fájdalmat okozhat a szemüknek, de ez ellen is védekezhetnek egy napszemüveggel."
„Az erősebb fényérzékelés miatt úgy látnak a sötétben, mint egy macska. Egyébként mind az öt érzékük kifinomultabban működik, mint az embereké, bár ez nem feltétlenül értendő nagyon misztikusnak. Ugyanakkor hátránya is van; az érzékeiket könnyen túlterhelheti egy-egy erőteljesebb inger, mint például a napfény a szemüket. Sok történetben a neovámpírok is megtartják azt a tulajdonságot, hogy mágikusan erősek, gyorsak és ügyesek. Egyébként úgy vélem, minden jobb érzésű neovámpír utálja a klasszikus előképet, és szívesen megszabadulnak tőle, ha tehetik. A neovámpíroknak még normál emberi fogazata is lehet, a klasszikus vámpírfogazat viszont mindenképpen ragadozószerű - ők egyébként is szívesebben tépnek fel nyaki ütőereket, mint a vérbankokban vásároló, úgymond konzervkajára szokott neovámpírok" - zárta a témát szakértőnk.
