Szinte megdöbbentő, milyen sok szempontból van ránk hatással a pénz léte vagy nem léte, miközben mindannyian olvastunk már arról cikkeket, hogy sokszor éppen a legszegényebb országok polgárai vallják magukat a legboldogabbnak. A pénz hiánya azonban hosszú távon – főleg a mi kultúránkban – komoly szorongást okozhat.
A pénz hiánya, de a túl sok pénz is bajt okozhat
Dr. Belső Nóra pszichiáter úgy foglalja össze röviden, hogy a túl sok és a túl kevés pénz is frusztráló lehet a számunkra.
„Amikor a legalapvetőbb szükségleteinket sem tudjuk kielégíteni, tehát nehézséget jelent a megfelelő mennyiségű és minőségű ételre való megteremtése, akkor az egyenes út a mentális betegségekhez" – jegyzi meg a szakember. „Ez pedig leggyakrabban depresszió vagy szenvedélybetegségek formájában jelentkezik. Ugyanakkor az sem jelent feltétlenül jót, ha valakinek sok pénze van. Az utóbbi időben ugyanis folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a világ állandó változásban van, és ami tegnap még életbiztosítást jelentett pénzügyi területen, az holnap már lehet, hogy bukásra van ítélve. Ennek a bizonytalanságát pedig nagyon nehéz elviselni, és azt a félelmet, hogy elveszíthetjük a vagyonunkat. A pénz ugyanis általában a fejekben egyenlő a biztonsággal. Ha ez a biztonságérzet megrendül, az frusztrációt okoz, ami szorongáshoz és végül súlyos mentális zavarokhoz vezethet.”

Ördögi körbe kerülünk
A hangulatunk erős hatással van a pénzügyeinkre – állapították meg egy angol szaklapban. Ha úgy érezzük, hogy talajra kerültünk, akkor elveszítjük a motivációnkat az életben, és így a munkánkban is. Ha pedig nem teljesítünk megfelelően, annak előbb vagy utóbb a bankszámlánk látja a kárát.
Ugyanakkor, sokan követik el azt a hibát, hogy vásárolgatni kezdenek, hogy betömjék a lelkükben tátongó űrt.
Ám az impulzusvásárlás – ami például a mániás depressziósok mániás szakaszában jellemző lehet – később lelkiismeret-furdalást okoz, ami még mélyebbre rántja a rosszkedv spiráljába. Ebben az állapotban már gyakran előfordul, hogy egyáltalán nem akarsz foglalkozni a pénzügyekkel; például nem nyitod meg a banktól érkező leveleket, akkor sem, ha már a sokadik felszólítás érkezik.

Segítünk, hogy ne költekezz túl!
Az adósságspirál pedig még lejjebb ránt: egy ilyen helyzetben gyakran lesz rajtunk úrrá pánik és szorongás, ezek pedig egyenesen vezetnek az alvásproblémákhoz. Amikor pedig a legrosszabb passzba kerülsz, nem tudsz megengedi olyan dolgokat magadnak, amik korábban örömet jelentettek.
Könnyen előfordulhat, hogy teljesen elzárt életet kell élned, hiszen, míg a barátaid elmehetnek vacsorázni, szórakozni, addig ezt a te pénztárcáddal nem engedheted meg magadnak.
Mindeközben pedig attól is szorongsz, hogy elveszíted a régi kapcsolataidat és kimaradsz valamiből.
Ahhoz, hogy kikerülj ebből a kényelmetlen és frusztráló helyzetből, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
- Vannak olyan időszakok, amikor több pénz költök?
- Vannak olyan időszakok, amikor határt tudok szabni a költéseimnek?
- Hogy érzem magam, amikor pénzt költök?
- Milyen érzésekkel tekintek a pénzre?
- Melyek azok a helyzetek a pénzzel kapcsolatban, amelyek kimondottan rossz érzésekkel töltenek el?
Érdemes naptárban vezetni a költési szokásaidat, ez is szépen le fogja képezni, hogy mi okozhatja esetedben azt, hogy nem jól állsz a pénzhez. Azt is jegyezd fel, hogy egy-egy költés után hogyan érezted magadat.

Ahhoz is szolgálunk néhány tippel, hogyan tudsz kikeveredni az adósságspirál okozta rosszkedvből.
- Beszéld meg valakivel, akiben bízol és közel áll hozzád, hogy tartson szemmel, és figyelmeztessen, ha a mentális problémákat vagy a túlzott pénzköltést véli rajtad felfedezni.
- Töröld a telefonodról azokat az applikációkat, amik költésre csábítanak.
- Kerüld az impulzusvásárlást! Tedd fel magadnak a kérdést: tovább tudok e nélkül élni? A válasz általában igen.
- Lehetőleg ne használj hitelkártyát, mert túlköltekezésre csábít.
- Csak bizonyos mennyiségű készpénz legyen nálad, a bankkártyádat pedig hagyd otthon. Így nem tudod ötletszerűen előkapni és költeni róla.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés